2014. július 23., szerda

Ajándékozós körkérdés (meg mindenféle)

Tudtam ám, hogy mihelyt blogközelbe kerülök, csomó negatív dolog szakad rám. Ha csak arra gondoltam, hogy klassz, este végre lesz időm képekkel bíbelődni és írni, viszont a tervekre rácáfolva váratlanul elaludtam, reggeltől tuti rosszabb szakaszba fordultak a mindennapjaim - és egészen sokáig eltartottak. 
Az előző bejegyzés címében megpendített alvás amúgy nem tartott ilyen sokáig, csak ugye a negatív dolgok... Például a nyaralás önmagában pozitív, de ami előtte és utána történt több színtéren is, na, azt nem kívánom senkinek. A szülinapos tortáról még szeretnék feltenni képeket (drukkolok magamnak), úgyhogy a vele nagy szeretettel elbíbelődő készítőt majd ott nevezem meg. A nyaralás alatt is lőttem képeket, hátha tudom őket publikálni (drukkolok magamnak).
Egyszer azért szeretném úgy megünnepelni az ünnepeinket, hogy egyrészt mindenki csinosban-szépben virít (ez az elmúlt majdnem négy évben soha nem jött össze), másrészt ráérősen csorognak az ünnepi mozzanatok (ez talán összejött egyszer... vagy kétszer), harmadrészt meg nem balhézik Andris fiam (ez az utóbbi másfél évben nem jött össze). 
A körkérdésem előzményéhez első lépésben annyit, hogy az ünnepek azóta sikerülnek jobban, mióta rájöttünk, hogy Andris képtelen várni. Egy jellemző helyzet ma délutánról: A gyerekekkel játszottam egy ideig, aztán leültem a gép elé, hogy tíz perc alatt megvásároljak egy könyvet (regisztráció, könyvkeresés, vásárlás). Mondom nekik, hogy tíz percre leülök a gép elé, mindjárt folytatjuk a játékot. Dávid szépen játszott tovább, Andris azonban odajött hozzám, hogy beül az ölembe és anyafigyeljmondokvalamit. Cirka tíz perc ment el azzal, hogy szépen, aztán emeltebb hangom megkértem, hogy hagyjon nyugodtan könyvet rendelni - oda kell figyelnem, nekik rendelem. Nem akarta meghallani, bizgette az asztalt, a székemet. Nagy nehezen kábé három percre békén tudott hagyni, akkor már elég ideges voltam. Makacsul vissza-visszatért mindenféle indokkal. Belőlem azért illan el ilyenkor rekordsebességgel a zen, mert tudom, hogy direkt csinálja, és hónapok (évek?) óta csinálja. Hihetetlenül sokáig tartott, mire elértük azt, hogy ne másszon fel erőszakosan a székbe / ránk, anno a fizikai eltávolítása is sok időt vett igénybe, a szavakat meg sem hallotta. Megjegyzem, a memóriája csúcsszuper, hónapokra visszamenőleg fel tud idézni dolgokat, csak azt nem hallja meg, amit nem akar. Fárasztó hónapok óta ugyanazokat a köröket futni, ugyanazért tépni a számat, az előrejutás pedig parányi lépésekben történik. 
A lényeg az, hogy semmiféle programot nem harangozunk be előre egy ideje, mert Andris nem tudja kezelni a várakozást. Sem azt, hogy x óra múlva kirándulni indulunk, sem azt, hogy Dávidnak szülinapja lesz egy hét múlva. És olyasmivel eleve nem spilázzuk / spirázzuk a dolgot, hogy fú, de jó lesz a kirándulás / szülinap, mert blablabla, ez is lesz, meg az is lesz. Kicsivel előtte szólunk neki, azt elbírja.  
