2011. március 23., szerda

Megvan az első röntgen

És ha a fiam vérmérsékletét nézem, lesz itt még több is a következő években. Andris tegnap délután leesett a kanapéról. Fogalmam sincs, hogyan ügyeskedte el magát a kanapé közepéről a kanapé szélére cirka tizenöt másodperc alatt, amíg kiszaladtam kezet mosni. B.-vel megpróbáltuk rekonstruálni a sarj útvonalát, de csak nagyjából sikerült. Andrisnak olyan egy métert kellett megtennie folyamatos mozgásban, a hátáról a hasára és a hasáról a hátára fordulva és így tovább ebben a sormintában. Tizenöt másodperc alatt. Baromi gyorsan. Hétfőn láttam, hogy elkezdte gyakorolni a hempergést, nagyon tetszett neki, hogy ezzel A pontból B pontba juthat, viszont csak rövidebb távokon edzett, fel se merült bennem, hogy képes leküzdeni a kanapé közepe és a kanapé széle közötti távolságot, ráadásul hétfőn nagyon kényelmesen gördült ide-oda, szó sem volt arról, hogy Sebastian Vettelt megszégyenítő tempóra is képes. Gurulás közben meg-megállt ábrándozni úgy, hogy iksz szögben tartotta a fejét, ipszilonban a végtagjait, a testét meg zében, illetve elégedetten vigyorgott rám ebben a kifacsarodott pózban, amikor kétszázezredszer is megdicsértem egy-egy szép mozdulatát, hogy milyen ügyes és szép és okos (fontos a pozitív visszajelzés és én mindent bele szoktam adni), és hogy formás kis combja van a kék harisnyájában, bár gondolom, ez az információ nem igazán releváns a hempergés szempontjából.
Épp elzártam a csapot, amikor meghallottam a tompa puffanást. Egyből tudtam, hogy a fiam az, működésbe lépett az anyai ösztön vagy mi. Berohantam hozzá, ott feküdt a hátán a kanapé mellett és sírt. Borzalmas látvány volt, nem tudom, kitörlődik-e valaha az agyamból vagy végleg beleégett. Nem estem pánikba, mert pl. a foga miatt sokkal jobban szokott sírni, meg azt gondoltam, nem lehet komoly baj, nem hallottam olyan nagy puffanást. (Elképzelhető, hogy ez hülyeség.) Talán csak lecsúszott egy mozdulat után és nem lendületből esett a nagy semmibe. Soha nem derül ki. Andris nagyon megijedt, de egész hamar megnyugodott a karomban, aztán elaludt a mellemen. Rengetegszer végigtapogattam a fejét és a testét, van-e valahol valami dudor, vér, egyéb. Felhívtam a védőnőt, hogy ez és ez történt, mit csináljak. Á. azt mondta, hogy az a jó, ha egyből felsírt és nem ájult el és nem hányt és nem lett aluszékony. A sarj egyik tünetet sem produkálta, sőt, ennél a mi Andrisunknál olyan szinten nem került szóba az aluszékonyság, hogy este ott viháncolt velünk az ágyon. Mivel nem vagyok Péter, a kőszikla, B.-t már sírva hívtam, hogy nem tudok vigyázni a gyerekünkre, és este is sírtam a karjában, mert kijött rajtam a feszültség, és azért is sírnom kellett, mert Az időutazó felesége rosszul végződött, pedig tudtam, hogy nem hepiendes könyv, mert láttam a filmet és azon is bőgtem, de akkor is.
Ma elvittem a gyereket a sebészetre, hogy megnézzék. Anyai ösztönöm azt súgta, nincs baj, az anyai ösztönömnek azonban nincs röntgenszeme és nem lát bele a cápa kobakjába, mindenféleképpen hallani akartam egy orvostól, hogy rendben a gyerek. A sebészdoki egészen addig szimpatikus volt, amíg azt nem mondta a harminc-negyven centis esésre, hogy á, az semmi!, szóval, úgy két percig. Hát, bzmg, gondoltam magamban, elnézést kérek, nem olvastam Az Első Gyerekes Anyák Szabálykönyvét, amely szerint csak ötven centitől ér aggódni. Nem hiszem, hogy gond van, fogta meg itt-ott Andris fejét a doki, de csináljunk egy röntgent. Jó, csináljunk. Próbáltam nem gondolni arra, hogy az összes fehér köpenyes ember, aki rákérdezett a röntgen okára, biztos felelőtlen anyának tart, talán nem is ezt tükrözte a tekintetük, talán csak a saját lelkiismeret-furdalásom csillant meg a szemükben. A röntgenre várva Andris csuklani kezdett, az asszisztens meg odaszólt nekem öt méterről ejjdehülyénektetsziklennianyuka stílusban, hogy adjon már egy kis vizet a gyereknek, mert így nem lehet megröntgenezni. Nem mentem közelebb én sem, közöltem vele, hogy anyatejes baba és még nem iszik vizet, mindjárt elmúlik a csuklás, és összevigyorogtunk Andrissal. Aztán behívott a röntgenes picsa nő, hogy fektessem le