Lencse, ingyensüti, védőnő

A tegnapi szemészeti vizsgálat volt az utolsó forduló a karosszériám felülvizsgálata során, a gyerek most már nyugodt szívvel elmondhatja magáról, hogy korához képest jól tartja magát az anyja teljesen egészséges az anyja, például kiderült, lát a szemével. A látószervszerviz nem kötelező, én azonban összekötöttem az új adag kontaktlencsém beszerzésével. Szülés után nem akartam ezzel szöszölni, nem hiszem, hogy két szoptatás között majd pont a szemészeti táblán sorakozó apró betűk és számok silabizálására vágyom. A neten elég sok badarságot lehet olvasni a szemüveges-kontaktlencsés nők szülési lehetőségeiről (is), ezért foglalkoztatott a kérdés, vajh ilyenkor tényleg evidens-e a császár, a természetes szülés szóba sem jöhet? A szülés részletei egyelőre ennél jobban nem izgatnak, ez csak ilyen előzetes tapogatózás. A dokinő szerint a szemüveg/kontaktlencse nem jelent automatikusan császárt, a szemfenék állapota azonban indokolhatja. Az a kérdés is izgatott, hogy szülés közben tologatnom kell-e az orrnyergemen le-lecsúszó szemüvegemet vagy szülhetek kontaktlencsében, ami számomra komfortosabb útnak tűnik. Semmi akadálya az utóbbi verziónak, óje. Van, aki arra koncentrál, hogy frissen pedikűrözött-lakkozott lábakkal szüljön, mondván, nem mindegy, milyen állapotú virgácsokkal kalimpál a szülőszoba személyzete előtt, én a lencsémhez ragaszkodom, ha lehet. 
A szemészet után orvosi dicsérettel és információval a tarsolyomban felkerestem a kedvenc rétesezőmet, 'az ilyen egészséges, látó anya megérdemel egy kis finomságot' alapon. (Rossz hírek esetén vigaszrétest kaptam volna - nagyon kreatív vagyok, minden pillanatban nyomós érvekkel tudom alátámasztani a rétesevés szükségességét.) Ezeket a réteseket képtelenség megenni az utcán, mert rengeteg anyag van bennük és eleve el sem férnek a tenyeremen, úgyhogy becsomagoltattam a frissen sült meggyes, túrós és almás csodát, a hazaútra meg kértem három darab masnit (sós csavart süti - a szerző megjegyzése), lélekerősítőként. Épp fizetni akartam, amikor a réteses néni letett elém a pultra egy kisebb zacskónyi (!) masnit, hogy "A kisbabának!" és szélesen mosolygott. Csak a rétesért fogadott el pénzt. Engem simán el lehet bűvölni ilyen szívből jövő gesztusokkal, fülig érő szájjal mentem haza, gondolatban szökdécseltem is. Megjegyzem, a gyerek még meg sem született, de már az ujja köré csavarja a jónépet. Úgy terveztem, este vanília fagyival kísért rétessel kényeztetem B.-t, ezért a boltban szereztem vanília fagyit.

Védőnőzés előtt természetesen leteszteltem az egyik almás rétest és a fagyit is, hátha megromlott útközben vagy ilyesmi, meg egyébként is nagyon kívántam, az csak falatozás közben jutott eszembe, hogy hoppá, ma mérlegelés lesz, de aztán vállat vontam, a húsvéti sonkázás miatt úgyis lőttek a mintaeredménynek. A védőnőm igazán klassz, egy hullámhosszon rezgünk, akarom mondani... röhögünk. Nem választhattam, területileg kerültem hozzá - soha rosszabbat. Nincsenek felesleges körök, nem szekál mindenféle hülyeséggel, mindig arra válaszol, amit kérdezek és hasznos dolgokat mond, nem nyúz dekákért, mindegy neki, hogy három vagy négy kilót híztam (én négyet láttam aznap hitelesített sasszemeimmel a mérlegen, ő hármat, mert levonta a ruhát), látom rajta, hogy szereti a munkáját és még humora is van, szóval, pont nekem való. Próbáltunk szívhangot hallgatni, az ősrobbanás előtti gép azonban csak a két-három héttel idősebb babaszív dobogását tudja kimutatni, ezért be kellett érnem a köldökzsinór véna (hahh, milyen szavakat tudok) suhogásával, az viszont mintaszerűen suhogott.

Összességében remek kis nap volt a tegnapi.