Valószínűleg az ultrahangos bejegyzéseim visszatérő mondata lesz, hogy... és ultrahang után kitöröltem a fülembe folyt könnyeket. Ahogy meglátom sarjunkat a monitoron, elered a könnyem, kétoldalt csorog bele a fülembe. Elmondhatatlan, mit érzek ebben a felfokozott érzelmi állapotban, katarzis az egész, tágra nyitom a szememet, hogy minél többet befogadhassak a gyerekünk látványából, közben meg annyira nevetek a boldogságtól, hogy rázkódik a hasam és lecsúszik róla a vizsgálófej. B. arcán ugyanazt az átszellemült mosolyt látom, mint amit a saját arcomon érzek, és valahogy ez egy teljesen új mosoly - a szülő gyönyörködik a gyerekében, ezt csak ilyen drámaian lehet megfogalmazni.
Ivadékunk maga mögött hagyta a pacaszakaszt, ma már a mezei ultrahangon is egész formás, a 4D képeken meg kimondottan emberszerű, ami azért valahol nem meglepő. Őbabasága két centit nőtt egy hét alatt és cirka annyit nyom, mint három szelet párizsi - mint három vastagabb szelet párizsi. A szonográfus minden értékét tankönyvinek titulálta, úgyhogy ügyesen növesztgetem. Ímé, a növesztés tárgya:
A gyerek adott némi ízelítőt a mozgáskultúrájából: térdel, guggol, izeg-mozog, játszik a köldökzsinórral, egyik oldaláról a másikra fordul, pucsít, azaz kidugja a kis fokhagymaseggét, dörzsölgeti a fejét/szemét/orrát, emelgeti a kezeit és a lábait, ez utóbbiakat pár másodperc alatt törökülésbe pakolja, ilyenkor egész testével a klasszikus Buddha-féle meditációs pózba dermed, persze, csak néhány pillanatra, mert utána muszáj még többet ficánkolnia. Olyat is csinált, hogy nekitámaszkodott a méhfalamnak, mint az a bűnöző, akit a rendőr falhoz állít, hogy megmotozza, a jelenet tökéletességéhez már tényleg csak az hiányzott, hogy csemeténk tarkóra tegye a kezét. Két eksön közötti szusszanásként előszeretettel kéjenckedik, olyan napon lustálkodó macskára hasonlító mozdulatokkal (Tigris évében születik, nem meglepő), az egyik élveteg nyújtózkodásáról pedig rögtön B. reggeli ébredezése jutott eszembe. Szemmel láthatóan jó dolga van bent. A doki addig-addig nézelődött, amíg a gyerek lába között észre nem vette azt a bizonyos kis pöcköt, szóval, egyelőre úgy tűnik, fiúnk lesz, én meg boszorkány vagyok, de erről majd később, ha már erőteljesebben megmutatja magát az apai örökség. Csemeténk egyébként néha megfogta a kis motyóját, ilyet is csak a férfiak szoktak. Ha porcikát kell választani, azt hiszem, legeslegeslegjobban a gyerek térdkalácsába vagyok szerelmes.
A 4D jó móka, bár fárasztó kicsit (és nagyon húgyhólyagirritáló). Valahol azt olvastam, ebben az időszakban lehet utoljára egyben látni a gyereket. Remélem, szülés után azért nem darabokban kapom meg. Legközelebb május elején nézünk be az aprójószághoz, olyan félidő környékén. 4D meg majd valamikor később, én is utálnám, ha folyamatosan kukkolnának az albérletben.