2013. június 15., szombat

Csúnya ábrákkal is

Amikor először észleltem a Sir Andrew testét borító kisebb-nagyobb, adott esetben tenyérnyi vörös foltokat (a törzsét és az arcát nem lepték be), gonosz vérszívókra gyanakodtam, de olyan hihetetlennek tűnt, hogy egyszerre ötezer különböző helyen szerezzen ilyen csúnya csípéseket, meg aztán szélesedtek, vörösödtek, és az újabbak gonosz vérszívóktól mentes övezetben jöttek elő. Fenistil géllel kentem, Fenistil cseppet kapott, a rondaságok egy-két nap alatt eltűntek.
A Sir ma foltosan kelt fel a délelőtt kivitelezett délutáni alvásából, én pedig megvilágosodtam: allergia lesz ez, nem csípés, konkrétan csalánkiütés. Az azonosításban nyújtott segítségért örök hála és köszönet néked, internet. Malomkeréknyi kövek zúdultak alá a szívemről.
Az egy héttel ezelőtti foltosodás és a mai csalánkiütés között összefüggés lehet a tükörtojás, az eper és a pattogatott kukorica. Egy időre mindegyik tiltólistás, bár eddig egyikkel sem volt gond.



Sir Davidről pedig el kell mesélnem, hogy a nemzet színésze ő is. Az történt, hogy a bátyja megkínálta pattogatott kukoricával, S.D. meg kincsként szorította a markában azt a fehér valamit, egészen belefehéredtek az ujjai, és amikor elvettem tőle, nagyon sírt, nagyon-nagyon, úgyhogy végül kapott mégis a pattogatott kukoricából. Ki vagyok én, hogy útját álljam a világ felfedezésének... A fiatalember alapvetően a lehető legkisebbre szokta kinyitni a száját, ha nem anyatejes táplálkozásról van szó, úgy kell türelemjátékkal beleügyeskedni némi felnőttbaba-kaját, és pölö szemrehányó nézés közepette köpködi ki a kiflidarabokat (anya! rágjak? én? fog nélkül?), a pattogatott kukoricát viszont mohón és ököllel gyömöszölte befelé, és azt láttam a szemében, hogy anya, én még az életben nem ettem ilyen finomat, kérek még ebből a mannából! A turmixolt sajtos-sonkás tésztánál bezzeg hiányzott a lelkesedés. 


Az ott epermaradvány Sir David előtt. Épp Andrissal tértem vissza a fürdőszobából, amikor Andris közölte a nappaliban ténykedő öccsét meglátva, hogy epret eszik öcsi. Az lehetetlen, mondtam kapásból, de aztán realizáltam, hogy Dávid előtt nincs lehetetlen: levadászta azt az epres tálat, amit a bátyja a kanapén hagyott. Az eper nem került fel a 'rajongva imádom' ételek listájára, így fordulhatott elő a kiköpése és a takaróba való belekenése. (Imádom, ahogy az epervadász cirka két-két lábujjon álldogál.) Sir David ennek az ikeás zöld takarónak sem barátja: a kis matatóujjával addig gyilkolta, amíg félig kihúzott belőle egy szálat, aztán felháborodottan kiabált a takaróval, hogy teljesen eressze el azt a szálat. Komolyan dühös volt, hihetetlen balhékat tud csapni. Egyszer nem nézek oda és lefejti az egész takarót. 
Apropó, turmixolt tészta. Andrisnak 10 hónaposan minden szükséges foga megvolt a makaróni elfogyasztásához, nála kimaradt a kajapépesítés, a gyárit amúgy is utálta. Dávid a kemény négy darab fogával alkalmatlan nagyobb darabok szétzúzására, ezért kap turmixos / összenyomott cuccokat (persze alig fogyaszt valamit belőlük), és hát én nem is gondoltam volna, hogy a leturmixolt tészta ilyen durván ragad

3 megjegyzés:

teide írta...

Egyszer próbáltam tésztát turmixolni. Olyan gusztustalan ragadós csiriz lett belőle, hogy soha többé... Marad a rágás.
Ez az allergia nem túl jól hangzik... bár a csípések még ijesztőbbek lettek volna a ti előéletetek után.

csibike írta...

Ma lebukott Dávid: kettesével-hármasával tolta be a virslikarikákat a szájába, és fulladozás nélkül elfogyasztott így egy virslit, úgyhogy soha többé nem turmixolok neki semmit :)
Igen, először annak örülünk, hogy nem poloska...

dorw írta...

jesszus. :( az a kiütés nagyon durván néz ki. :(

a tésztával ugyan úgy jártaam anno, mint teide: egyszer és soha többet nem turmixoltam. mondjuk azóta sem nagy kedvenc, de nem is nagy baj.