A körkérdésem előzményéhez második lépésben annyit, hogy Dávid első szülinapját nem ünnepeltük meg húdenagyon, meg az ajándék sem érdekelte Andrist. Most azt találtam ki, hogy Dávid három részletben kapja meg az ajándékait: anyuéktól, tőlünk, anyósoméktól-sógornőméktől, így mindegyikkel alaposan megismerkedhet, kijátszhatja magát velük ésatöbbi. A gond ott kezdődik, hogy Dávidot ugyanaz a játékkör érdekli, mint Andrist, és ez a következő években nem is fog változni, hiszen a bátyja mellett szocializálódott: kukásautó, daru, kukásautó, kisautó, kukásautó, markoló, kukásautó, legó, kukásautó... Szóval, tudtam, bármit veszek, Andrisnak is tetszeni fog, ezért kitaláltam, hogy neki is veszek hasonló valamit, hogy amíg Dávid játszik, ne ácsorogjon ott nyálcsorgatva, ne akarja kitépni a kezéből. Ez egészen jó ötletnek tűnt, és ne gondoljatok nagy kaliberű játékokra. (Az, hogy csokit kap, nem jó, mert nem játék.) 
Kitaláljátok, mi történt?
Kétszer megismétlődött az a jelenet, hogy Dávid megkapta az ajándékát, örülhetett neki nagyjából öt (!) percig, mert Andris egészen addig tudott foglalkozni a saját játékával, utána olyan bazinagy hisztit levágott, hogy a Dávid játékát akarja, hogy kiabáltam vele. Meglehetősen hangosan. A hiszti úgy kezdődött, hogy félpercenként (!) megkérdezte az öcsét, hogy Dávid odaadod? / akarsz még vele játszani? / meguntad és odaadod? A sokadik ilyen kérdésnél a vérnyomásom már az eget szántotta, próbáltam nem haragudni Andrisra, de nem ment, mert bántott, hogy nem hagyja a Dávidot játszani, ő nem örül a saját játékának, én meg egyre idegesebb leszek. És Dávid teljesen jogosan mondta azt, hogy nem, nem adja oda a játékát. Andris pedig kiborult, nagyon durván. És végül Dávidot megkértem, hogy légyszi, adja oda a játékát a bátyjának, és egyáltalán nem értettem egyet azzal, hogy erre kérem őt... Félórányi tömény hiszti után nem láttam más jó megoldást. Ő pedig annyira kicsi, de olyan sokat megért és annyira rendes, hogy sírás nélkül odanyújtotta Andrisnak a játékát - és képes volt Andris játékába is ugyanúgy belefeledkezni. Andris persze egy óra után sem akarta visszaadni Dávidnak a játékát, megint jött a hiszti... Az a baj, hogy nagyon haragszom rá ilyenkor, mert se a szép szóra, se a kiabálásra nem reagál. Makacsul ragaszkodik a saját elképzeléséhez, és ha elveszem tőle a játékot, mert már Dávid sírva kéri vissza, Andris sír a legjobban, hogy őt micsoda igazságtalanság érte. 
Nem tudom, mi a megoldás. Nem akarok balhét / hisztit minden egyes ajándékozásnál, elegem van Andris értetlenségéből, erőszakosságából (?), önzéséből. Amúgy is hihetetlenül fárasztó kezelni őt minden egyes nap, mert sok csata jut egy-egy napra, és ezek túlnyomó részét nem Dávid kezdi. Andris bármiből képes hisztit generálni, durva az is, amikor azért ingerli fel Dávidot, mert ő unatkozik, az öccse pedig milyen jól eljátszik valamivel. Megfogadtam, hogy soha többé nem veszek ajándékot a másiknak, bár tudom, hogy Dávid a bátyja szülinapján nem balhézna azért, mert öt perc után az Andris játékát akarja magának. A harmadik ajándéknál azért nem balhézott Andris, mert az ajándékozásra a nyaralás alatt került sor, és ott sok minden más elvonta a figyelmét, illetve az ajándék társasjáték még nem kötötte le úgy Dávidot, mint pölö a kukásautó.
