Az összes taktikai érzékemre szükség van

A hozzátáplálás ügyében megtört a jég, bár ez valójában csak hajszálvékony repedést jelent. A fiam hajlandó mást is elfogadni anyatejen kívül. Hogy mit? Hát... ööö... kenyeret/kiflit/zsemlét. És két napja párolt répát. Szigorúan babamarokra méretezett darabokban. Olyan flikkflakkról, mint például pürésítés, szó sem lehet. Gyümölcsről sem. A védőnőm szépen elmesélte, mit adjak a gyereknek, pürét így, húst úgy, azzal azonban semmit sem tudott kezdeni, hogy Andris masszívan elzárkózik az első felnőttételként definiált gyümölcspürétől, összeszorítja a száját, elfordítja a fejét, rámarkol a pürébe mártott kanálra és teljes erejéből azon van, hogy a lehető legtávolabb tornázza a szájától, de előfordul, hogy a megsemmisítés jegyében a kanálon egyensúlyozott pürébe markol és rákeni az asztalra, a ruhájára, a hajára. Direkt, és közben néz a nagy kék szemeivel, hogy upsz! Pedig egy csomó mindent megpróbáltam, hogy felkeltsem az érdeklődését:

- Kapott kanalat, tányért és egyebet, hogy ismerkedjen, játsszon velük. Andris okos gyerek, tudja jól, hogy kétféle kanál közelíthet a szájához, az egyik az anyatejbe cseppentett Vigantolt tartalmazó kanál, amit az apja kezel minden este, és amire lelkesen rácuppan, a másik a pürés kanál, ez ellen kell tiltakozni. B. személyével próbáltuk vonzóvá tenni a pürés kanalat, de Andris nem ugrott be ilyen olcsó trükknek: a pürés kanál az apja kezében sem vonzó.

- Előkóstoltam az uraságnak. Csettintgettem a nyelvemmel, cuppogtam, hogy nyamm, de finom ez az almapüré, meg repülőztem a kanállal. A műsorszámmal remekül elszórakoztattam Sir Andrew-t, a száját azonban egyszer sem nyitotta ki.

- Kicsit összemaszatoltam a száját, hátha bejut néhány szerencsés pürérészecske és a sarj hirtelen ráeszmél, hogy ő ezt az egész gyümölcspürésdit igenis akarja. A merénylet részleges sikerrel járt, Andris fintorgott (úristen! pürés lett a nyelvem!) és vádlón nézett rám, mint aki nem érti, hogy lehet ilyen kegyetlen hozzá a saját anyja.

- Beletúrhatott a kajába, mert ravaszul két adagot csináltam, egyet túráshoz, egyet kajáláshoz. Mihelyt azonban a babaujjak érintkezésbe léptek a trutyiállaggal, feje tetejére fordították a kajás tálkát, mert a tálka alját sokkal jobb nyalogatni - a trutyi meg vígan csorgott le a sarj hasára, térdére, bokájára.

- Kínáltam a mutatóujjam hegyéről is, de ellenállt, pedig a dologeles kenegetésnél egyből tátja a száját.

- A természet vad gyermeke ehetett az asztalról, kiborítottam neki a cuccot, és kézzel összedzsuvázhatott mindent, ami kartávolságon belül volt, főleg az anyját. Azt azért máig sem tudom, hogy lett pürés a hónaljam. 

- A banánhoz és a krumplihoz anyatejet kevertem, hogy elég selymes legyen a torkának, ne kezdjen öklendezni. A művelet természetesen nem érte meg a ráfordított időt és energiát. 

- Két szoptatás között és a kora esti órákban is kínálgattam a gyereket, mert délután és este rengeteget mozog, hátha éhesebb. És tényleg, a kanál hegyét beeresztette a szájába. Egyszer.

- Négy-öt napot vártam, hogyha Andris nem szimpatizált valamivel, elfelejtse a negatív élményeket. Négy-öt nap után sem lett lelkesebb a fiam, mintha az agyába betonozta volna, hogy semmire nem tátja a száját, ami nem anyatej.

