Azt hiszem, soha nem fogom megszokni, hogy adott esetben majd' három órát kell várnom egy ötperces vizsgálatra, ahol a fáradt és rosszkedvű dokit baromira nem érdekli az én anyai izgatottságom, hogy másfél hónap után megint látom a cápagyereket. Végül is, ha kijön, nézhetem majd eleget, nem? Voltam olyan pofátlan, hogy az unott vizsgálófej-tologatást és a szakmai rövidítések morcos vakkantását kétszer is megszakítottam: szerettem volna hallani, hogy minden rendben (úgy tűnik, így a doki és ennyi, a gyerek szívét is csak azért láttam, mert tudtam, hogy kell lennie a monitoron valami olyasminek, ami pici és lüktet, a doki nem fárasztotta magát a mutogatással), meg képet is kértem valamelyik fekete-fehér fiúdarabkáról. A doki, aki szerencsére nem a sajátom, leereszkedően közölte velem, hogy gyakorlatice működik a képcsinálás, de úgysem fogok látni rajta semmit. Nos, az én anyai szívem olyan, hogy tökmindegy, ha csak egy elmosódott, ufófejű paca a kölyök - az én elmosódott, ufófejű pacám és kész. Ráadásul az apja ma nem tudott elkísérni, úgyhogy mindenféleképpen teljesítenem kellett a képszerző küldetést, a lelkemre kötötte. Nyilván nem arra számítottam, hogy Nánási Pál készít sztárportrét a gyerekről.
Így néz ki a fiatalember a 31. heti ultrahangon, már csak a feje és némi azonosíthatatlan aprólék (talán kéz, talán láb, talán más) fért a fotóra:
A sarj becsülettel szedi magára a grammokat, szépen elhagyta a másfél kilót, igazán büszke vagyok rá. Egyébként ha nem figyelek arra, hogy rendszeresen egyek, azt veszem észre, hogy szédülök és egyre gyengülök, mert a fiam minden bevitt táplálékomat magáévá tette, és miközben ő bájosan, jóllakottan szendereg az albérletben, az anya nevezetű gazdatest kétségbeesetten tépi fel a hűtő ajtaját, hogy valami energiaforráshoz jusson. Ahogy láttam a monitoron, az ivadéknak még mindig megvan a feje (rajta az arca szemmel, orral, szájjal, ilyesmikkel), a gerince, a keze-lába, és mivel a doki nem mondta, hogy kislány, azt feltételezem, az apai örökség is a helyén lóg. A neten nézegettem a lelet rövidítéseit, korának megfelelő értékeket véstek rá. Minden rendben, úgy tűnik.
Hazafelé szedtem a lábaimat, hogy minél előbb ledőlhessek, nehezen viselem ezt a nyomott időt, meg éheztem, és meggyötört a várakozás is, hiába beszélgettem jót a sorstárs kismamákkal. (Teljesen normális és aranyos volt mind, sehol egy véresszájú anyatájger.) Sietés közben épp eszembe jutott, hogy lassítani kellene, mert B. többször mondta már, hogy ebben az állapotomban tilos a gyorsulás, amikor is hirtelen meghallottam, hogy Ne rohanj!, ezt kiáltotta egy női hang. Azt hittem a lelkiismeretem az, le is lassítottam, mint akit valami rosszaságon kaptak, de azért biztos, ami biztos alapon körbenéztem, nem esett volna jól, ha mindenféle belső hangokat hallok: mögöttem egy nő üldözte a kutyáját - az ebnek szólt a nerohanj!, nem nekem.
6 megjegyzés:
Ezt örömmel olvassuk, bár nem vagyunk meglepődve, hisz láttuk, hogy ujjongott, mikor barackos sütit ettél neki. :-P
Helyes kis lurkó! :-) A fásult doki pedig tényleg kiábrándító lehet, és elhiszem, hogy rosszul esik az ilyen hozzáállás. :-(
teide
Megkérdezhetem ez ilyen SZTK-s rendelés volt?
Tehát ahol nem csúsztatunk extra pénzt, hanem elvileg a jól befizetett tb-nk már mindent fedez rendesen?
ott találkozni ilyennel... :S
Lényeg, a lényeg: minden rendben! :)
Jó volt olvasni! :)
Nikletty
Furi, en a mostani dokimat egy ilyen UH-n ismertem meg. O akkor is mutogat es magyaraz ha nem latom a monitort :D
Uhh en raszoltam egy kismamara hetvegen h ne fusson :o illetve magamele mondtam de utana setalt, ugyh lehet meghallotta :D de akkor se fusson pocakkal.
Szép a kisfiad!!!:)Dokival meg ne is törődj,bár tudom ez nem könnyű.
mendike: Eddig sem viselkedtek túl kedvesen a dokik/szonográfusok, de ennyire nemtörődöm még egyik sem volt :)
Sarasvati: Már az első harmadban sem tudtam futni, néha sietni próbálok, de nem igazán megy :)
Nikletty: Nem magánrendelés, szimpla kórház :) Nem mindenki ilyen a kórházban, pedig nekik sem fizetek.
teide: A saját dokim nem ilyen, szerencsére :)
Pigi: Szereti a finomat, nem véletlenül a mi gyerekünk :)
Megjegyzés küldése