2011. március 18., péntek

Találja meg a képen a gyereket! (II. rész)

Kérem szépen, a tippek félig jók, Az Álcázás Nagymestere egészen pontosan így helyezkedett el:


Miután kipiacoztuk és -sétáltuk magunkat, lehámoztam a szundikáló Andrisról a mei-tai-t, aztán levetkőztettem és beraktam az ágyába a még mindig szundikáló dedet. A ruháit ideiglenesen az ágytámlára dobáltam, hogy majd elrámolok mindent, előtte azonban elrohanok pisilni. (A vízügyi dolgaim nem játszanak fontos szerepet a továbbiakban, kizárólag a történeti hűség kedvéért említettem meg.) Kézmosás közben arra gondoltam, hogy amíg alszik a kiskorú, kipakolom a piacos táskát, megebédelek (délután háromkor) és szusszanok kicsit. Természetesen a mindenféle előtt még belestem a gyerekszobába, hogy vessek egy pillantást a fiamra, ami érthető, hiszen tényleg csak a nap huszonnégy órájában látom. Az ajtóban a lenti-fenti kép fogadott és nagyon úgy tűnt, hogy a fiam nincs az ágyában. Először pánikba akartam esni, de aztán úgy döntöttem, mégsem kezdek el hisztériázni, ugyanis a fiam 1) biztosan nem időutazó, 2) biztosan nem tanult meg járni vagy repülni tíz perc alatt, 3) biztosan nem ismeri David Copperfield láthatatlanná válós trükkjeit. Szóval, ott kell lennie valahol az ágyban, ahol valaki szétdobálta a takarót, a kimenőfarmert és a plüssállatokat. Mit tesz ilyenkor az anya, akit meglegyintett a szívinfarktus szele? Igen, ellopakodik a fényképezőgépért:


Andrisfiam a következőt művelte: Alvás helyett bekucorodott az ágytámla mögé és a lebukás pillanatában is átszellemült fejjel csócsálta a kabát cipzárjára szerelt műanyag lapocskát. Szeretném megjegyezni, hogy a szendergő fiamat a hátára fektettem és az ágy közepére - hosszában. A nem is annyira szendergő fiam ebből a pozícióból tornázta el magát az ágy végébe, hasra és keresztbe. Az első képen észrevette, hogy észrevettem. Nem számított rám, az a gyanúm. Feltűnés nélkül rág egy kicsit a műanyag bigyón, valahogy így tervezhette. A második képen azon töri a fejét, hogy ebben a kompromittáló helyzetben milyen magatartást ír elő a babakódex a tetten ért babák számára. A harmadik kép tanúsítja, hogy először megpróbálta félrevezetni az anyját, miszerint ő teljesen ártatlan mindenféle műanyaglapocska-rágásban, az anyja azonban emlékeztette a fiát, hogy az ártatlanság úgy nem túl hihető, ha a baba kezében ott figyel a szóban... pontosabban szájban forgó műanyag cucc, meg egyébként is, maga egy haramia, Sir Andrew. A negyedik képen Az Ártatlan elkerekíti a szemeit és meglepetést színlel, mert hát ugye neki fogalma sincs arról, hogy került a kezébe a műanyag lap, ez valami félreértés lehet, és nem is rágta, naná. Az anya persze nem bírta ki röhögés nélkül, a babaképű pedig vele röhögött:


Aztán a babaképű rágta tovább a műanyag-lapocskát, mert ha már lebukott, úgyis mindegy.

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Csibike èn ezt a gyereket ellopom! :DD

Olyan èdes...kis huncut baba.

Elf írta...

és a rácson támaszkodik a talpa, most már így kivehető a fehér zoknificak :):):)

Macsek írta...

AVigyorgós a kedvenc :))) És még mindig roppant jóképű!!!!

Nikletty írta...

Hihi :))

Pocak írta...

Éééés látszanak a fogai :D (még nem bújtak ki ugye?)
Hogy a csudába tudnak ilyen kisemberkék ekkora huncutok lenni? :D

csibike írta...

Pocak: Még nem, de nagyon küzd vele, meg én is :) Még nem volt időm megírni a fogzás hiteles történetét.

Macsek: Nekem is az a kedvenc :)

Elf: Nincs jelentősége, csak a pontosság kedvéért: A fehér a körforgó ágyrácshoz rögzített alkatrésze, azon támaszkodik a kék harisnyába bújtatott lába :)

Edit: Ööö... a lopás szóra érzékeny vagyok :)

Nani írta...

Na néznem kellett egy darabig a képet, amíg tényleg rájöttem, hogy hogyan és miként helyezkedik el a gyönyörűséged!! :)
Mekkora kis kópé már most is, jajj mi lesz itt még! ;)