2012. május 2., szerda

Nagyszülők figyelmébe (with love, csibike)

Nem tudom, mi szennyezi mostanában a levegőt, szép sorban támadnak le a hülye helyzetek. Ha így haladok tovább, lassan a veszélyeztetett terhes kategóriába lehet sorolni. Csak most nem fizikailag, hanem mentálisan.
Ma egészen sokáig azt hittem, szétdurran az agyam az idegtől. Az anyósom miatt. Akit kedvelek, akivel jó a viszonyunk. A feszültségtől remegve mosogattam, cirka egy óra alatt csillapodtam le nagyjából, de még mindig lelek magamban feszkómorzsákat.
Privát levelekben szokták nekem írni nagyon kedvesen az olvasók, hogy csodálják a türelmemet, például. Na, most elárulom, mivel tud kiakasztani egy 'külsős' családtag (értsd: nem B. és nem a két fiam) - engem, a türelmesebbnél is türelmesebb, néha zenmamis mélységeket karcolgató anyatájgert. Hosszú poszt lesz, kikívánkozik ez-az, úgyhogy izzítsátok be a csokit, ropit, kakaót. Vagy bele se kezdjetek.
Amikor Andrist növesztettem a pocakomban, nem meglepő módon sokat töprengtem azon, mit várok a nagyszülőktől, és B.-vel csomót beszélgettünk arról is, hogy mi a nagyszülők szerepe a gyerekeink életében, milyen kapcsolatot szeretnénk velük, mit várunk tőlük, mit tudunk tolerálni, mit nem ésatöbbi. Azért dumáltunk erről a kérdésről is rengeteget, mert a gyerekkorunkban, kamaszkorunkban, meg úgy a mindenféle korunkban otthon begyűjtött negatív élmények hatására magától értetődött, hogy nem a saját családjainkban megélt szülői mintákat akarjuk követni a gyerekeink nevelésében. Teljesen más utakon szándékozunk járni. Az otthonról hozott jó, számunkra is fontos dolgokat (pl. közös nyaralás, gyerektábor, családi összeröffenés) megbecsüljük, szóval, nem az a helyzet, hogy a családjaink úgy rosszak, ahogy vannak, és a szüleink semmi jót nem csináltak és semmi értékeset nem kaptunk tőlük, mert szerencsére dehogynem, csak az elmúlt években feltérképeztük a lelki sebeinket és megtaláltuk a családi gyökereiket, a tudatosított és kielemzett hibás mintákat pedig nem akartuk átvenni. B.-vel összhangban vagyunk a gyereknevelés terén is, ugyanazokat az elveket valljuk, nincs ütközőpont ebben a kérdésben sem. (Lehet, hogy később lesz, ki tudja.) Amikor B. még nem volt tapasztalt apuka, arra kértem, bízzon az anyaösztöneimben. Megtette, azóta sem bánta meg. Időközben remekül kifejlesztette az apaösztöneit, nagyon büszke vagyok rá. A pszichokurkász énemben eddig is bízott, sőt, az együtt töltött évek alatt magában is kinevelt olyat.
A nagyszülőkkel kapcsolatban az az álláspontunk, hogy a gyerekeinkhez hasonlóan ők is nagy mozgásteret kapnak. Bizonyos keretek között. Mert a korlát mindenkinek kell. Nem hiszek abban, hogy szabályok nélkül egészséges lelkületű gyereket lehet nevelni. A szabály fontos. A mennyiségét és a tartalmát viszont alaposan át kell gondolni, különben tök felesleges meg ártalmas. És az is fontos, hogy az unoka-nagyszülő kapcsolatot nem szabad megterhelni a szülők negatív élményeivel. Az a szülők magánügye, nem pakolunk a gyerek lelkére olyan terhet, aminek a viselésére nem áll készen, valamint nem adunk skatulyát a gyereknek, hadd alakítsa ki a saját véleményét a nagyszüleiről. A jó unoka-nagyszülő viszony számos élménnyel-tapasztalattal gazdagítja a gyereket (meg a nagyszülőt és a szülőt), és itt most ne a fagyizásra/állatkertezésre/korlátlan tévénézésre gondoljunk. Nem küldözgettünk gyerekneveléses cikkeket a nagyszülőknek, nem ültünk le velük, hogy eligazítást tartsunk nekik a gyereknevelési elveinkről. Úgy voltunk ezzel, hogy a gyakorlati részt úgyis megtapasztalják a mindennapokban, és ha majd az idő múlásával felmerülnek kérdések, megbeszéljük őket, addig egyszerűen élvezzék, hogy gondtalanul unokázhatnak. Itt már nem szülőként kell funkcionálniuk, hanem nagyszülőként, ergo a szülői feladatokat nyugodtan hagyják ránk. És soha nem kértünk lehetetlen dolgokat tőlük, eddig a legkomolyabb talán az volt, hogy Andris nem ihat tejet, amíg nem tisztázódik az ekcémamizéria, illetve lehetőleg kerüljék a csokit, a cukros izéket, meg a narancsot. Anyósom egyszer elfelejtette a narancsot, amikor Andris náluk maradt egy-két órára. Nem mérgelődtem, nem balhéztam. Megesik az ilyesmi. Kenegettem a piros foltjait, ennyi. Kértük még azt, hogy ne öntyömpöntyömözzenek Andrisnak, pölö