Andrist így meg így és fogjam az állát, mert a fejének nem szabad megmozdulnia. A nő bemutatta, hogyan gondolja az állfogást - Andris ezen a ponton függesztette fel az együttműködést. Bevallom őszintén, mi itthon nem alkalmazunk erőszakot a gyereken, például soha nem fogjuk le, nálunk a Vigantol beadása is abszolút bababarát módon történik, meg testápolni is úgy szoktuk, hogy az apja nyom valami ütős performanszt, a gyerek szájtátva bámulja, én meg sitty-sutty bekenem a sarj testét az elterelő hadművelet alatt. (Ha kiöregszünk a babázásból, elmegyünk animátornak valamelyik ötcsillagos egyiptomi szállodába.) Olyan nincs nálunk, hogy lenyomjuk a karját, megszorítjuk az állát, durván röntgenpózba rendezzük, erős fénnyel világítunk a szemébe ésatöbbi. Andris tehát sírni kezdett, a röntgenes picsa (bocs, de tényleg az) meg úgy vélte, ha túlkiabálja a gyereksírást, az biztos megnyugtatóan hat Andrisra. Szerintem nincs gyereke a nőnek (a hűtőszekrényemmel gyengédebben bánok, mint ő Andrissal), meg kisbabával sem volt túl sok dolga, különben nem kezdett volna hisztizni, hogy miért nem marad nyugton a gyerek és mi lesz így a röntgenfelvétellel. Hát ja, minden öt és fél hónapos baba képes mozdulatlanul feküdni röntgen alatt, csak Andris nem. A fiam ott borult ki, hogy az oldalán kellett volna moccanás nélkül feküdnie. Otthon eljátszik így, ha olyan kedve van, de a röntgenes picsa fordítgatásának és nyomkodásának ellenállt. Teljesen megértem. A második felvételt meg kellett ismételni. Nincs cumija?, firtatta a nő, én meg nem kérdeztem vissza, hogy miért? a cumitól vigyázzfekvésbe merevedik a baba?, viszont Andris egyik játékát elővettem, hátha, de a fiam annyira zokon vette a nő manuális ügyködését, hogy le sem tojta A Szamár lábrázását, rendületlenül sírt. Természetesen velem sem volt elégedett a röntgenes nő, hiába mutatta meg sokadszor, hogyan fogjam le Andris fejét, azért nem akartam eltörni a szorításból menekülni próbáló fiam állkapcsát. Végül valahogy csak összejött a dolog (valami kivájt belsejű szivacsizébe fektette a gyerek fejét) és kimenekültünk a kínzókamrából. Amíg a leletre vártunk, megnyugtattam a fiamat és bekötöttem a mei-tai-ba. A röntgenes picsa hozta ki a leletet, és amikor Andris megdörzsölte a szemét, elkezdte, hogy jé, hát ez a baba álmos! hát nem is a röntgen miatt sírt, hanem azért, mert álmos! hát az ilyen kicsi babáknak ilyenkor már aludnia kellene! És mindezt olyan hangsúllyal, hogy én érezzem magam szarul, amiért fél kettőkor röntgeneztetni mertem a gyerekemet. Szívem szerint a fejébe állítottam volna a pelenkázó asztalt. Bzmg, igen, biztos az álmosságtól sír, nem pedig azért, mert bemutattad rajta a kötöttfogású birkózás összes elemét. Visszamentünk Andrissal a sebészdokihoz, aki elmondta, amit én is láttam a papíron, hogy a cápának nincs semmi baja. Nézett még ezt-azt Andrison, de a fiamnak már olyan szinte tele volt a kiscipője ezzel az egész vizsgálatosdival, hogy kábé két percig tartott az egész, annyira sírt. Kaptam egy beutalót a Bethesdába, hogyha bármi történne, így a doki. Soha nem gondoltam volna, hogy a sebészet folyosóján fogom énekelni a bocibocitarkát, de megtörtént, ugyanis Sir Andrew imádja és remek nyugtató a számára.   
Az uraság kálváriája sajnos nem ért véget a rendelőben, itthon alvás után olyan bágyadtan feküdt az ágyában, mint még soha. Eltűnt az energiabombasága, százas fokozatból ötösre kapcsolt vissza, sírt, ha letettem, állandóan a karomban akart lenni és kismajomként kapaszkodott belém, alig dumált valamit. Az esés is hagyott benne nyomokat: Ma egy-két óvatos fordulást leszámítva nem mocorgott semmit, inkább a hátán feküdt és úgy játszott, bár legtöbbször csak nézelődött. Miután a számat a sarj homlokára tettem, anyai ösztönöm azt jelezte, hogy sürgősen keressem meg a lázmérőt. Most úgy állunk, hogy hőemelkedése van Andrisnak, nagyon remélem, láz nem lesz belőle. Szerintem az esés és a hőemelkedés nem függ össze, vagy összeszedett valamit a baba, vagy a foga miatt van hőemelkedése. Rossz ilyen elesettnek látni a fiamat, inkább amortizáljon le, de legyen virgonc, kacagó, csintalan fiatalember.     

