Á, dehogy öregszem, dehogy, csak terhességi amnéziám van

Ma teljesen véletlenül megtaláltam a sószórót. A hűtő második polcán. Bevallom, meglepődtem, hiszen nem ott tartjuk, az étkező asztalán vagy a konyhai polcon van a helye. Csak álltam a hűtő előtt, kezemben a sószóróval és pislogtam, mint eltévedt kisvakond a szoláriumban. Gőzöm sincs, a) hogy a fenébe nem vettem észre eddig, b) miért nem kerestem, c) hogy került oda? Kínos kérdések ezek, kérem szépen.

a) 50%-ban kínos, mert ketten nyitogatjuk a hűtőt, ergo megoszlik a felelősség,  vagyis én most önkényesen megosztom. A lényeg: B.-nek ugyanúgy nem tűnt fel, hogy jé, ott a sószóró. Oké, ha választanom kell, inkább az új frizurámat szúrja ki egyből, mintsem a sószórót, de azért mégis. Azt persze rögtön észrevettem, hogy elfogyott a téliszalámi, a sószóró mellől szedtem ki az egykori rúd maradékát, egy icipici csutkát. Szerencsére bizonyítani tudom, hogy ez a vakságféleség nem a terhesség alatt fejlődött ki: Már előfordult, hogy nem vettem észre B.-t, pedig nagyobb, mint a sószóró és őt jobban is szeretem: Egyszer a mozgólépcső aljánál várt rám teljes testi valójában, én meg lazán elsétáltam mellette, egyszer pedig úgy szálltam fel a metróra, hogy pont mellette álltam meg, de nem realizáltam, hogy ő az, hiába vigyorgott és integetett. 

b) 25%-ban kínos. A sok só egészségtelen, ugye, szóval, direkt jó, hogy eszembe sem jutott a sószóró után kotorászni. Elegánsan ne firtassuk, mennyire meggyőző ez a válasz.

c) 100%-ban kínos. Legtöbbször én terítek, illetve szedem le az asztalt, így a sószóró hordozása is az én reszortom. Biztos, hogy én tettem a hűtőbe és ez azért baromi gáz, mert egyáltalán nem emlékszem rá. Fogalmam sincs, mióta dekkol ott szegény pára. Napok óta? Esetleg hetek óta? (Egy hónapja nem találom a bikinialsómat, ezek után kíváncsi vagyok, honnan fog előkerülni.)

Tudom, hogy óriási fekete pont, és persze meaculpa ésatöbbi, de kezdő kismamaként nem falom a terhességről-szülésről értekező könyveket-újságokat. Nem akarok mindent vagy annál is többet tudni, nem tervezem, hogy a szülőszobában én vezénylem le a saját szülésemet és nem érdekel,  hogy pelenka- vagy száröltés díszíti a gátamat. Amiről nem tudok, azon nem agyalok, főleg horrorsztorikon nem. Jó az egészséges távolság, kell. Nem doktorálok terhességből-szülésből, na bumm, túlélem. A c) pont miatt azonban felmerészkedtem a netre és bepötyögtem, hogy terhességi amnézia. Igen, a legdurvábbal kezdtem, jöjjön csak bele az arcomba a kegyetlen valóság. (Inkább ez, mint az öregedés fájó ténye.) Nos, van ilyen.  (Hurrá! Pár hónapig még biztos nem öregszem, csak amnéziás vagyok! Ráadásul mennyivel jobban hangzik a terhességi amnézia, mint az aggkori szenilitás...)  Állítólag a terhesség nem várt következménye, azaz arra mindenki számít, hogy végigrókázza az első három hónapot, hogy medicinlabdányi melleket növeszt, hogy hisztis pics hárpiává vedlik át, hogy fizikai erőszak bevetésére is hajlandó, ha pisilnie kell, de foglalt a vécé, az viszont álmában sem jut eszébe, hogy majd elfelejt dolgokat. Hogy például a hűtőbe pakolta a sószórót, sőt, hogy a sószórónak nem a hűtőben a helye... A terhesség után minden visszarendeződik az eredeti állapotába. No majd meglátjuk, lesz-e kockás hasam, kőkemény combom, megcsíphetetlen fenekem. Ja, hogy nem ez volt az eredeti állapot? Hát, akkor nem, fenébe. Remélem, azért a szülés utáni első közös bevásárlásnál nem fogom mondjuk a sajtospulton felejteni a gyerekemet.