a kacsára ne mondják, hogy hápi-hápi, hanem legyen az a csóri állat pusztán kacsa. A gyerek nem hülye, a kacsát is meg tudja tanulni, max. később mondja ki, na és? Anyu és anyósom látta (apám és apósom ilyen-olyan fizikai okok miatt nem sürög-forog nálunk), Andrisnak mit szabad itthon és mit nem, hogyan bánunk vele, hogyan beszélünk hozzá, és sokat meséltünk nekik róla. Mindketten megértették a lényeget, tehát ez ilyen indirekt módon alakult. Egyikük sem szólt bele abba, hogy mit miért csinálunk úgy, ahogy, elfogadták és kész, mert szeretnek minket, mert szeretik Andrist, és mert van annyi értelmi és érzelmi intelligenciájuk, hogy felmérjék, Andris kiegyensúlyozott, vidám, kíváncsi és talpraesett kisfiú, tehát valamit azért jól csinálunk. Meghallgatom, ha arról mesélnek, hogy pl. anno ők hogyan szoktattak minket szobatisztaságra, de ebben a kérdésben is megvan a határozott véleményünk, a saját elképzelésünk szerint fogjuk alakítani ezt is. Tudom, hogy nem minden családban jó a viszony a nagyszülőkkel, de ahol nincsenek kibékíthetetlen ellentétek, ott szerintem minden érintettnek törekednie kell arra, hogy a gyerek minél többet profitáljon a nagyszüleivel való kapcsolatából. A nagyszülők már nem fognak változni, rögzült szokások mentén bonyolítják az életüket, és a gyereknek az a jó, ha hiteles képet kap az őt körülvevő emberekről, akik nem szerepet játszanak, hanem önmagukat adják. Hasznos tulajdonság a szülői nagyvonalúság (csak éppen annyi, hogy a nagyszülők jól érezzék magukat a bőrükben, amikor unokáznak), mindent úgysem lehet beszabályozni. Ami engem illet, azzal a tudattal szeretem a nagyszülőknél hagyni a gyerekemet (még csak 1-2 órára), hogy remek helyen van, és ebben nekem is segítenem kell. Nálunk nem nehéz a nagyszülőség. Ott támogatom őket, ahol csak lehet. Törekszem arra, hogy a nagyszülőnek is legyen sikerélménye és saját közös élménye a gyerekkel, hogy tudjanak a legfontosabb történésekről ésatöbbi. Nem lesem árgus szemekkel minden mozdulatukat, nincs leszabályozás, nincs faggatózás-számonkérés a nélkülem töltött időről. Mindenki annyit mesél, amennyit akar. Legyen önálló a gyerek és a nagyszülő is, plusz érezzék jól magukat együtt. Finoman egyengetem a kapcsolatukat, mert nem szeretném, ha x év múlva annyiban merülne ki a viszonyuk, hogy az unoka havonta egyszer felugrik a nagyszülőhöz pénzt kunyerálni. 
Ilyen háttérrel egyszerűen érthetetlen anyósom mai akciója: Azt beszéltük meg, hogy akkor indul el hozzánk, amikor megírom neki sms-ben, hogy Andris elaludt, jöhet. Egy óra az út, Andris ritkán alszik napközben annál többet. Anyósom azonban a szokásos időpontban toppant be. A kérésünk ellenére. És sem egy sms-t, sem egy telefont nem eresztett meg, mert nagyon jól tudta, hogy arra fogom kérni, hogy addig ne induljon el, amíg Andrist nem tettem le aludni. Nehezen emésztem meg, hogy egyrészt ignorálta a nem véletlenül megfogalmazott kérésünket, másrészt a kis magánakciójával elcseszte a délutánunkat és az esténket.
Márciusban kezdtem az elválasztást, ráérősen haladunk, és bár én sietnék, nem erőltetek olyasmit, amire Andris még nem áll készen. A délelőtti alvásból ma azért nem lett semmi, mert Andris megint nem volt hajlandó úgy elaludni, hogy nem kapja meg hosszabb távra a mellemet alvás előtt. Néha vannak ilyen napjai. Alapjáraton nyűgös volt, nehezen tudtam lekötni a figyelmét ezzel-azzal. A mellmegvonás után kitört a balhé, ami sírásba torkollott a részemről is. (Az elválasztás nehézségeiről írok még, garantáltan nem burkolom rózsaszín vattacukorba.) Amúgy összességében jól megy az elválasztás, Andris gyorsan elfogadta, hogy ritkultak és rövidültek a szoptatások, néha azonban a sarj igényelné a hosszú szopásokat a délelőtti alvás előtt, én viszont ebben tényleg csak indokolt esetben vagyok partner, mert gyakorlatilag nincs rá szüksége, pl. hétfőn életében először nem kérte a mellemet sem a reggeli ébredés utáni szoptatáshoz, sem a délelőtti alváshoz. Apukája karjában ringatózva egyre többször alszik el délelőtt, rám nincs szükség. Másfél év igény szerinti szoptatással a hátam mögött és egy 28 hetes babával a hasamban már képtelen vagyok huszonakárhány percet szoptatással tölteni, így nem tudom elkerülni a balhét. Miután kibőgtük magunkat, összebújva játszogattunk, aztán