Ezen a héten nem szabad szülnöm, mert B. és anyu nagyonnagyonnagyon dolgozik, anyósék nyaralnak, pénteken meg jön a villanyszerelő, aki után hétvégén takarítanunk kell, plusz végre összerakjuk a gardróbot, és jó lenne kialakítani valahol Dávid részlegét is, lehetőleg a lakásban. Szóval, mostanában több mindent szorítok össze: egyrészt a fogaimat, hogy reggel-délelőtt (amikor még csak negyven fok van árnyékban) minimum két órára le tudjam vinni Andrist a játszótérre, különben nyűgös egész nap a mozgáshiány miatt (és hiába mondjátok, hogy kérjek segítséget, a héten egyáltalán nincs olyanom), másrészt a lábaimat, nehogy Dávid hamarabb kikukkantson, mert néha tényleg azt érzem, hogy kilóg belőlem pár ujja, aztán a kezeimet ökölbe, ugyanis B. melóhelye maga a pokol, Andrissal meg rengeteg meccset vívunk minden egyes nap, és persze örülök, hogy hihetetlenül okos és használja a kis eszét, de jó lenne, ha az anyaság őrmesteri oldala némileg háttérbe szorulna. Szeretnék ellazulni kicsit, és ahelyett, hogy ötezer dologra figyelek egyszerre, lábat lógatni. Talán 5-6 év múlva összejön.
A dokim rákérdezett a pihenésre, mondtam, hogy nem tudok. Ennyiben maradtunk. A tökéletes leleteimen elcsodálkozott, holott tényleg nem hamisítottam meg egyiket sem. Vérszegény sem vagyok, úgyhogy azok, akik a szoptatás-terhesség kombó miatt aggódtak, nyugodjanak meg, jó? A végtelenül kevés húst tartalmazó és szénhidrátra kihegyezett táplálkozásom sem hagyott nyomot a belső dolgaimon, a fenekemet és a hasamat meg majd visszatornázom valahogy az eredeti állapotába. Dávid klasszul fejlődik bennem, múlt hét kedden három kilónak mérték az ultrahangon, és mindene megvan, ami egy babánál alapfelszerelés. A dokim eme infók birtokában felvetette, hogy ugorjunk neki a hüvelyi szülésnek (a fájásokat simán átadom, remélem, erre utalt a T/1), ha már a császárhegem is szupervastag. Hát, kövezzetek meg, de nekem teljesen mindegy, hogyan szülök, két évvel ezelőtt is csak egészséges dedet akartam, ez volt a minimumterv, maximumot nem készítettem. A kórház gondolatától ver a víz, gyűlölöm a tudatot, hogy három napra felfordul Andris élete és nem tudok neki segíteni. És néha baj, hogy nagyon okos fiú, mert például ha előre elmesélem, hová készülök és miért, felébred az éjszaka közepén, legalább egy órába telik, amíg megnyugszik, hogy nem tűntem el, illetve napközben állandóan a karomban akar lenni, sokat balhézik mindenféle apróság miatt, aztán ha valahogy összejön és elmegyek itthonról 1-2 órára, megint ébred éjszaka, pedig ő az a típus, aki bátran beleszalad a világba, hátra sem néz, ismeretlenektől soha nem félt, kedves és barátságos mindenkihez. Jó, a vele egykorú és lánynemű F. feketelistás, mert a játszótéren állandóan el akarja venni Andris játékait, amúgy azonban csupamosoly, csupabátorság, csupamagabiztosság, csupaönállóság a gyerekem. Biztos, hogy a terhesség miatt ilyen anyás, meg fejbúbig van a hardcore dackorszakban, csak nekem sok az állandósult meccselés akár a karomba vétel, akár az altatás-alvás, akár a leghétköznapibb bizbaszok körül.