Van valami ötletetek, hogy legyen ajándék a nem ünneplő sarjnak is, vagy inkább ne? 
Azt még elmondom, hogy ezer könyvet kiolvastam az utóbbi egy évben a büntetésről-jutalmazásról, ovis korú gyerek fejlődéséről, testvérféltékenységről ésatöbbiről, és az a gáz, hogy Andrisnál egyetlen módszer sem válik be: őt például nem lehet megbüntetni. Ha valami negatív dolgot csinál, mondjuk, kitépi a nyugisan, elmélyülten játszó Dávid kezéből a játékot, hogy neki ez kell, én meg elveszem tőle, és visszaadom Dávidnak, akkor Andris sír a leghangosabban. Hiába próbálom megmagyarázni neki hónapok óta, hogy pl. nem veszünk el mástól játékot, nem akarja befogadni ezt az infót. Igazából az agyammal nem is tudom megérteni, hogy miért képtelen ezt elfogadni. Nem érzem azt, hogy ez irreális elvárás egy majdnem négyévessel szemben. Nem hatja meg, ha azt mondom neki, hogy szomorú leszek, ha így viselkedik. Ha sarokba akarom állítani, rongyababaként összecsuklik és menekülni próbál. Ha az apja karjába veszi, hogy gyere, Andris, üljünk le a kanapéra és beszéljük meg, megvadultan küzd azért, hogy kiszabaduljon az apja karjaiból. Ha eltiltom a kedvenc meséjétől, nem érdekli. Nagyon jól tudja, hogy negatív dolgot csinál, mégis megteszi. És rengeteg más helyzetben is ugyanez van: Kérem, hogy ne tegye, rászólok kétszer, ő csakazértis megteszi. Csakazértis. És tökmindegy, hogy előtte csak vele foglalkoztam egy órán át. Nem jó, hogy sokszor rá kell szólnom, nem jó, hogy naponta többször is emelem a hangomat vele szemben, de egyelőre gőzöm sincs, hogy lehetne elérni azt nála, hogy megbánja, ha butaságot csinál. Az én nagyobbik kisfiam egyáltalán nem bánja, ha megüti vagy megrúgja az öccsét, ha tönkretesz valamit, sőt, ő sértődik meg a legjobban és visszabeszél, hogy buta anya / apa, fogd be a szád ésatöbbi. És annyira zavar az is, hogy amikor balhé van, nem őszintén sír. Alapjáraton meg olyan okos tud lenni, gyönyörűen beszél vonatkozói mellékmondatokban, egész sci-fi sztorikat hoz össze nyolc-tíz mondatból, és fizikailag is nagyon ügyes, és ha nincs jó kedvem, mindig azzal vigasztal meg, hogy anya, szeretlek... most már jó kedved van?, és Dáviddal is végtelenül kedves és gondoskodó tud lenni, ha épp olyan passzban van. Mindenki imádja, mert tünemény, kiváló a beszélőkéje, a legmorcosabb járókelőt is megmosolyogtatja a dumájával és a kedvességével. Azt érzem, hogy állandóan feszegeti a határait és hajlandó túlmenni minden határon, és nem érdekli, hogy mi lesz a következmény, csak az a fontos neki, hogy túlmehessen minden határon a saját akaratát megvalósítva. 
Légyszi, azt ne mondjátok, hogy töltsek Andrissal több időt, mert a figyelmemet akarja, hiszen ezt én is tudom, illetve vele vagyok kettesben annyit, amennyit lehet, a még több időt Dávidtól tudnám csak elvenni, azt meg azért igazságtalannak érzem, hogy azért legyek kevesebbet Dáviddal, mert ő nyugisabb természet... 
Uff.  