jött a kaja... és jött anyósom is. Kábé még harminc perc kellett volna ahhoz, hogy Andris teljesen elálmosodjon és nyugisan elaludjon. Rövid szoptatás után. Anyósom túlélte volna, ha kivételesen nem egykor lép be az ajtón, hanem mondjuk úgy fél három magasságában. Kap egy kipihent unokát, akivel egy rövid falatozás után lemegy a játszótérre, illetve akivel besétálnak az oviba a harmadik legfiatalabb unokájáért. Andris jókedvűen eltölti velem a nagymama távozása és az apukája késő esti érkezése közötti időszakot, aztán az esti rituálék után ügyesen elalszik. Ez lett volna a forgatókönyv, ha az anyósom figyelembe veszi a kérésemet. Nem úrinői huncutságból kértem, hogy várja meg, amíg Andris elalszik. Tudom, hogy a fiamnak muszáj egyszer aludnia napközben ahhoz, hogy bírja a saját délutáni és esti tempóját. Ha bárki ott van a lakásban, nem alszik el, mert raktározza a kis fejében az infót, hogy ott van és játszani akar vele, ez egy ilyen gyerek. Tehát mi lett volna az üdvös megoldás a reggel óta nyűgös gyerekem szempontjából? Ha az anyósom megvárja, hogy kidőljön, és csak az sms-em után indul el. Ahogy kértem. És mivel járt a hátam mögötti akció? Andris éppen ebédelt, amikor megérkezett, rögtön abba is hagyta a kajálást a nagymamája láttán, ergo a játszótér után hiába volt éhes, az álmosság győzött, viszont ébredés után farkaséhesen bömbölt a karomban. (A kaját előkészítettem, biztos voltam abban, hogy így fog ébredni.) Nem volt más választásom, minthogy az alvás közelébe került, de az anyósom láttán felpörgött gyerekemet elengedjem a játszótérre. Fáradtan, álmosan, nyűgösen. A nagymama jelenléte miatt az altatás szóba sem került, a nagymama meg nem azért utazott egy órát, hogy rögtön visszamenjen, illetve hogy engem nézzen, amíg Andris alszik. A játszóterezésben kimerült gyerekem húsz perc alvás után zokogva ébredt, ilyenkor kizárólag a mellem nyugtatja meg, ami azt jelentette, hogy odavágtam a két hónapja gyúrt elválasztásnak, mert meg kellett szoptatnom, és így sokkal többet volt ma mellen, mint március óta bármikor. A gyerek napirendjét taccsra tette az anyósom, az alvása 2-3 órával elcsúszott, ami maga után vonta a vacsora, a fürdetés és az esti altatás csúszását is. Andris nyugtalanul aludt, pedig nem szokása, nem is tudta kipihenni magát, és ébredése után szinte mindenért sírt, a fürdetésnél már üvöltött. Csinálhattunk bármit, semmi nem volt jó. Fizikailag eléggé leamortizál a szoptatás, az idegtől meg nem tudtam aludni, szóval, a pihenésről ma csak álmodozhattam. Az anyósom egyetlen átgondolatlan lépésével agyonütötte három ember délutánját és estéjét. Ha úgy tesz, ahogy kérem, Andrist rengeteg sírástól és üvöltéstől kíméli meg. Ja, nem kért elnézést. Látta-érezte rajtam a haragot, ami csak gyűlt azután, hogy megkérdezte Andristól, miért sír. Szívesen válaszoltam volna azt, hogy miattad, mert nem hagytad aludni, de B.-re gondoltam és befogtam a számat, meg az anyósomat kedvelem annyira, hogy ne bántsam meg olyan állapotban, amikor szétvet az ideg. Nyilván ez egyetlen nap volt, Andris is túl fogja élni, meg mi is, maradandó károsodást senki nem szenvedett, ugyanakkor rosszul esik ez a belepiszkítás a jól működő anyós-meny kapcsolatunkba, illetve nem tűröm, hogy bármelyik családtag letojja a teljesen megalapozott kérésemet. Nem tudom szebben mondani: n-e-m t-ű-r-ö-m. A gyerekem érdekében nem tűröm. Anyósomnak ez volt az első és utolsó ilyen megmozdulása, majd valahogy szépen próbálunk vele beszélni. Fura helyzet, mert ilyesmit soha nem csinált még, sőt, az első ilyen kérésemet simán teljesítette és jól sült el minden azon a napon, meg azért is fura, mert Andris a negyedik unokája, tapasztalt már ezt-azt a gyerekeknél-szüleiknél, én meg eddig nem adtam okot arra, hogy kételkedjen az ítéleteimben sem a B.-vel való kapcsolatom, sem a gyereknevelés terén, és amíg ez így van, és amíg kiválóan működik minden a mi kis családunkban, és amíg hihetetlenül jó fej menyként segítem-támogatom őt az Andrissal és a B.-vel való kapcsolatában, és amíg nem vagyok egy ön- és közveszélyes, a gyerekét elhanyagoló és rosszul nevelő anya, addig elvárom tőle is, hogy amit a nagyszülőktől kivételesen, de annál nyomatékosabban kérek a gyerekeim miatt, az szentírás legyen a számukra. Szentírás. Minimum.  

