Mintha javulna a helyzet

Ezt néhány örvendetes változásból szűrtem le, azaz egészen pontosan kettőből: 1.) Ma még csak egyszer dőltem be az ágyba, cirka harminc-negyven percre.
2.) Igazi ebédet főztem. 

Ami az első pontot illeti: Reggeli után még vissza kell feküdnöm, továbbra is kimerít a táplálkozás első köre (két szelet valamilyen kenyér), viszont jó hír, hogy azóta nem mentem az ágy közelébe, pedig már elmúlt délután fél öt. (Ülve/állva sem aludtam el.) Ami a második pontot illeti: Mivel sem az émelygés, sem az álomkór nem csapott le rám, émelygés és alvás helyett főztem, olyan két-három órán keresztül küzdöttem a konyhában. Oké, pár mozdulat után mindig meg kellett állnom pihegni és erőt gyűjteni, meg B. segített itt-ott, de azért csak elkészült a vasárnapi ebéd, sajtos-tejfölös sült hús rizzsel és sütöttem muffint is. Ha nem hányom ki, igazán klassz nap lesz a mai. A muffin különben abszolút plusz teljesítménynek számít, egyáltalán nem terveztem, reggel azonban úgy ébredtem, hogy muffint kell sütnöm, úgyhogy ha a többit nem is, ezt mindenféleképpen megcsináltam volna. A főzés azért is nagy sikerélmény, mert a sarj megfoganása óta igen érzékeny az orrom, kevés illatot-szagot tűrök meg magam körül. Mondtam is B.-nek, hogy menjünk el Olaszországba szarvasgombát keresni, karriert csinálhatnék ilyen szimattal, az újságok nem győznének cikkezni csibikéről, a szarvasgombavadász kismamiról.

B. egyébként sokkal jobban viseli a terhességemet, mint én, ezen persze nem csodálkozom, hiszen az én gyomrom ég, én vagyok harmatgyenge és én nem bírok csokit enni. Nagyon szerencsés, mert a hárpiahormonok nem keserítik meg a napjait, ugyanis alvás közben nem tudok hisztizni. Ha nem vetéltem volna el tavaly májusban, biztosan nyűgösebb lennék, így azonban viszonylag békésen tűröm a várandósság kellemetlen pillanatait (hónapjait...), bár durván feszül a mellem, hason nem is tudok aludni. B.-nek határozottan tetszik a természetes kebelnagyobbodásom, az már kevésbé, hogy ha lendületesebben ölel magához, felszisszenek, annyira érzékeny vagyok cicitájt. Ez az a pont, amiről szívesen lemondtam volna, teljesen megfelelt a saját méretem, nem vágytam nagyobbra, érzékenyebbre, nehezebbre. Ahogy elnézem az időt, itt a tavasz, úgyhogy az a probléma, miszerint a télikabátomat nem tudom összegombolni a mellemen, nem aktuális már. Egyre gyakoribb éber pillanataimban megpróbálom kideríteni, mitől ég a gyomrom, perpill úgy tűnik, a Magne B6 a bűnös, de még alaposabban ki kell vizsgálnom az esetet. Rózsás arbőrt és dús hajzuhatagot egyelőre nem azonosítottam magamon, bár szerintem ez lenne a legkevesebb ennyi megpróbáltatásért cserébe, és nem ám úgy, hogy a terhesség után elmúlik.