20 megjegyzés:

Family Maker írta...

Nálunk korántsem ilyen rossz a helyzet, de testvérféltékenység és hiszti van (mondjuk hol nincs?), a minap előadott egy klasszikus utcán elheveredős vinnyogós magánszámot is.
Nálunk most ami beválik: Peacfully Piggy http://www.amazon.co.uk/Peacefully-Meditation-Albert-Whitman-Prairie/dp/0807563811/ref=sr_1_1?ie=UTF8&qid=1406095074&sr=8-1&keywords=peaceful+piggy

Meditáció gyereknek. Most még a rendszer kiépítésén dolgozunk, hogy este lefekvés előtt lélegezzen kicsit. Napokat eltöltöttünk csak azzal, hogy hogyan kell orron be-, szájon kilélegezni. A legnagyobb hiszti közepén is tudjuk azt mondani, hogy most csináljunk úgy, mint Peacfully Piggy és lélegezzünk nagyokat, sokszor beválik! Sőt majdnem mindig, utána mondjuk el is olvassuk a könyvet megint, beszélünk a helyzetről, stb.

a mesélő írta...

Nem tudom a megoldást, csak azt tudom mondani, hogy idővel jobb lesz, de az a tapasztalatom,hgy ha hisztizni akar, mert szar a kedve, akkor hisztizni fog,mármint az én Lányom ilyen,de mondom, így, hogy már kétszer annyi idős mint Andris, általában csak havonta egyszer és főleg akkor ha fejben és lélekben fáradt, ha túl sok új infót kapott, ha túl sokáig kellett magán uralkodnia pl. egy új helyen, mondjuk táborban eltöltött első nap után és ha nem hagyjuk, hogy egyedül legyen legalább egy órát, mert arra nagyon nagy az igénye, hogy egyedül is játszhasson. Ja és a tiltást és a "lefogást" továbbra is rosszul tűri.

Majmóka írta...

Ahányszor olvasom, hogy mennyit küzdesz Andrissal, mindig eszembe jut, hogy nagyon hasonló a helyzet nálunk is. Danim is októberi, lehet, hogy ez valami horoszkópos izé lesz. :)
Én csak olvasgatom a kommenteket, amiket kapsz, hátha találok valami okosat.
Még valami eszembe jutott: én azt a következtetést vontam le a fiammal kapcsolatban, aki kísértetiesen olyan, mint a fiad, csak 1 évvel korábbi kivitelben, hogy Daninak kicsi korától iszonyúan ki van nyalva a segge. Ő a Világ közepe, volt folyamatos együtt játszás, kiszolgálás, csak ő volt, körülötte forgott minden, mindig hozzá alkalmazkodtunk, stb. És mi ennek isszuk a levét. Én is rengeteget agyalok, hol rontottuk el. Remélem, hogy Julcsám kicsit könnyebb természetű lesz.

Maggie L. írta...

a zsigeri válaszom a szitura, hát, az nem lesz valami kedves, de miért nem szarod le? nem aszó nemtörődöm értelmében, bár de, akár abban is.
mármint persze, arra vágyik, amit Dávid kapott, azzal akar játszani.
és akkor mi van?
én nem tudom, nekem ez olyan durva, hogy elvenni a szülinapostól a szülinapi ajándékát, mert a másik frusztrálódik. aki egyébként mindenképpen frusztrálódik, mert előbb-utóbb vissza kell adni és akkor elkerülhetetlenül kitör...
nem látom ebben, hogy bármilyen szempontból lenne értelme.

meredeken hangzik, hogy ne törődj vele? azt pontosan tudom, mennyire feszült helyzet ez, és hogy ilyenkor majdnem szétszakad a szív, mert az enyém is szokott. de...érted.

Névtelen írta...

Elég régóta olvasom a blogot, de csak nagyon ritkán szoktam hozzászólni. Ahogy olvastam a mostani írásodat valahogy bennem is gyűlt a düh, hogy miért csinál ilyeneket a fiad (mellesleg le a kalappal a türelmed előtt). Én Maggie L. és Majmóka válaszával tökéletesen egyetértek. Szerintem is nagyon elkényeztetted a fiad, ami persze nem baj, de a kis lelke minden rezdülésére ugrottál. És ezt használja ki most kegyetlenül. Szerintem ezzel a viselkedéssel "büntet" titeket az öccse miatt. Voltaképpen el is éri amit akar.

A párhuzamos ajándékozásra: kolléganőmmel volt ilyen, mármint hogy akármit kapott ő, azt kapta a tesója is, hogy ne legyen gond. Felnőttkorában se árulta el a szüleinek (csak a barátoknak), hogy ez neki mennyire rosszul esett. Szóval én szerintem nem csinálnám.

a mesélő írta...