20 megjegyzés:

Mia írta...

És azt nem mondta, hogy miért érkezett korábban, miért nem várta meg az sms-ed?

Katalin írta...

és a nagymama beszélni is tud?, gondolom, jó oka volt, hogy a napirendedet ilyen durva lábbal széttaposta

azt nem értem, mi a jó fenének mentek le a játszótérre éhesen, álmosan: ha nem akkor jött, amikor a helye lenne, a dolgok menjenek tovább eredeti terved szerint, ő meg ebből megérti, hogy nem az ő belépője idején lépett be (azt se értem, hogy toppant be, kulcsa van?),
nem lehetett volna megkérni, hogy jöjjön vissza egy óra múlva pl.???

nem értem

érzem, hogy nem látsz ki a csalódottságodtól magadból, de kis izelítőnek fogd fel, hogy az életben mindenki a saját menetrendje szrint kavar, nem ahogy te vezényelsz
evvan

zinajda írta...

A nevelési elvekben azt hiszem, leírtad, ahogy majd én szeretném a csemetéket terelgetni az úton...

remélem, Anyósoddal meg tudod ezt beszélni :) és még ez is igazán zenmamis... az, hogy nem zúdítottad rá a haragod :) minden tiszteletem :)

Fodor Marcsi írta...

És mama olvassa a blogot? Mert én épp azért nem írok soha róla,, mert nem akarom, hogy máshonnan tudja meg a véleményem.
Nem könnyű helyzet amúgy, és totál igazad van, de bár az én anyósommal csak ennyi gondom lenne... :-(

csibike írta...

Marcsi: Nem olvassa, de szóban ugyanezt fogom neki elmondani, mert ez a véleményem :) Ha olvasná, valószínűleg előbb beszélnék vele, és csak utána írnám meg a bejegyzést. A tartalma nem változna.
Amúgy az mindig jó kérdés, hogy mit lehet leírni a blogba. Pl. anyu olvassa a blogjaimat, és biztos futott már bele olyasmibe, amit olyan szemszögből még nem beszéltünk meg, ahogy leírva látta, de ebből soha nem volt még probléma.
Írtál valahol akár becsomagolva az anyósodról? Szívesen elolvasnám.

zí: Én is nagyon remélem :) A volt anyósommal borzalmas kapcsolatban álltunk, rajtam is múlt. Neki nem akartam unokát szülni, garantáltan ellenem nevelte volna őket. Most nem szeretném elkövetni a korábbi hibáimat. Szerencsére B. anyukája nem olyan ember, mint az exanyós, valóban kedvelem és ezt igyekszem apró gesztusokkal, figyelmességekkel is a tudtára adni.