Nem számítottam arra, hogy néha a puszta túlélésről szól majd a terhességem. Kemény ez így, és fura, hogy hiába érzem azt adott esetben, hogy nem bírom tovább, mindjárt beledöglök, mégis túljutok a holtponton és mégis megcsinálom a lehetetlent, és valahol az anyaságom arról is szól, hogy hiába hiszem azt, hogy már nem bírok többet se fizikailag, se lelkileg, mindig kiderül, hogy de igen. Dávidra nagyon büszke vagyok, hogy ilyen jól tartja magát odabent, komolyan megfordult a fejemben, hogy koraszülött lesz, aztán tessék, mégsem. Kicsit magamra is büszke vagyok azért, amit végigcsinálok a terhesség alatt, és arra jöttem rá nemrég, hogy amíg nem lesz anya az ember lánya, addig nincs pontos fogalma arról, hogy valójában mire képes és hol vannak a határai. Az nem igaz rám, hogy az anyaságban kiteljesedtem és ez a létforma mekkora királyság, a legszebb dolog az életben és blablabla, mert pusztán az anyaság nem elég nekem a boldogsághoz, csak a mélyebb önismerethez, és ugyan imádom a gyerekeimet, nem fogom soha azt állítani, hogy az anyaság minden pillanatát élveztem/élvezem, mert vannak olyan pillanatok, amelyektől égnek áll az összes hajszálam. És arra is rájöttem, hogy aki sok-sok álomképpel megy bele az anyaságba, elég csúnyán az arcocskájára esik, ha épp egy nehezebb természetű gyereket sorsolnak ki neki odafent. Mázli, hogy elkerültem ezt a hibát, bár így is érnek meglepetések. Szóval, az anyaság nem mindig habos kakaó, ennyit akartam mondani.
Ja, és nem vagyok rossz passzban, ez a bejegyzés sem panaszkodós-elkámpicsorodós, inkább tényrögzítős. Néha emlékeztetnem kell magam arra, hogy senki nem ígérte meg, könnyű lesz 1-2-x gyerekkel.
20 megjegyzés:
büszke vagyok rád, ahogy szegény megboldogult nagyim mondta volt, fasza csaj vagy!:D ölellek:)
Képzeld, marlen, megijedtem, hogy itt egy komment, azt hittem, én írtam el valamit, hogy máris jött hozzászólás.
Csíptem volna a nagyidat, viszontölelés :)
Köszönöm az őszinteséged!!!
Végre valaki, akinek nem életcélja a hüvelyi szülés. Ugyan még nincs gyerekem, és terhes sem vagyok, de nálam is az a lényeg, hogy ha majd lesz, egészséges legyen, és nem attól fogok kiteljesedni, hogy ki tudok nyomni egy medicinlabdát ott, ahol maximum egy golflabdának volna szabad kijönnie.
Nálam egyébként is valamiféle "hobbi", hogy minden orvosi teszten, vizsgálaton fennakadok a rostán, szóval már most készítem a lelkem, hogy valószínűleg a terhességem sem lesz fáklyásmenet.
Mi is próbálkozunk már, de sajnos úgy tűnik, nőgyógyászatilag némi hendikeppel indulok, szóval valószínű, hogy sem teherbe esni, sem kihordani nem lesz könnyű. De talán éppen ezért nekem csak az a célom, hogy legyen egy kisbabám, az út számomra semmit sem számít, csak az eredmény. Ha nem tudom hüvelyi úton megszülni, akkor kaszaboljanak fel, ha úgy látják jónak, én majd meggyógyulok, csak a gyerekemnek ne legyen baja. :(
Egyszer két munkatársam beszélgetett (kb. egy korú a gyerekük), egyiküké 1 hónappal a kiírt időpont előtt, sürgősségi császárral született meg. Ez a munkatársam megkérdezte a másiktól, hogy náluk is császár volt-e, mire ő (a nevet megváltoztattam): "Dehogy is, Enikő szült!"
Persze nem szóltam bele, de én ezen annyira kiakadtam, hogy arra nincsenek szavak. Szerinte a másik anyuka mit csinált? Horgolt egy terítőt unalmában? Nem, ő is szült. Van egy gyereke, tehát bármilyen módon is, de szült és kész. Most komolyan, szerinte mi a fontosabb? Az egészséges gyerek, vagy az, hogy anyuci csodásan tágul-reped, és ettől büszkeség tölti el a pici szívét, hogy milyen csodálatos anya is ő?
