Nyafogok kicsit, de egyébként soha rosszabbat

Nagyon úgy tűnik, hogy az állandó émelygés már a múlt szerves része, az utóbbi másfél hétben 'csak' eszméletlenül fáradt voltam. Ha túlhajtom magam, azaz három-négy óránál többet merészelek egyhuzamban ébren tölteni olyan súlyosan kimerítő tevékenységekkel, mint például ebédfőzés, olvasás, tiszta ruhák szekrénybe rámolása, viráglocsolás, a mindegy milyen nemű, csak egészséges legyen munkacímet viselő gyerekünk egyből meghúzza a vészféket az irányító központban, én pedig szinte ott akarok összeesni a fáradtságtól, ahol épp vagyok. Azért eddig még mindig sikerült bekúsznom az ágyba. Megjegyzem, ivadékunk ezen a téren nem igazán következetes, mert szerény anyai véleményem szerint a sok és pihentető alvás része az estétől reggelig tartó háborítatlan szunyálás is, ő azonban minimum kétszer felkelt pisilni és az egyik alkalom garantáltan hajnal kettő és négy közé esik. Előfordul, hogy félálomban megpróbálok ellenszegülni, ilyenkor jön az erőteljes izzadás és a rémálmodás, szóval, a kölyök semmit sem bíz a véletlenre.   

Kajaügyben is az történik, amit a gyerek akar, a kedvenc kajáim baromira nem számítanak, mindig nagyon pontosan megkapom az albérlői infót, hogy mit kell ennem. Ma délután például majd' elepedtem egy kakaóscsigáért, este meg bekattant a mozzarellás, paradicsomos, tonhalas rucolasaláta. Ilyen pillanatokban más szóba sem jöhet, csak és kizárólag a megkívánt étel. A kakaóscsigának örültem, mert végre valami csokoládéérzet, már alig emlékeztem az ízére. A salátát sem bánom, hiszen szívből tudnék örülni annak, ha nem elefántcombokban végződő lábakon kellene végigszteppelnem a további hónapokat. Mostanában került terítékre a mandula, a mogyoró és a kesudió, egy ideig abszolút favorit volt a tejbe tunkolt kifli, nem múlhatott el reggel nélküle, a háztartási kekszet viszont egy életre megutáltam az első másfél hónap émelygései alatt, sajnos azonban még előfordul, hogy a kölyök ilyen szart etet velem. Lassan elő kell bányásznom az anyai szigoromat. Az ivadék azért nem olyan rossz fej: egyelőre pihenteti a vicces oldalát, mert még nem jött rám olyasféle kívánósság, hogy például kovászos uborkával enném a baracklekváros kenyeremet, úgyhogy most (még) szolid konzervatív módon nyomom a táplálkozást.

Mivel a mellem és a hasam már nem igazán tolerálja a hagyományos fazonokat, beszereztem egy kismamás farmerszoknyát, melltartót és harisnyát - meg egy szívinfarktust az árcédulák láttán. Eldöntöttem, hogy felsőket továbbra is turkálok, nem hagyom magam kizsákmányolni. Végre hazahozhatom majd azokat a mell alatt vágott bővebb felsőket, amelyeket B. nemterhes állapotomban ki nem állhat rajtam, mondván, látni akarja a mellem, derekam, csípőm vonalát. Nos, néhány hét múlva már akkor sem tudnám prezentálni neki ezeket, ha nagyon akarnám, ugyanis a testem mintha megkezdte volna a tömbösödést. A lepedőméretű terhesbugyogókra még nem bírtam rászánni magam, nem és nem és nem akarok vízilósegget.

Ami pedig a meteorológusvénámat illeti, egész jól kicombosodott az első három hónap alatt: Garantált a melegfront, ha képtelen vagyok felkelni az ágyból és sápadtan-kómásan egyre csak aludni akarok. B. eleinte megijedt a látványtól, de szerintem most már valamennyire hozzászokott és élvezi, hogy legalább addig is csendben vagyok.