Katalin: Ühüm, tud. Úgy gondolta, elindul. Ennyi. Nyugdíjas, ráér, ezért lett volna neki mindegy, ha egy órával később jön :) Azért mentek le, mert Andris felpörgött, az altatás szóba sem jöhetett. Nem tudom, láttál-e már olyan gyereket, aki fáradt, de átlendül a holtponton x dolog miatt, és egy ideig úgy tűnik, mintha nem is lenne fáradt, mert olyan energiával jön-megy. Egy órát utazott a (60 feletti) nagymama, most dekkolt volna még egy órát valamelyik padon? :)
Igen, két ajtóhoz van kulcsa a két nagymamának, így egyszerűbb nekik is, a harmadikat meg én hagyom nyitva. Ha még egyszer előfordul ilyesmi, visszakérem a kulcsokat :)
Érdekes, hogy a 'vezényel' szót használod, hiszen a bejegyzés pont arról szól, hogy nem: nagy szabadságban unokázhatnak, mindenben segítem őket ésatöbbi. Butaság lenne nem megbeszélni egy ilyen lépést, ugyanis nem szeretném, ha megismétlődne. Évekig leszünk még kapcsolatban, talán évtizedekig is. Amíg tehetek az aktuális probléma megbeszéléséért, addig tenni is fogok, mindenkinek ez az érdeke. Van olyan családrészünk, ahol mindenki fúj egymásra, nem szeretném, ha nálunk is elmérgesedne a jó helyzet, teljesen feleslegesen.

Mia: Tényleg csak annyit, hogy úgy gondolta, elindul. Oka nem volt rá, talán minél előbb látni akarta Andrist, passz, majd megkérdezem legközelebb, amikor megdumáljuk a tegnapot :)

Nikletty írta...

szió
megértelek, már én is megtapasztaltam, hogy milyen lesz egy kisbaba, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy előtte szokott, nálunk Lina alakított ki egy napi rendet, nem én alakítottam, de nagyon jól alakítja magától. s ha pl. az esti fürdés, fekvés nem tud akkor megtörténni mikor kb szokott, bizony megvan a nyoma, nyűgös, nehezen lehet megnyugtatni, és máris változik a következő nap is.
Nekem anyósom partner szerencsére, ő meg is kérdi, nem zavar-e... nekem anyám állított be csak úgy egyszer, mondtam is neki szerencsére, hogy épp nem szoptattam, mert ha nem várok senkit (mert ha várok nyílván szólok neki mikor jöjjön, vagy csörögjön mielőtt ideér) ki nem nyitom az ajtót, mert pl a szomszéd nénire nem vagyok kíváncsi...

Szóval dumáljátok meg, hogy nektek ez fontos, s meg fogja érteni biztosan!

Puszi
Nikletty és Lina :)

zsan írta...

ez izgi. Főleg azért, mert pár év múlva te magad leszel az a nagymama, aki esetleg maj, okkal, ok nélkül, felrúg(hat) esetleg egy pöpec napirendet! :) Ami most tökéletesnek tűnhet, gyereknevelés szempontjából, az addigra pont idejét múlt, ósdi, hülyeség lesz. Bármennyire is akar majd az ember mindenben megfelelni a menynek, sajnos nem fog menni. :D Ahogy öregszünk, nem csak a testünk veszít a rugalmasságából! :D Ennyi belefér(het) szerintem, bár nem tudom, mennyire idegesítő ez, de biztosan az, ezt te érzed, nem azok, akik most olvasnak! :) Kedvesen mosolygok azon, ahogy tökéletesen neveled a fiad, pont úgy, ahogy én neveltem az elsőt... :D Így, a harmadik után már szétcsúszott minden,de ennek sok-sok oka van, és volt. Szóval, hajrá, csak ügyesen, és bocsásd meg az anyósodnak ezt a tévedését, még akkor is, ha rossz szándék volt mögötte, ha meg nem, akkor méginkább. Megbeszélni mindenképp beszéljétek meg, és, ha lesznek még ilyen gondok, akkor majd azon is túllendültök. :D hajrá! :D (és bocs, a közbepoffért, nem szándékos, csak néha kijön)

csibike írta...