Ez általában az ősanyák jellemző tulajdonsága, ők csakis hüvelyi úton szülnek (6 kilós, farfekvéses gyereket is), életcéljuk a legalább öt ősmagyar nevű gyermek, a Waldorf-ovi, valamint az, hogy legalább 15 éves korukig szoptassák a dedeket.
Tudom, most kőkeményen általánosítottam, és ez csúnya dolog, de akkor is, tanuljuk már meg egyszer és mindenkorra, hogy terhesség és szülés során a baba a lényeg! A gyereknek nem okoz lelki sérülést a császáros születés, szerintem nagyságrendekkel nagyobb sokk számára egy 36 órás vajúdás után megszületni...
Bocs, hogy hosszú lettem, de ez a téma nálam mindig okot ad némi háborgásra. :)
De majd milyen jó lesz pár év múlva amikor a Balaton parton ücsörögsz(lángost falva:))és a fiadat nézed hogy pancsolnak a vízben!
Nagyon tetszett a bejegyzésed! Köszi az őszinteséget!
Nagyon szeretem ezeket az őszinte bejegyzéseidet,hogy igenis,nem minden habos-babos rózsaszín gyönyörűség,de ettől még szép.Még mindig görcsoldó hatással vannak rám eme írásaid,és remélem,minél előbb részese lehetek én is ennek:)Neked köszönhetően már kevesebb görccsel fogok nekiindulni :)Köszi :)
Bocsi, természetesen fiaidat akartam írni!:))
Én pedig azt szeretem benned, hogy most is ott az x a végén!
Részemről ezért le a kalappal előtted!
Szeretem, hogy olyan klasszul meg tudod fogalmazni és le tudod írni azt, amit egyébként nagyon nehéz szavakba önteni. Azt a kettősséget, ami az anyaságot jellemzi.
Nagyon drukkolok nektek, hogy az időzítés jó legyen! Kitartás, Csibi!
Csibi, ezeknek a gondolatoknak meg erzeseknek a nagyreszen egy pszichologus tud segiteni. Tudom, most azt gondolod, hogy leginkabb azzal tudna ha alhatnal a kanapejan duma helyett vagy hazhoz jonne es hozna a legkondijat is, ezzel en is ugyanigy voltam. De a ferj eroskodott, hogy legalabb nezzem meg es mindossze 4-5 alkalom sokkal jobba tette a vilagunkat.
Leonine: a legtobb no orommel csereli a szulesterveben szereplo valogataszenet szikere, amint egy szikraval is lejjebb esik a baba szivverese a normalistol. Lehet en onzo vagyok, de a szules nem csak a babamrol szolt, en is szerettem volna 2 labon kisetalni a korhazbol (nem azert, hogy legyen aki felnevelje a kolykomet, hanem mert szeretek elni). A szules szar (vagyis a vajudas), ezt mindenki ugy eli tul, ahogy tudja, van aki 1000 pontos szuestervvel van aki meg "majd ahogy a helyzet adja" hozzaallassal. Szerintem ezzel semmi problema nincsen. Viszont ezt az osanyasagot nem vagom, tok sokat hallok rola, de meg egyel se talalkoztam, csak olyan nokkel, akiket az elet bedobott a surujebe es se tapasztalatuk se tuti receptjuk asikerre. Van viszont legalabb 2 konyvuk "mindent a sirasrol" vagy "miert nem alszik a baba" temakorben.
Family Maker: az ősanya jellemzője, hogy legalább három gyereke van (ez még nem elégséges feltétel, az én anyukámnak is három van, ő mégsem ez a kategória), lépten-nyomon mindenkit a gyerekvállalási terveiről kérdez. Ha azt mered mondani, hogy neked egyelőre nem lesz, akkor jön a "már 26 éves vagy, meddig akarsz még várni?" és hasonlók. Neki ugyan fogalma sincs arról, hogy én mindent megadnék, ha már lehetne gyerekem, de sajnos van némi egészségügyi gondunk, ami miatt lehet, hogy természetes úton soha nem is fogok teherbe esni.