17 megjegyzés:

Réka írta...

Nekem azt mondták különböző források, hogy csak akkor kell a röntgen, ha hány, rosszul van. De mindegy is, ami fontosabb, hogy BIZTOSAN teljesen felesleges volt az egész. Nincs semmi baja, a cápákat vasból gyúrják.

Cuki írta...

Itt fent én voltam, bocs

Zé írta...

Drukkolunk, hogy a hőemi tényleg csak egy megfázás legyen!
Horror ez a sztori, az ideg forr bennem az állami egészségügy agyatlan, buszvezető-érzéketlenségű dolgozói miatt! Valószínűleg azért, mert sok beszólást, szájhúzást szenvedtünk el az utóbbi idők terhesgondozásai alatt (az igazság kedvéért meg kell említenem, hogy néha kedves dolgozóval is lehet találkozni, aki pusztán a szabály erősítése miatt létezik).
A röntgennel szerintem is vigyázzatok, csak akkor tegyétek ki Őcápaságát sugárzásnak, ha tünet van (azt' majd meglátjuk, mi lesz, ha a mi utódunk fejeli le a bolygónkat :) ).
Sok sikert a lelkiismeret-furdancs ellen, mi Veled vagyunk!

Elf írta...

lehet a zaklatottságtól is hóemelkedése, nyugi Csibike, lesznek jó nagy esések még és a gyerekek (legalábbis nálam pl) hihetetlen dolgokon képesek pillanatok alatt túllépni :):):) Borzasztóan erősek :) Arra vigyázz ne érezze rajtad, hogy lelkiismeret furdalásod van, attól rossz kedve lesz...
ölellek

Thia írta...

Jaj, az első leesés! Hasonlóan reagáltam rá, mint te, azonnal kineveztem magam a világ legszörnyűbb anyjának, hogy ez előfordulhatott! Aztán mások mondták, hogy nincs olyan anya, akinek minimum egyszer le ne essen az ágyról a gyereke, aki ezt állítja, az tuti hazudik, vagy ott sem volt mikor a gyerek leesett, és mire odaért más visszarakta neki a helyére. :D
És igen, hjajjj, de sok esés lesz még! :D

Magdaléha írta...

Gondolom már mindenki mindenféle módszerrel próbált megnyugtatni...
Nekem a második gyerekem volt leesőbajnok, máig nem tudom, hogy hogy sikerült neki többször /volt, hogy az apja mellől/ leesnie. A jó erős azonnali bömbölés jó jel, ahogy már sokan mondták. Nemtúlszimpi röntgenes nénivel /picsával :-)/ mi is találkoztunk, lehet, hogy ez is egy tantárgy?
Remélem azóta Cápa is jobban van, meg a te lelked is. A hőemelkedés pedig biztos, hogy egy kis tavaszi nátha kísérője!
üdv: M

dorw írta...

pár nap és kiheveri, ugyan olyan enerdzsi gombóc lesz. :)

beszállnék a hőemelkedés totóba: szerintem a sok izgalom lesz az oka! vagy a fogzás. de inkább az előbbi. :)

én a heti bevásárlást nyomtam le úgy, hogy amíg a boltban voltunk végig jó hangosan énekeltem (nagy volt az alapzaj), hogy voltegyfakatonafábólvoltalova... az utcán is énekelek neki, már fel sem tűnik. bár a pikánsabb népi/ihletésű dalokra felszokták kapni az emberek a fejüket. :P

Csigamami írta...