zsan: Remélem, agyilag még leszek annyira friss, hogy emlékezhessek a saját elvárásaimra, vagy legalább legyen egy szuper olvasószemüvegem, hogy visszakereshessem ezt a bejegyzésemet :)
Ez egy kivételes szitu. Már tegnap is tudta, hogy tilosban jár. Ma este felhívta B.-t a tegnap miatt, hogy kihevertük-é, meg hogy történnek balesetek... Rossz szándék nem volt mögötte, nem olyan a viszonyunk, ezért nem is értem, miért történt, ami történt. Jövő héten tudok vele személyesen beszélni, finoman, óvatosan fogok fogalmazni, nem akarom megbántani.
Tökéletesen nevelem a fiamat? Nem tudok róla :)
Jöjjön ki nyugodtan, örülök neki :)

Nikletty: Nálunk egyik részét a gyerek alakította, a másik részét mi, így lett egy rugalmas napirendünk, ami mindenkinek jó. Fontosnak tartom a napirendet, a gyereknek muszáj orientálódnia valami alapján.
Anyósomnak három gyereke van, gondolom, vélekedett magában valahogy a saját tapasztalatai alapján így negyven év távlatából, aztán ezt ráhúzta Andrisra, hogy pl. biztos nem baj, ha nem alussza ki magát, és hát ugye nekem még csak 1.5 gyerekem van, neki meg 3, illetve a pocakomban éldegélő baba lesz az 5. unokája. Csakhogy nincs két egyforma gyerek és két egyforma szülő, én pedig szeretném, ha a gyerekem nem lenne kísérleti nyulacska :)

csibike írta...

Ja, Nikletty, még eszembe jutott, hogy egy csomó újonc/régi motoros anyát a saját anyja kerget az őrületbe, mihelyt megszületik az unokája :) A rémanyákat csak hallomásból ismerem, szerencsére anyu nem ilyen.

csibike írta...

És még annyi, hogy le a kalappal, hogy végigolvastátok ezt a hosszú bejegyzést és még kommenteltetek is :) Köszönöm.

Vera írta...

Én is pont azt akartam kérdezni, hogy vajon miért jött mégis korábban a nagymama. :)
(És egy fenti kommentedből derült csak ki számomra, hogy volt exanyós, vagyis exférj is. Hogy miket meg nem tud az ember!)

csibike írta...

Jövő héten tudok rákérdezni fésztufész, addig én sem tudom :)
Soha nem volt titok, hogy férjnél voltam, nem egyszer írtam erről talán még az 'új' énblogomban is, bár nyilván nem elvárás, hogy mindenki minden agymenésemet elolvassa.
Amúgy pont 1-2 hete jutott eszembe, hogy lehet, itt egy csomóan azt hiszik, hogy mindig minden kerek volt az életemben, minden az ölembe pottyant ésatöbbi, mert biztos mázlista vagyok, közben meg nem, sem felhőtlen gyerekkor, sem felhőtlen kapcsolatokat nem tudok felmutatni, és ami nekem most van lassan 6 éve az életemben, ahhoz kellett B. is, meg az, hogy mindketten iszonyat keményen megdolgozzunk a kapcsolatunkért, illetve önmagunkért :)

csibike írta...

+t a gyerekkorhoz :)

Csigamami írta...

