2015. április 3., péntek

Az első mozaikkocka: A bűntudat

Azért is születnek nehezen ezek a bejegyzések, mert hónapokkal ezelőtt lezajlott történésekről, érzett érzésekről, gondolt gondolatokról nehéz írni, és amit itt pár mondatba belesűrítek, az egy élő, lüktető, gyakran változó dologból kivágott, kimerevített valami, és ezt a sok-sok apró, egy-egy bejegyzésben megörökített valamit kellene egyszerre, egészben látnia a kedves Olvasónak ahhoz, hogy megértse, miről beszélek. 
Az fontos, hogy nem általános receptet írok, ezt ne felejtsük el, jó?
Ha valami nem jól működik itthon (azaz megszaporodnak a hisztik, balhék estébé), mindig az az első kérdésem önmagam felé, hogy mi az, amit én rosszul csinálok, mit rontottam el én, hogy tudnám én úgy jobban csinálni, hogy az mindenkinek jó legyen. Amúgy nem szeretem azt a nagy felelősséget, ami rajtam van a mi családunkban, mindig is azt szerettem volna, ha felezünk B.-vel. Majd én kitalálom, majd én megcsinálom, majd én elintézem. Ez rögzült nálunk, sajnos. Tavaly B.-vel nem igazán lehetett jól megbeszélni a problémákat, idén már újra jól működünk együtt, mert hajlandó volt hallgatni rám és változtatni azokon a dolgokon, amiken változtatnia kellett, de erről majd egy másik mozaikkockában.
Borzasztó sokáig tartott, amíg rájöttem, hogy bűntudatot érzek Andris miatt. Nem voltam tudatában ennek az érzésnek, nehezen is találtam nevet neki. Rájöttem, hogy Dávid születése óta cipelem magammal ezt az érzést, és egyre jobban mélyült, ahogy itthon szaporodtak az Andrissal kapcsolatos gondok. 
Bűntudatom volt azért, mert szerettem volna addig szoptatni, amíg lehet, Dávid születése azonban eldöntötte, kié a mellem. Bűntudatom volt azért, mert nem tudtam őt felkészíteni jól Dávid érkezésére, legalábbis nem olyan jól, ahogy szerettem volna. Bűntudatom volt azért, mert Dávid születése kiborította és jöttek, csak jöttek a balhék. Bűntudatom volt azért, mert hittem a kicsi korkülönbségben, a valóságban viszont azt láttam, hogy rövid távon (az első két évben) nem működik igazán. Bűntudatom volt azért, mert Andris hisztijei miatt kezdtem úgy érezni, hogy van egy balhés fiam meg egy mosolygós fiam - és a mosolygósnál pihentem meg, az ő napsugaras természetéből merítettem erőt a balhékkal szemben, és nem egyszer alig vártam, hogy Andris végre elmenjen oviba, a megfeszített idegrendszeremnek meg legyen ideje ellazulni, megoldásokon dolgozni, élvezni a Dávid melletti balhémentes órákat. Bűntudatom volt azért, mert egyre többet kiabáltam Andrissal, aki egyáltalán nem akart együttműködni, egyáltalán nem akart kilépni a hisztikből. Bűntudatom volt azért, mert B.-t egy évig nem tudtam rávenni arra se szépen, se kevésbé szépen, hogy nyisson lelkileg a fiai felé és adjon magából többet nekik, legyen igazi, gondoskodó, a gyerekeivel való együttlétben és játékban örömet találó apa. Bűntudatom volt azért, mert belevágtam az álmom megvalósításába, és ez sok energiámat vette el.
Aztán megfogalmazódott bennem, hogy nem lehet, hogy az a kisfiú, akit annyira imádok kezdettől fogva, beleragadjon abba a címkébe, hogy ő a balhés gyerekem - és mi, a szülei ebben a címkében meg is tartsuk őt. Nem szándékosan, persze. 
Amikor jött a felismerés, hogy egy csomó minden miatt bűntudatot érzek... és egyszerűen elengedtem ezt az érzést. És megkönnyebbültem. Katartikus érzés volt. Mindig hittem abban, hogy Andris alapvetően egy imádni való, kedves, ügyes, vicces, segítőkész, okos, talpraesett kisfiú, aki csak azért viselkedik durván itthon, mert valami nem működik jól, és így kér segítséget, így jelzi, hogy neki nem jó az, ami itthon van - kimondva éspervagy kimondatlanul. Az óvodában és bárhol máshol, ahol megfordult, imádták, semmi gond nem volt vele, csak itthon jöttek a balhék, a hisztik. És abban is hittem, hogy ha nem kezeljük úgy, hogy ő a balhés gyerek, akkor nem is lesz az. És igazam volt... 

2 megjegyzés:

Királylány írta...

Tapasztaltam én is, ha ráragasztunk egy címkét a gyerekre és azt mondogatjuk neki, akkor előbb-utóbb úgy is fog viselkedni.
Örülök, hogy alakulnak a dolgaitok. (a képeket meg várom a másik blogba :) )

Marjann írta...

Nagyon szeretem a hozzáállásodat, hogy ennyire analitikus vagy a dolgokkal szemben. Lehet, hogy nem általános recept, de ettől függetlenül bárki tanulhat bele. Lehet, hogy nem ugyanezt a címkét, de címkéket mindenki használ. (Ahogy Királylány írta amúgy, én mindig a rendetlen gyerek voltam apám szemében... mai napig az maradtam sajnos).
Jó látni, hogy képes vagy önmagadba nézni és megtalálni saját magadban a hibákat. Illetve nem is hibát, hanem félrenézett döntéseket.
Nem tudom mennyire intim, vagy mennyire magánügy, de én szívesen olvasnék arról is, hogy sikerült B hozzáállását megváltoztatnod, hogy tudtad felnyitni a szemét. Szerintem ez is tanulságos lehet.