Csak egy gyereket szeretnél? Tudhatnád, hogy a gyerek nem pénz kérdése, szóval nyilván a karrieredre cseréled a további gyerekeket.
Ha már van gyereked, akkor azért néz le, mert nyilván kényelemből - hiszen nála semmilyen más ok nem létezik erre - választottad a császárt, pedig tudhatnád, hogy az egészséges baba-mama kapcsolat záloga a természetes szülés, és egyébként is, ő mind a 6 gyerekét természetes úton szülte (az utolsó hármat ráadásul otthon).
Ha ezen túlestetek, és még mindig nem küldted el a fenébe, akkor meg azért néz le, mert nem szoptattad a gyerekedet (persze szintén kényelemből, mert erre sem léteznek más okok), míg ő az összes gyerekét legalább 4 évig...
Lehet sok gyereked, szülhetted mindet természetes úton, szoptathattad őket évekig, ettől még nem leszel ősanya. Legalábbis amíg nem akarsz téríteni, meggyőzni másokat arról, hogy csak akkor vagy igazi anya, ha mindezeket megteszed.
Nekem van egy barátnőm, aki soha nem szeretne gyereket, és van egy másik, aki négyet, de akár többet is. Én egyik tervvel sem tudnék azonosulni, de sohasem jutna eszembe bármelyiküket is meggyőzni bármiről, mint ahogy ők sem szólnak bele abba, hogy nálunk pedig az egyetlen gyerek a cél.
Kicsit idegből írtam ezt a kommentet, sarkítás is van benne, mindenesetre a fenti kategória létezik, aki nem találkozott vele, az csak örülhet. Mióta pár hónapja kiderült, hogy lehet, hogy fölöslegesen próbálkozunk, azóta mindent sokkal jobban a szívemre veszek.
Leonine: Pont az jutott eszembe, hogy a gyerekvállalás lelki részét nagyon megnehezíti, ha a szívedre veszel mindenfélét. Az a tapasztalatom, hogy nem szabad. Valóban rengeteg dolgon múlik a baba (rengeteg természettől függő dolgon is), nem jó, ha az ember pluszban még saját magára pakol lelki terheket. Ráadásul az anyaság az a téma, amihez mindenki ért, függetlenül attól, hogy van-e gyereke vagy nincs, vagy hogy jó szülő-e vagy sem ésatöbbi. Ha elolvasol tíz gyerekblogot, látod, hogy nincs két egyforma gyerek (vagy egyforma teherbeesés), ergo lehetetlen ugyanúgy nevelni pl. egy szélvészbabát meg egy nyugis, szemlélődő babát, viszont simán előfordulhat, hogy a nyugis baba anyukája kioszt téged, hogy szarul neveled a gyerekedet, mert nincs olyan, hogy egy gyerek nem tud nyugton megülni a fenekén :) Ugyanez a hozzáállás igaz a terhességre, az anyaság egészére is.
Family Maker: Mi alapján jutott eszedbe a pszichológus? :) Nem tudom, jársz-e anyák közé (pl. játszótéren, baráti társaságban), de ott pillanatok alatt megtapasztalod: amiről írtam, az nem pszichológussal megbeszélendő probléma, hanem az anyaság hol jobb, hol rosszabb mindennapjainak szerves része. Én merek erről írni, fel merem vállalni ezeket a gondolatokat-érzéseket, és ha egyetlen anya is megkönnyebbülten felsóhajt olvasás közben, akkor már megérte, hogy nyilvános a blogom. Ja, és közben imádom a gyerekeimet, a kettő nem zárja ki egymást.
Aki látja élőben, mit teljesítek Andris mellett terhesen, az kivétel nélkül azt mondja, hogy le a kalappal előttem. Főzök, megcsinálom a házimunkát és minden mást, hogy a lakás is rendben legyen. Mert ez számomra természetes, nincs benne semmi hősiesség.