:o) Jajj Csibe, ahogy olvastam éreztem ahogy a gyomrom kezd zizegni. Annyira átérzem (mármegint). Sajna az én anyósomnak nem 1 ilyen húzása van, bár mostanra egészen rendeződött a kapcsolatunk (sokat dolgoztunk rajta) - ennek ellenére még mindig nem fogadja el a gyereknevelési elveimet és pont pár napja akadtam ki, mikor a gyerekem egyszerűen nem volt hajlandó aludni délután 2től 3ig feküdtem vele az ágyban és végül beláttam semmi értelme tovább erőltetni, legalább 1 órát "nyugiban" (leszámítva, hogy az összes önállóan dobálható testrészét ahány irányba mozgatható pakolgatta) feküdt. Megbeszéltem "mamával", hogy fél 4 körül viszem hozzá Bendét. Így is tettem, s mikor odaértem határozottan megkértem, hogy ne hagyja aludni a gyereket, mert egészen biztosan fáradt, de nem volt hajlandó aludni és ha fél 4 után elalszik akármikoris, nem lesz esténk. Ehhez képest, mikor mentem érte 6 után kicsivel, még mindig aludt. Megkérdeztem, hogy mégis mióta alszik, majd közölte, hogy 10 perccel azután, hogy én elmentem megjérdezte tőle, hogy nem szeretne e aludni, majd a gyerek mondta, hogy nem, de ő látta rajta, hogy nagyon fáradt és képzeljem el úgy el lehetett altatni, hogy mindaketten bebújtak egy pokróc alá ő énekelgetett és kb 20 perc alatt el is aludt.... Hogy ezzel azt akarta bizonyítani, hogy mekkora szar anya vagyok, hogy még a gyerekemet sem tudom elaltatni, pedig hisz látom milyen egyszerű, vagy csak alapjáraton ilyen azt nem tudom. Mindenesetre majd szétvetett az ideg és egy nagyon erőltetett mosollyal az arcomon megköszöntem, hogy figyelt a gyerekre és eljöttem. Aznap a gyerek éjjel 1kor aludt el... ennek megfelelően következő nap fél 10kor kelt a 7es kelés helyett, ami azt jelentette, hogy nem tudtam a szokásos időben ágyba rakni, ami azt jelentette, hogy ki kellett hagynunk a délutáni alvást illetve nyugalomban tartást, hogy este normális időbe tudjam ágyba tenni és hogy az azt követő nap, legalább nagyjából normális kerékvágásban menjen. Kb. 4 nap volt ezután a regenerálódás....Ami nagyon sokat tud kivenni belőlem. Húúúú de átérzem a dühöd, húúúúúú de nagyon.

Katity írta...

Csibike, vigasztaljon a tudat, hogy nem szándékos rosszindulat volt anyósod "kihágása" mögött. Enyém anyós direkt csinál olyanokat, hogy lengeti Léda előtt a mindenféle fiszfasszal ellátott nyakláncát, holott előtte kb. tíz másodperccel kértem meg, hogy tegye le és el, mert Léda mindent a szájába vesz, és nem szeretnék az ügyeleten kikötni azért, mert lenyelt valami hegyeset a láncról (előtte két nappal apu láncáról operálta le a huszonakárhány éve ott függő medált, szóval még jogos is volt az aggodalom)...annyit mondott csak, hogy magához akarja csalogatni...és amikor még egyszer szóltam, nagyon udvariasan, hogy ő egy gyerek, és nem kutya, még mindig kellett vagy két perc (és P. kétszeri felszólítása), hogy tegye le és el azt a kib. nyakláncot...

Vica írta...

Kislányok (bocsánat a megszólításért, de én nagyjából anyós-korabeli lehetek :-)), bár még nem mentem nyugdíjba), az eszetekbe jutott-e már, hogy a néhanapján kissé önjáró nagymama is jobb, mint a semmilyen nagymama?
Itt természetesen nem arra gondolok, amikor az anya/anyós szisztematikusan mindent fordítva csinál, mindenbe beleszól, lefikáz, kellemetlenkedik, stb., mondván, hogy ő jobban tudja, mi kell a gyereknek, elvégre legalább egyet ő is felnevelt...

De álljatok meg egy pillanatra és gondoljatok bele, hogy milyen lenne az, ha egyáltalán nincs senki, akire legalább 1-2 órára rá lehet bízni a gyereket olykor-olykor?

És ez a baba hazavitelétől kezdve így van, még azt se mutatja meg senki, hogyan kell pelenkázni (védőnő sem, mert hiszen ő is csak az X. napon jön, addig is kell ugye valamit csinálni a babával), fürdetni, kell-e neki tea vagy sem, ha kell, milyen, és így tovább. Nincs terhestanfolyam, dúla, meg egyebek. És persze gyerekes barátnő sem...

A szomszédasszonyt pedig inkább nem akarjátok bevonni a magánéletetekbe.

Szóval,van ám nehezebb is, mint amikor a nagyi nem kellően figyelmes. Ami a bejegyzés szerint amúgy nem jellemző rá.

Természetesen meg lehet és kell is vele beszélni, mi is lett a következménye a dolognak, és esetleg a legközelebbi alkalommal emlékeztetni erre, hogy tényleg mindenkinek jobb, ha igazodik a kéréshez.

csibike írta...