Az etetőszékhez és a gyári babakajához nagy reményeket fűztem, mert az etetőszékhez oda tudok ülni, látja az arcomat, és nem azzal vagyok elfoglalva, hogy két kézzel tartsam a menekülni készülő cápát, egy harmadikkal meg etetni próbáljam, illetve az is jó, hogy az asztalhoz lehet húzni, lát minket evés közben, a gyári bébiétel pedig olyan, hogy azt minden gyerek szereti, gondoltam naivan. Az etetőszékkel valóban nincs semmi baj, szerintem tetszik neki a zsiráfos minta is. A gyári babakaja viszont egyáltalán nem jön be Andrisnak, én ettem meg azt a 95%-ot, amit nem maszatoltunk szét. Ha már itt tartunk, személyes kedvencem az őszibarackos-banános alma, ez egyszerűen remek, az áfonyás alma is finom. Borzalmas a kukorica burgonyakrémben pulykahússal. A hűtőben még ott a sütőtök pulykahússal, szerintem azt is én fogom megenni. Az alábbi képről az áfonyás almának makacsul ellenálló, cseppet maszatos Sir Andrew vet meggyötört pillantást az olvasóra:

A pürés próbálkozások után időt kértem és levontam a következtetést. Nem volt nehéz: A hozzátáplálás nulla, azaz nulla eredménnyel zárult. Az első körben. Merthogy nem adtam fel, most a második kört futom, ugyanis Andris továbbra is vágyakozva néz minket, ha eszünk, szóval, falatozna, ha a megfelelő formában tálalnám a felnőttkaját. A hét elején kiflicsücsköt adtam neki, hogy mit szól hozzá. Lecsapott rá és kedélyesen elnyammogta, érdekes módon nem játszotta el a hattyú halálát, mint az anyatejes krumplipürénél. Ipari mennyiségben gyártja a morzsát, ezért kapott egy olyan előkét, aminek hajlított az alja és így felfogja a lepotyogó morzsákat:

Kicsit utálja, de ha elég gyorsan ráadom, nem tiltakozik. Ezen a héten úgy kezdtük a napokat, hogy amíg a konyhában megcsináltam a reggelimet, addig ő kiflit/kenyeret/zsemlét cincált az etetőszékében és közben kíváncsian nézte, mi zajlik a konyhában. (Azt is imádja nézni, ha mosogatok. Pech.) Annyira rákapott erre az ízvilágra, hogy a babakocsis sétáink alatt is adok neki egy-egy darabkát, külön jó, hogy dörzsölheti vele az ínyét. Igazából képtelen megenni, inkább csak nyammog és ami lecsúszik közben, az lecsúszik, de nem jelentős mennyiség. Nagyon hiányzik neki a fog, mert sokszor cápamód letépné a puhább részeket, tehát a marcangolás elvi technikájával tisztában van, a gyakorlatban ez azért puszta ínnyel elég vicces látvány. Kedden bátor voltam, a kiflis sikeren felbuzdulva párolt répát adtam a gyereknek. Feldaraboltam és már-már közömbös arckifejezéssel kínáltam neki, hogy tessék, kisfiam, répa, mert nem akartam, hogy lássa rajtam, az valami különleges dolog, ha a baba répát eszik. Igyekeztem nem csodálkozni, amikor Andris elfogadta a répát és csócsálni kezdte. A lenyelt darabok ugyan visszaköszönnek a pelenkájában, viszont elfogadja, eszegeti, és ez a lényeg. A banán és az alma tiltólistás, hiába törtem le egy kisebb falatot, kategorikusan elutasította. Most itt tartunk. Nem vagyok türelmetlen, hiszen Andrisnak új ízekkel kell megismerkednie és arra is rá kell jönnie, mit csináljon a szájába kerülő, nem anyatejállagú kajákkal. Ropog még sült csülök a fogai között, ebben biztos vagyok. Az agyvizem csak akkor szökik fel a sztratoszférába, ha olyasmit olvasok, hogy az a kóros függés jele, ha az egyéves gyerek étrendjében az anyatej dominál, és hogy az ilyen gyerek  nagy valószínűséggel rossz evő lesz. Ezt gyerekorvosnak sikerült leírnia. Gratulálok.