Lányok, akinek nincs ilyen gyereke, az nem tudja, hogy milyen! Nem lehet leszarni, nem lehet ráhagyni, nem tudod kiiktatni, nem tudod elzavarni és rácsukni a szobaajtót, mert örjöngve jön és nem hagyja abba a hisztit. Hogy mitől ilyen? Nem feltétlen attól mert első gyerek és fényesre van nyalva a feneke és nem attól,hogy elkényeztetett, hanem mert ő ILYEN!
Nekem a harmadik gyerekem ilyen,aki egyébként kislány, és a lányok között középső. Amíg ő nem lett, azt sem tudtam, hogy mi az a hiszti! A két nagy nemvolt az és nem volt olyna végtelenül akaratérvényesítő és hajlíthatatlan! De azt azért tudni kell még, hogy az ilyen kis zsarnok, "meg nem értett" hisztigépek, igen csak kétarcúak, nagyon okosak, nagyon figyelmesek, nagyon szükségük van rá, hogy MINDIG szeressék őket és nagyon rossz nekik amikor így belekerülnek a hisztiörvénybe, amiből szinte csak maguk tudják kirángatni magukat.
Szerintem ők hiperérzékeny idegrendszerrel vannak megáldva, de nőnek és változnak, az akaratukat meg semmiképp sem éri meg kerékbe törni, hisz az viszi majd őket előre az életben...
Ja és oviban, iskolában ha beszoknak, nagyon jól tudnak alkalmazkodni!

a mesélő írta...

Ja, az ajándékozás- hát én nem vettem ajándékot neki is amikor a többieknek, de ha vendégeket hívunk a szülinapra, azok úgy is hoznak a többieknek is apróságokat, ami pont elég is. Ha azonban pl. ruhát veszek, vagy bemegyek egy durciba és mindenkinek találok jó dolgokat, akkor mindig figyelek rá, hogy neki is vigyek legalább annyit mint a többieknek, mert különben kitör a háború... A többiek elfogadják, hogy Ő ilyen, megszokták és ők nem hisztiznek ha valamit nem úgy, vagy nem annyit kapnak mit ő.

Évi írta...

A válaszok engem is érdekelnek mert előre félek Tomi szülinapjától amikorra megkapja az áhitott rózsaszin Csajkát de Ádi is azt akarja majd.... mindenesetre neki vettünk egy kisebbet, egy kis sportautót. Nálunk a többgyerekes családtagoknál ez volt a szokás,a másik(a többi) is kap valamit csak kisebbet.

A "miért nem szarod le" válaszokkal meg nem tudok egyetérteni... már miért szarnád le az elsőszületted? Már miért ne lenne úgymond elkényeztetve?
Lányok hát ki kényeztetné őket ha nem az anyjuk....? Erre vagyunk....az élet nem fogja őket,az tuti...csak anya.... ez egy rossz kifejezés is amúgy is,mi értük vagyunk.

Névtelen írta...

Szia! Majmóka férje vagyok. Azt írod, hogy Andris egyszerűen ilyen és kész, és hogy ennek semmi köze nincs az elkényeztetéshez. Akkor viszont az a helyzet, hogy nincs megoldás. Ezt el kell tűrnöd, hogy ilyen típusú emberkét kell az életre alkalmasnak nevelned. Sokkal nehezebb lesz, mint egy kezelhető gyerekkel, és valószínűleg az életben is sokkal nehezebben fogja viselni a frusztrációkat, de ez van, ezt dobta a gép. Ha biztos vagy benne, hogy személyiségbeli sajátosság mindaz, amit tapasztalsz, akkor ne is próbálj küzdeni ellene, mert valakinek a személyiségét megváltoztatni eddig csak a diktatúrák voltak képesek... Azt meg gyerekkel szemben alkalmazni talán nem kéne. Bocs, hogy ez a segítség nem segítség, de asszem ez a helyzet. :)

Szabi

Majmóka írta...

Kedves Kommentelők! Mielőtt támadás érne, olvassátok el, mit írtam! Én nem Andrisra írtam, hogy el van kényeztetve, hanem a saját gyerekemre! :)
Mert hasonló a helyzet nálunk is és rengeteget agyalok a miérteken.