Teljesen jogosnak érzem, hogy pl. 2 óra játszóterezés után kedvem lenne kipurcanni 37 hetes terhesen, de nem tehetem, mert a gyerek még órákig ébren van és nem az a személyiség, aki békésen elrajzolgat a sarokban, vagy pl. azt is, hogy ha x órán keresztül tízpercenként elementáris erejű hisztiben tör ki, nem arra gondolok, hogy úristen, csodálatos az anyaság minden egyes pillanata. És baromi nehéz tud lenni, ha napokon keresztül 100%-ot teljesítek úgy, hogy legszívesebben csak feküdnék, mert fájnak a feldagadt lábaim és rosszul vagyok. Neked is volt mindenórás terheshasad, gondolj bele, légyszi, mennyire lehet jó az, hogy ötven fokban az energiabomba gyerekedet hajkurászod a játszótéren... :)
Nekem soha nem volt életcélom a kizárólagos anyaság, és ebben nem látok semmi rosszat. Imádok anya lenni, de rengeteg tervem és álmom van a gyerekek mellett, nem elég az, hogy 'csak' anya vagyok. Van, akinek igen, de olyan is van, aki nem akar gyereket. Ő értéktelen ember ettől? Boldogtalan? Szerintem nem.
Nálunk még az is nehezíti a helyzetet, hogy B. 24 órában gályázik a melóhelyén, és most már elég szarul van fizikailag ő is, meg én is, de bírni kell, mert most ez a helyzet, majd elmúlik és jönnek a könnyebb napok, ennyi :)
Ferilka: Igen, ha jó lenne az időzítés, azt sem bánnám, ha egy napig vajúdnék... :) (Na jó, lehet, hogy azért mégis.)
Nehéz megfogalmazni az anyaságra jellemző kettősséget, néha úgy érzem, nem is igazán sikerül jól, de ami kikívánkozik belőlem, az előbb-utóbb kijön így vagy úgy.
Köszönöm a drukkokat!
RneIcus: A nehézségek elmúlnak és jönnek helyettük más problémák, de mindez nem jelenti azt, hogy emiatt lemondunk a 3. babáról. Még bármi lehet, csak az biztos, hogy Dávid születése után 2 évig nem szeretnék terhes lenni. Kell egy kis levegő, egy kis mozgástér, új élményekre vágyom, hogy feltöltsem a raktáraimat :)
roza: Tudod, hogy nagyon drukkolok neked :)
Niki: Jövőre pontosan ez fog történni :) Irdatlan nagyot nyaralunk a Balatonon négyesben - és remélem, B.-vel kettesben is eljutunk valahová egy napra.
Leonine: Az a baj szerintem, hogy manapság túl nagy jelentőségre tett szert a szülés, a szoptatás és miegymás egy bizonyos módja, és ha valakinek nem úgy sikerülnek a dolgok kismamaként-anyaként, ahogy az okoskönyvekben vázolják, akkor azt egyértelmű kudarcként éli meg, mintha csökkent értékű, defektes nő/anya/ember lenne. És ez olyan probléma, ami ellen küzdeni kell. Önmagában pl. a hüvelyi szülés vagy a hosszú szoptatás nem záloga a boldogságnak, a remek szülő-gyerek kapcsolatnak.
Csibi: az én gyerekem se a cserép virág típus (leteszem a sarokba és ottmarad), szóval ismerősek a helyzetek és igen, beszélek mindenféle anyákkal itt-ott. Nem akartam támadni, hogy neked tuti tele a konyhád mosatlannal vagy kisebbíteni amit véghezviszel, mert pontosan tudom mennyi munka van 1 gyerek körül (engem mondjuk nem hat meg a háztartás, ha szalad és én inkább kanapén boroznék a férjjel tőlem maradhat a mosás még 1 órat a gépben) és a pszichológus nem bolondokat vagy végletekig csalódott embereket "kezel". Én például ott tanultam meg relaxációs technikákat meg légzőgyakorlatokat, amik a nehezebb napokon vagy órákon rohadt sokat segítettek. Pedig hidd el 10 év jógamúlttal van némi fogalmam a légzésről. Az egyéni helyzet (B sokat dolgozik, Andris dacol) csak 1-1 szelet, amiket jobban tudsz utána kezelni. Kár, hogy félreértelmezted és azt hiszed akaratgyenge anyaságban csalódott embernek tartalak, holott anyák egymás közt igenis sokat dumálnak a nehézségekről, ezt (legalábbis akiket én ismerek) mind ki meri mondani.
