2011. július 19., kedd

Öngól (nem az első, úgy sejtem)

Úgy fest a helyzet, hogy sarjunkat mi tanítottuk meg a tagadó jellegű fejrázásra. Persze, nem direkt. Ha tudom, hogy a kölyökcápa ennyire fogékony a fejmozgásokra, kizárólag bólintós játékokat játszunk vele, például az apja sem fejrázással lebegteti a pofazacskóit és ad ki magából érdekes hangokat, hogy a gyerek hangosan kacagjon a produkción, hanem bólogatva próbálja művelni ugyanezt. 
Tegnap azt vettem észre, hogy Andris kenyérhéjmajszolás közben fura mozdulatokkal dörgöli a fejét az etetőszék támlájához. Viszket a füle, erre gondoltam, bár azt az ujjával vakarja, ha olyanja van. Aztán az is eszembe jutott, hogy elalvás előtt néha keresi a megfelelő fejpózt, olyankor szokott így csinálni. Még akkor sem esett le, mivel próbálkozik a sarj, amikor a fejrázásaimnál (őt utánoztam, hogy örömet szerezzek neki, csak nekem nincs zsiráfos etetőszékem, amihez hozzádörgölőzhetnék) mindig megismételte ezt a fura fejdörgölést. Este a szokásos babaszobás játéknál végül az apja bökte ki, hogy te, a gyerek rázza a fejét. És a gyerek tényleg rázta a fejét (kicsit bele-beleszédülve a mozdulatokba, de ütemesen), ami etetőszék nélkül teljesen nyilvánvaló, mert nincs semmi, ami akadályozná a mozgásban.
Aztán volt egy pillanat, amikor rászóltam a gyerekszoba küszöbét piszkálgató gyerekre (B. még nem fúrta a helyére - nem a gyereket, a küszöböt), a gyerek meg felnézett rám... és elkezdte rázni a fejét. 


(A Fiú, Aki Egyetlen Lábujjal Kapaszkodott Az Etetőszékbe)

Nincsenek megjegyzések: