2010. február 12., péntek

Az első hivatalos sztárfotó

Amikor a dokim közreműködésével így a hetedik hét vége felé bekukkantottunk a magzati albérletbe, ez a látvány fogadott minket:


Nem túl éles a kép, valószínűleg én sem voltam fotogén ilyen kicsi koromban. Az albérlőt négy fehér pöttyel jelölte meg a doki, aminek kifejezetten örültünk, mert rajta kívül sem B. (értsd: ő, aki férfim, a büszke apa) nem tudta, merre keresse a gyerekét, meg én sem (értsd: a büszke anya). Miután a dokim meghatározta a koordinátákat, egy ideig meghatottan pislogtunk a monitorra és átszellemülten vigyorogtunk a gyerekkezdeményünkre, illetve én kicsit erősebben kapaszkodtam B. kezébe, mert a hüvelyi ultrahang messze nem kényeztető masszázs, néha úgy éreztem, a botmixerre hajazó vizsgálóeszköz már-már a mandulámat cirógatja - alulról.
Az okos könyvek szerint csemeténk a maga majd' 4.5 mm-es terjedelmével cirka akkora, mint egy almamag, ezért ma direkt megettem egy almát, hogy hozzáférjek a magjához, elősegítendő a viszonyítási alap megteremtését. Hát, az almamag baromi pici. Mondjuk, ennek ellenére már most oltári nagy felfordulást csinál bennem. 
Egyébként látszik, hogy kezdő szülők vagyunk, ugyanis elfelejtettük megkérdezni a dokimat, hogy a fehér pöttyökkel kidekorált szürke folton mégis melyik a gyerek feje. Jó, nem sarkalatos kérdés egy almamag esetében, csak a kíváncsiság, ugye. Azt viszont a mi gyakorlatlan szemünk is jól látta, hogy nagyon szépen lüktet a szíve, tulajdonképpen az egész gyerek egyetlen almamagnyi szív. Legközelebb március végén fotózzák majd, addig sok-sok centit nő, szóval, a következő ultrahangnál már kész felnőtt lesz.

13 megjegyzés:

Csigamami írta...

azert az esküvöjere ne felejtsetek majd elmenni ;o) 4,5 mm igenis hatalmas teljesitmeny!!! szerintem mär most is hatalmas! En emlekszem a mi kis elsö pontunkra pontosan 4,5 mm-nek mertek anno es csak ugy pulzält :o)))) Hüüü de messze van meg märc vege, de addigra mär azt is meg tudjäk mondani, hogy fiuuuuu ;o)
hm..

akkor Kakas lesz...

Cuki írta...

jé, tiszta anyja!

Loihi írta...

Nagyon formás a Sarj. :-) És éljen-éljen!

dorw írta...

na, a miénk pontosan ezért hallgat a Maszat névre. :)

Niki írta...

És nemsokára pont akkora lesz, hogy kirúgja a ház falát! Kíváncsi vagyok hogy fog reagálni a csokira!:)

Bejci írta...

Édes kis almamagod van! :)

szorgosmano írta...

Szerintem ő a legszebb 4,5 mmes almamag kinézetű&nagyságú Pihecsibi! :) ÉS ez még csak a kezdet...ennél még sokkal de sokkal szebb,nagyobb,mocorgósabb lesz és most még küzdesz a rosszul léttel és az álomkorral de amikor majd növekszik és a pocódon is látszódni fog mikor először jelzi hogy: "Helló Csirkeszülők itt a Pihés beszél!"-akkor majd ez az időszak már csak megmosolyogni való emlék lesz..De most és végig nagyon nagyon sokan drukkoljuk végig a napjaitokat.KISPIHÉS OTT BENN!TESSÉK KAPASZKODNI ÉS KITARTANI A 9 HÓNAP VÉGÉIG!!!:)))

csibike írta...

szorgosmano: Köszi, kicsit sem vagy elfogult :)) Átadom neki.

Bejci: Legközelebb majd látszik a feje is :)

margelis: Egyelőre ki nem állhatja, cirka két hónap alatt egy kocka étcsokit és pár szem étcsokis perecet tudtam megenni :)

csibike írta...

dorw: Teljesen logikus :)

Loihi: Reméljük, lesz még formásabb is :)

Cuki: Annyira homályos? :))

csibike írta...

Csigamami: Én is fiúnak érzem, de erről majd kicsit később bővebben :)

Sümeghi Mátyás írta...

Szerintem mindegy, hogy mennyit láttok a képből, és mennyire éles. Nektek most ez a legszebb, legjobb kép, nem? :)

Elf írta...

gyönyörű :) mert a tietek :)

csibike írta...

Nekünk igen :))