én ott sem voltam, mikor először leesett :o) 50 centiről , metlakira .... De sírt.. Aztán követte még pár kamikáze mozdulat... esett már le 7 fok lépcsőt metlakira.... a fent említett esetekben egyszer sem voltam ott.... egyzsersem röntgenezték még. Azt mondták, ha bágyadt, hány vagy CSAK sír, esetleg vér szivárog fülből, orrból.
Ó Csibe, nincs veled semmi baj, az ilyenek mindig akkor történnek, mikor az anyukák csak egy pillanatra nem figyelnek :o) Majd megedződünk :o) ;o)

PicikeMajmóca írta...

Ne félj, nem vagy rossz anya! Az oviban úgy képesen összetörni magukat a gyerekek fél pillanat alatt, hogy a kezüket fogom vagy éppen mellettük állok.
Szerintem is a napi stressz hozta ki a hőemelkedést, azért az ő pici kis életének nagy dolog volt ez a sok történés. Ne aggódj, minden rendben lesz, kipiheni magát és újra a régi lesz!

Szeri írta...

Szerintem Csibi te is tudod, hogy nem vagy rossz anya, csak mint minden elsőnél, az ember képes betojni, túlzottan. Persze aggódni később is fog az ember, csak nem rohan mindjárt dokihoz:)
Andrist biztos megviselték a macerák, remélem már semmi baja:)

vasasvirag írta...

A gyerekmntős azt mondta, hogy a rizikós magasság a gyerek magasságának 2szerese. Az izgalomtól Máté is mindig belázasodik, remélem nálatok is ez a helyzet.

Elf írta...

ez hülyeség, lehet alacsonyról is rosszul esni, nekem is fiam a fa tetejéről is esett úgy le, hogy nem lett semmi baja...

Sumi5 írta...

Lesz még sok leesés! Első gyerekkel még mi is futottunk egyet. Nálunk röntgen nem volt, de bent akarták tartani megfigyelésre. Megfigyelni itthon is tudjuk, nagyjából tudjuk, hogy mire kell figyelni, ezért nem hagytuk ott. A második gyereknél amikor leesett, már nem rohantunk, a harmadiknak pedig még hátra van a leesés!
Jó Téged olvasni Csibike, sajnos nagyon ritkán van időm kommentelni, de imádom ahogy írsz! ;)

csibike írta...

Köszönöm a drukkolást és a biztatást, jelentem, a cápa újra a régi :)

Sumi5: Szép család :) Ne is essen le.
Köszi szépen! Hát, nem tegnap óta olvasol. (Jól bírod :))

Elf: Jóvanna :)

vasasvirag: Igen, valószínűleg a szokatlan helyzetek miatt lett hőemelkedése :)

Szeri: Nem mondtam, hogy rossz anya vagyok, szerintem nem vagyok az :) Szerettem volna biztosan tudni, hogy semmi baja, holott nem vagyok egy paramami.

PicikeMajmóca: Szerencsére így történt :)

Csigamami: Hű, lehet, lemondok az edződésről :)

dorw: Neked legalább van hangod... :)

csibike írta...

Magdaléha: Nem kellett nyugtatni, mert alapvetően nem vagyok egy ideges típus, csak az apja karjában kijött a feszültség, illetve a romantikus, de szar végű könyveken el szoktam morzsolni pár könnycseppet :) Azt nem értem, hogy gyerekosztályra miért megy az ilyen?

Thia: Arra jöttem rá, hogy még vagy húsz-harminc évig biztosan aggódni fogok az én kicsi fiamért... :)

Elf: Rajtam általában csak pozitív dolgokat érez, figyelek arra, hogy negatív érzéseket ne sugározzak felé, mert rögtön leveszi a radarjaival, hogy valami nem stimmel :)

Zé: Az a baj, hogy a terhesgondozásnál a többség minimum közömbös a kismama iránt, de sok a kretén is. A terhes nő nekik csak egy a sok közül. Hányadik héten jár a párod? :)

Cuki: Szerettem volna, ha biztosra megyünk. Bágyadt és aluszékony volt, nem akartam, hogy később esetleg kiderüljön, elmulasztottam valamit :)

Zé írta...

A 29-ikben van, jövő héten ultrahang. Nagyon kíváncsi vagyok. Eszti, a kis albérlő most pánikszerű növekedésbe kezdett, úgyhogy aggasztóan kezdek lemaradni a pocakversenyben. :)

Brigi írta...

Arról az ütős performanszról megnéznék egy videjjjót!:)