Évi írta...

Majmóka,nem te írtad.De akkor is ez a véleményem. Mit kéne tenni egy saját gyerekkel? Spártai szigorral nevelni?..nos,lehet. De én is "elkapatom" pl mimóza lelkű elsőszülöttem... keménylegény középsőm..és a harmadikra mit mondjak,lány :D

Family Maker írta...

Nekem ezzel az "ilyen és kész" dologgal az a bajom, hogy ezzel lehet takarózni. Lehet, hogy sokkal könnyebben fusztrálódnak, nehezebb nekik a világhoz igazodni, de attól még meg kell nekik tanítani, hogy hogyan kell levezetni a feszültségüket. Persze nem lehet egy "hisztis" gyerekből zenbabát nevelni, de minden gyerek alakítható a saját határain belül.
Az ilyen, rá kell hagyni számomra egyenértékű azzal, mikor egy nyugodt gyereket nem tanítunk meg a saját érdekeinek érvényesítésére mondván: balfasz, mit tehetnék, ilyenek is kellenek a világba.

Az én gyerekem se egyszerű, de attól még próbálom megtanítani neki, hogy pl nem beszélünk/kiabálunk/húzzuk a kezüket megállás nélkül mikor a felnőttek egymás között trécselnek, hanem türelmesek vagyuk (több, kevesebb sikerrel). És pl próbálok neki technikákat tanítani, amivel a saját belső feszültségeit kezelni tudja.

Majmóka írta...

Family Maker! Egyetértek. Ez csak a férjem dumája, hogy ilyen természetű, aztán kész. Hát, vannak dolgok, amikben vele sem értek egyet. :)

Platina Lazac írta...

Kedves mindenki!
Nagyjából fél éve olvasom ezt a blogot és annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy már akkor az elejéről kezdve végigolvastam az összes bejegyzést és már akkor megfogant bennem a gondolat, hogy baj lesz, de úgy véltem kezelni tudják a szülők a dolgot. Most mégis kétségbe esést észlelek, ezért döntöttem úgy, hogy most írok.

Nagyon úgy tűnik, hogy Andris hiperaktív. Valamilyen szinten valóban felelős a nevelés is, de ez egy pszichés betegség, ami orvosolható. Javaslom, látogassatok el négyesben valamikor a Vadaskert Alapítvány intézetébe, ahol tudnak segíteni. Ha másért nem is, legalább tanácsért menjetek el. Ez nem szégyen vagy kudarc! Pontosan olyan betegség, mint a depresszió. Ismertem több gyereket is, akiket ott ezzel kezeltek sikeresen. Egy próbát megér

Nikletty írta...

szió
okoskodni ne akarok, főleg egy db lánygyermekkel, de biztos oka van hogy Andris ilyen... nem az együtt töltött időre gondolok, hanem hogy a kezdetek kezdetén tán engedve lett neki mikor nem kellett volna.
Én azt csináltam volna, csak az ünnepelt kap ajándékot, mert ez alapból így van és kész, ezt meg kell szokni, érteni. pl ha megyünk unokatesó szülinapjára akkor ott sem fog lányom kapni semmit... De ő kis magyarázással többnyire megérti, hogy az nem tied, övé, mindjárt megnézheted, de aztán vissza kell adni, lehet kicsit hisztizik, de abbahagyja, ha nem foglalkozunk vele. De, esetedben ha amiket leírál nem működik az sem, hogy elvonultok vele, hogy megbeszélni, az sem hogy itt kell maradj, akkor én bezony rácsuknám az ajtót, hisztizz fiam, ha abbahagytad a hisztit szólj és megbeszéljük. Pont. Ajtót nem kellett Linára rácsuknom, de hogy itt maradsz az ágyon, míg le nem nyugszol és gondolod át a dolgot már volt, s kétszer kísértem vissza, harmadszorra beadta a derekát.
Konkrét esetben én ezt tettem volna. Van hogy ha fáj is keménynek kell lenni, mert aztán csak még nehezebb lesz :(

a mesélő írta...