Leonine: értem milyen típust vázolsz, csak (valószínűleg szerencséből adódóan) én még nem találkoztam vele. Szerintem amit az elsők között megtanul az ember szülés után, hogy sokkal elfogadóbb. Először a saját gyerekét, aztán meg más nevelési elveit, hiszen senki sem akar direkt kibaszni se magával se a gyerekével. Tuti úgy csinálják, ahogy nekik a legjobb és beválik.
Family Maker: Olyan furcsákat írsz arról, hogy én mit hiszek, nem tudom, honnan veszed ezeket, vagy hogy miért értelmezel így dolgokat :) Teljesen ledöbbentem.
A pszichológusos javaslatodnál arra gondoltam, hogy segíteni szeretnél, mert neked jó tapasztalatod volt vele, ennyi, nem merült fel bennem, hogy beszóltál vagy lenézel vagy mi. A segítő szándékon kívül mást nem láttam a soraidban, ezért furcsállom azt, amit írsz, hiszen semmi alapja nincs.
Tizenakárhány éve foglalkozom neveléslélektannal, a pszichológia több területével, önismereti dolgokkal. Elmélyülten. Ha tíz évvel fiatalabb lennék, a pszichológusi pályát választanám, ez a hajó azonban már elúszott. Megvannak a problémamegoldó stratégiáim a nehéz helyzetek kezelésére, ami meg új, pl. a dackorszak, abban is egyre ügyesebb vagyok, oda új stratégiákat találok ki. Egy szakember kiröhögne, hogy mit keresek nála, ha ilyen jól meg tudom oldani a dolgaimat, és egy jót dumálnánk mindenféléről. Sok olyan embernek segítettem az elmúlt években önismereti, lelki, anyasági kérdésekben, akik a blogjaim által találtak rám, és ez nagyon jó érzés, holott nem vagyok képzett pszichológus. Többek között azzal működtetem jól a családunkat, hogy ezeket az ösztönös vagy épp tanult pszichomókusi izéket alkalmazom. Az évek során B. kikupálódott mellettem ezen a téren, szóval, megbeszéljük a gondokat-problémákat és megoldjuk őket.
Az, hogy írok a nehézségekről, nem jelenti azt, hogy nem tudom őket kezelni :) Nálad a légzés vált be, nálam más. Bárki jön ide, azt látja-érzi, hogy egy vidám, sokat nevető, kiegyensúlyozott, egymást nagyon szerető család vagyunk. Igen, néha elfáradunk, nyűgösek, türelmetlenek vagyunk, de az alaphangulat mégis pozitív.
Szívesen írnék itt a blogban arról is, hogyan lehet kezelni pl. x dackorszakos problémát, csak erre egyelőre nincs időm. Több tippes-trükkös bejegyzést kezdtem el írni az elmúlt hónapokban, de időhiány miatt nem fejeztem be őket.
Amen :)
Engem érdekelne a dackorszakos problémák kezelése!!!!Bencétől néha a falra mászom! Napjában minimum 2x összeveszünk és sportot űz abból is, hogy nem alszik délután!Ami tegyük fel, hogy nem gond egy majdnem 4 évesnél de este 5-re olyan nyűgös, hisztis, hogy az szinte elviselhetetlen! Szóval, ide azokkal a dackorszakos problémák kezelésével!:))
Csibike!Nemsokára írnék Neked levelet ! :):)
roza: Jó, csak gyors választ nem tudok ígérni :)
Niki: A legrosszabb esetben ajánlok neked könyvet, ami nagyon sokat segíthet :)
Megjegyzés küldése