Az Élet nem csak játék és mese (és anyatej és tiszta pelenka)

A cápagyerek hajnalban is szembesült azzal, hogy babaéletnek bizony vannak árnyoldalai, ilyen például a porszívós orrszívás. Gyerektelenül nem tudtam elképzelni, hogy is működik ez, nem sejtettem, hogy van egy spéci műszer, azt hittem, csak a porszívó fejét dugják a takonypóc orra alá, és a köldökcsonk mellett az volt a másik parám (van még pár, szép sorjában előjön az összes, úgy látom), hogy letépem a gyerek fejét, ha rossz szívóerősséget állítok be. Aztán szülés előtt beszereztem az eszközt, de nem kerültem jobb lelkiállapotba. Kicsit vert a víz, hogy majd fel kell dugnom a gyerekem pici orrlyukába ezt a porszívóra csatlakoztatható szerkezetet, biztos fáj neki a szívás és az sem túl vidám dolog, ha a cimpájára cuppan a cső, akármilyen kicsi az átmérője, meg tulajdonképpen én sem örülnék, ha valami műanyag cuccot dugdosnának az orromba. Ja, és a sírás-rívás kellős közepén valahogy győzzem meg észérvekkel a csecsemőt, hogy csak neki akarok jót, nem hobbiból porszívózom az orrlyukait.

Első alkalommal B.-vel együtt csináltuk az orrszívást, szabályosan leizzadtunk, mire végeztünk, mert a gyerek vörös lett a bömböléstől (itt tanultam meg egy újabb sírástípusát), kapkodta a fejét és kézzel-lábbal tiltakozott. Látszott, hogy gyűlöli az egész procedúrát, B.-vel pedig eléggé megszeppentünk, emberkínzás light ez az orrszívós történet. A következő három-négy alkalommal Andris viszonylag jól tűrte, még reménykedtem is, hogy nahát, nyugaton a helyzet változik, de ma megint nagyon utálta és... életében először megsértődött. Ranschburg mester szerint az újszülött világa "megélt világ, amelyben csak a pillanat létezik, és a pillanatok sora nem rendeződik össze múlt, jelen és a jövő egységes folyamatává", a sarjnak azonban elfelejtettek szólni, hogy ez így működik és ehhez tartsa magát újszülöttként, mert a fürdőszobában (jelen) még tökéletesen emlékezett arra, mi történt két perccel korábban a nappaliban (múlt): hiába puszilgattam és vigasztaltam, elfordította a fejét, majd száját biggyesztve és homlokát ráncolva tüntetően a másik irányba bámult legalább egy percig, mintha ott se lennék, nem is pislogott, maga volt a megtestesült neheztelés, ennyire zokon vette az orrszívást. Egyébként van neki egy másik nagyon szigorú ábrázata, a westernfilmekben Clint Eastwood néz ilyen szúrós szemekkel a gonosz banditákra:

B.-vel egyszer teszteltük Andrison a csecsemő orröblítő oldatot (az ilyen durva, szülőt próbáló dolgoknál mindig vállt vállnak vetve küzdünk együtt), hátha kiváltható az orrszívás. Maga a spray nagyjából feleakkora, mint a gyerek, és a szórófej nem fér bele az orrlyukába, a váratlanul orron (és kicsit szemen, mert elrántotta a fejét) fújt cápa pedig nagyon sír. Öregedtünk vagy száz évet a művelet öt másodperce alatt, megfogadtuk, hogy na ez az, amit soha többé, bzmg. Állítólag "gyengéden eltávolítja a felgyülemlett váladékot". Aha, persze. Szívesen orrba lőném vele a kitalálóját, csak hogy lássam, gyengédnek érzékeli-é az orröblítést. Nem értem, miért nem a NASA csúcstechnológiájával készítik az ilyen csecsemőgondozásos kütyüket, minden műszer kicsi lenne, de hatékony és ami a lényeg, bababarát, például az orrszívó nem lenne nagyobb egy öngyújtónál, színes, anyatejszagú, zenélő bizbasz, beépített váladékoldóval és masszírozóval, ja, és szétszedhető, ergo könnyen tisztítható, az orrszívás végén nem kellene rohanni vele a csaphoz, nehogy beleszáradjon a kis mindenféle babatakony. Olyan sokat kérek?