Az "ilyen és kész" - nálam az elfogadást jelenti, persze hogy tanítom és persze, hogy nem mindenben engedek neki, de elfogadom azt is, ahogy a többiek nyugisságát, vagy épp másfajta nyafogását, vagy egy kamasz folytonos fáradtságát. Egy állapotnak fogom fel, de olyan állapotnak, ami változik és változtatható, mert változik, mondom az én lányom már 8 múlt és sokminden sokkal jobb lett mint volt és rajtunk kívül a világon senki sem titulálná hsiztisnek, mert kizárólag csak otthon borul ki:)

Pöttyöskutty' írta...

Nos...vannak olyan dolgok,ami életkori sajátosságokból, meg testvérféltékenységből, meg figyelemfelkeltésből stb. fakadnak,de hiepraktivitást, meg Vadaskertet ne keverjük ide.....

Lillanna írta...

Még Dávid megszületése előtt, mikor egy, másfél éves volt Andris, emlékszem valami olyasmi kommentre egy poszt alá, hogy "Csibike, elképesztően elkapatod Andrist, meg lesz ennek a böjtje." Akkor nagyon sokan álltak melléd, és küldték el finoman a kommentelőt, hogy ne okoskodjon.
Sajnos igaza lett, tényleg meg van a böjtje.
Andris nagyon okos fiú, ez tény. Ebből kifolyólag elképesztően jól tud manipulálni, amit ki is használ szépen. És ez totál természetes egy majd' négyévesnél. Okos, értelmes, és azt csinál, amit akar.
Talán tényleg segítene egy pszichológus, akár ha vele beszélne, de akkor is, ha veled. Mert úgy érzem (lehet, tévedek, nem élek veletek), hogy a dühöd, amit érzel, később lelkiismeret furdalást okoz, amit tökéletes radarjaival levesz a Cápa, és úgy érzi, jó úton jár.

Drukkolok, hogy találjatok megoldást!

Wattacukor írta...

Ezen az íráson nagyon meglepődtem. Az én 10 éves fiam is detto ilyen, egészen pontosan abban, hogy nem veszi az adást. 3 évbe és rengeteg idegbajomba került, mire úgy ahogy lehetett vele közlekedni az utcán. Amit a fejébe vett, azt csinálta, amerre nézett, arra ment... már nagyon durva ötleteim támadtak, hogy hogy értessem meg vele, hogy miért nem jó amit csinál. Egyébként nagyon okos és nagyon érzékeny, de ő is képes az idegbajba kergetni a kérdezősködésével. Hogy mit lehet tenni? Fogalmam sincs. Én is gondolkodtam segítségen, de sose jutottam el odáig És az történik, hogy szépen lassan leesnek neki a dolgok. És eszébe jut, hogy igen, ezt már mondtam, és most már érti, hogy mire mondtam.
A büntetés... amikor kicsi volt, rövid ideig bevált, hogy sarokba állítottam, az valamiért nagyon megviselte. Viszont a suliban nem hat rá a bünti. Nem érzi, hogy most ez rossz neki és azért kényszerül rá, mert rosszat tett. Pl szünetben a fal mellé van állítva, és ő ezt egy feladatnak fogja fel. Viszi magával a könyvét és olvas. És ha nincs bünti, tovább csinálja azt, amiért a büntit kapta. Nincs meg az összefüggés, nem áll össze neki a kép. A hajamat tépem, az agyamat eldobom, de ez van. Az ofőjével közösen arra jutottunk, hogy nem kell doki, valahogy megpróbáljuk túlélni ezt az időszakot, mert már elindult a fejlődés, nincs szükség rá. De hihetetlen idegőrlő! Talán annyival jobb a helyzetünk, hogy a huga 5 évvel fiatalabb nála. Bármi is lesz a megoldás, nagyon szorítok nektek és kitartás!

Béb írta...

Most olvasok egy könyvet: Nem harap a spenót
Érdemes lenne szerintem felütnöd.
Nem olvastam végig még, de hasonló problémákkal is foglalkozik. Szerintem találnál benne orvosságot a problémára és megnyugvást is. :-)