Vica: De azért csókolomozni nem kell, ugye? :)
Jogos, amit írtál, abszolút, ez már egyfajta továbbgondolása a dolognak. Persze, van nehezebb, írtam is, hogy nyilván mindenki túléli ezt az egy esetet, nem okozott helyrehozhatatlan kárt, csak egy rémesen rossz délutánt és estét, ami elkerülhető lett volna, ha hallgat ránk. És lesz beszélgetés a jövő héten.
Nem egyszer mondtam itt is, hogy nincs sok segítségem, viszont ami van, azért hálás vagyok - szóval és tettel is, és elég gyakran.
Egyrészt kikívánkozott a bejegyzés, jólesett összefoglalni magamnak is, másrészt remélem, hogy pl. a nagymamakorú olvasóim így belelátnak abba kicsit, hogy egy át nem gondolt lépés milyen gubanchoz vezethet. Hiába nevelt fel a nagymama x gyereket és gondoz x unokát, a legjobban azért mégis az anya és az apa ismeri a gyerekét (szokásait, napirendjét estébé), és nem gonoszságból kér valamit, hanem a gyerek érdekében :) Szerintem a legtöbb anya-lánya / anyós-meny konfliktus abból ered, hogy a nagymamák általában jobban akarják tudni, miként kell nevelni egy gyereket és nem bízzák az adott anyára, hogy úgy csinálja, ahogy akarja. És az indok pusztán annyi, hogy ők már felneveltek x gyereket, ez azonban nyilván nem jelenti azt, hogy jól is csinálták, amit csináltak, illetve hogy a lánynak/menynek a 30-40 évvel ezelőtti elveket kellene követnie.

Katity: Tudom, bár vigasztalni az fog, ha ilyesmi nem fordul elő többé :) Így utólag még az jutott eszembe, hogy eddig 100%-ban megbíztam benne, és ez a bizalom azért sérült valamennyire.
És anyósodnál ez biztos rosszindulat, vagy csak nem tudja, hogy bánjon a gyerekkel?

Csigamami: Emlékszel, mennyit leveleztünk anyósodról Bende születése után? :)
Szerintem az évek múlásával egy csomó anya elfelejti, hogy a kicsiknél milyen életbevágóan fontos az alváskérdés. Minden megszépül, pl. az összes hasfájós éjszaka, 20 év múlva már teljes az amnézia, és jön a duma, hogy jajj, Pistike születése óta átaludta az éjszakákat, soha nem ébredt fel.

Vica írta...

Csibike, persze, hogy nem kell .-))

Egyébként minden nagyon tetszik, amit a gyereknevelésről írtál .-))
Nagyjából hasonló elveket követtem magam is (legalábbis igyekeztem)

Nagyon szívesen olvasom a blogodat, mint ahogy más fiatalokét is, és remélem, majd amikor aktuális lesz, eszembe is fog jutni, milyen menynek ill. fiatal házasnak/szülőnek lenni.

Egy biztos, eddig se voltam mindenbe beledumálós, mindent szóvá tevős és piszkálódós,így talán ezután sem leszek az .-))

Sok sikert a továbbiakhoz :-))

Katity írta...

Csibike:
nem nevezném rosszindulatnak, inkább a "mi is felneveltünk két gyereket"-dacot sejtem a háttérben, ám ha ez elhangzik anyósom szájából, szívesen visszakérdeznék, hogy: biztos? Merthogy P. elbeszéléseiből nekem inkább az derült ki, hogy a nagymamája nevelgette, anyuka-apuka meg "csak úgy voltak".
A másik: oké, hogy felnevelt két gyereket, de Lédát MI neveljük, a mi szabályaink szerint, szóval ne rúgja már fel a kevésnyi találkozásuk alkalmával mindezt.
És végül: ez talán nekem ugyanolyan heppem, mint neked az idő betartása: ha ÉN valami nem engedek - és pl. nem engedem, hogy általam veszélyesnek ítélt, nem gyerekkézbe való cuccokkal játsszon (elvégre azért van halomnyi játéka, kiszuperált távirányítója, telefonja), vagy könyveket, virágokat tépdessen, sütőajtót nyitogasson stb.,- akkor elvárom, hogy a kedves mama is betartsa a szabályt. Merthogy egy tízhónaposnak nem tudom megmagyarázni, hogy oké, a mama engedte, de én nem, a mamáéknál lehet bármit, itthon meg én vagyok a házisárkány,szaranya, akármi. És ebben a későbbiekben sem leszek partner.

csibike írta...

Katity: Egyetértek veled :) Az én agyamat sem kizárólag az időpont miatt öntötte el a vér, hanem a kérésem figyelmen kívül hagyása miatt, és ez a gyerek életének bármelyik területén előfordulhat, most pont így jött ki a lépés.

Vica: Örültem a kommentednek, szóval, csak nyugodtan :) 18-65 közötti az olvasótáborom, ahogy tudom, izgalmas, hogy kit mi ragad meg.