Félidő és a vicces ivadék

Akárhogy számolom, mögöttünk van húsz hét, és a gyerek mellett ott motoszkál bennem az érzés, hogy máris? Olyan, mintha csak nemrég rohantam volna be B.-hez a hálószobába, kezemben a teszttel, fejemen meg fülig érő vigyorral, hogy kétcsíkkétcsíkkétcsík, mintha csak nemrég lett volna, hogy döglött csirkeként hevertem az ágyon két pisi, két hányinger, két háztartási keksz között, mintha B.-vel csak nemrég tanakodtunk volna azon, hogy a monitoron lüktető 4.5 mm-es, almamag nagyságú gyerekünknek vajon melyik pötty a feje. Mindjárt szülök, hoppá.

Az almamag azóta dekában és centiben is belehúzott, így félidőnél már egész pofás kis aprójószág, némi ufós beütéssel. Kéz- és lábhasználatban nagyon profi, általában annyira csikiz belül, hogy nem bírom abbahagyni a röhögést, közben pedig folyik a könnyem, mert a méhfalkaparászás azért kicsit kellemetlen érzés. Ha otthon csak úgy a semmiből feltör belőlem a röhögés, mondjuk, főzésnél, B. tudja, hogy nem a tűzhelyen rotyogó pörköltöt röhögöm ki kevergetés közben, hanem a gyerek szórakoztat a maga vicces módján, az utcán azonban eléggé megbámulnak, mint egymagában röhögcsélő kismamát, még egy mobil sincs a kezemben, ami enyhíthetné a flúgosság látszatát. Ivadékunk árgus szemekkel őrzi a felségterületét, például nem szereti, ha kicsit szorosabban bújok az apjához, megnyomva az albérletet. Ilyenkor jön egy erőteljesebb figyelmeztető ütés-rúgás, hogy hé, muter, én meg pár másodpercig kapkodom a levegőt. Nagy vágyam, hogy végre a hasamon aludhassak, persze a gyerek ezt sem engedi. B. felajánlotta, hogy a kedvemért vág három lyukat az ágyba, egy nagyot a hasamnak és két kisebbet a mellemnek, én azonban elvetettem a barbár megoldást, továbbra is az oldalamon fekszem és hol egy takarót, hol egy plédet gyűrök a hasam alá, amire kicsit ráfordulhatok, így ringatva magam a hason fekvés illúziójába. Az ivadék egyébként nem csak nyomódásveszély esetén produkál hatásos belépőt: B. születésnapja alkalmából úgy belelépett a méhfalamba, hogy az apja pocakomra tett keze életében először érezte meg a gyerekét. Amíg apa és fia ilyen kedélyesen üdvözölgette egymást szombat reggel és este, én fájdalomcsillapítás gyanánt mélyeket lélegeztem.