2010. április 6., kedd

Társalgás alapfokon

Névnélküli Ivadék nem panaszkodhat arra, hogy nem dumálok neki eleget. Egyelőre inkább gondolatban beszélek hozzá, de gyakran fennhangon is csevegek vele, pölö lényegileg olyasmiket mondogatok, hogy nagyon szeretjük, legyen egészséges, növögessen szépen, időre szülessen vagy kicsit később, 2010.10.10-én, hogy könnyen megjegyezhessük a születésnapját, a hasamat meg simogatom, hogy sarjunk ne csak a verbális törődést érezze, bár ki tudja, mi jut el hozzá A Nagy Vízen keresztül, ja, és milyen torzításban. A terhességem kezdete óta visszatérő kommunikációs motívum, hogy a gyerek előtt sztárolom az apját és az anyját, hadd tudja meg, milyen jó fej családba kerül. Korábban azt hittem, idétlenül fogom érezni magam pocaksimogatásos monologizálás közben, mert nemterhesen csak olyat mondtam magamnak, hogy béna tyúk (ha például elbaltáztam a sárgaborsófőzeléket), érdekes módon most mindez teljesen természetes, magától értetődő, pedig már nem is magamnak mondom, hanem bennem a gyereknek (mármint nem azt, hogy béna tyúk), bár az utcán vagy a boltban inkább a gondolati összeköttetést preferálom, jobb a békesség. B.-nek könnyebb dolga van, általában a köldökömet használja mikrofonként, ha szólni kíván leendő elsőszülöttünkhöz, naja, ő le tud hajolni odáig. Mondjuk, ha majd állkapcson rúgja az izgő-mozgó gyerek, nem fogom irigyelni. Egyébként a délutáni szunya után ma olyasmit is mondtam a sarjnak, hogy jé, fél hétkor még világos van. Ez a világos-sötét tematika nem volt szándékos, kicsúszott a számon, de szerintem kimondottan jól fog jönni neki, ha a kórházban betolják a csecsemőosztályra - babanyelven eltársaloghat a többi újszülöttel, teszem azt, az időjárásról.

10 megjegyzés:

oximoron írta...

:)
a szulinapom nekem (is) 10.10., csak az évszám sokkal kevesebb... :/

Elf írta...

szerintem minden kismama így cseveg :) hisz ő már egy élő ember, csak még máshol lakik :):):)

Niki írta...

Szerintem is teljesen normális dolog cseverészni a bentlakóval! Én még egy speckó eszközt, a baby-plus-t is használtam a 18. héttől, de ezt csak csendesen írom le!:))

Évi írta...

Én már rég mondtam hogy kommunikálni kell velük.Lásd születési súly, amit betartottak.Ott, és akkor még szófogadóak voltak...utána khm....
Emilre küldtem:-))

Pusz, Évi

vasasvirag írta...

Elf megjegyzésének folytatásaként: Szülés utáni percben azt mondta az altatóorvos (férfi) na, most már anya. Válaszom: én már eddig is anya voltam. Ő nézett bután, de minden műtőben lévő nő értette...
Egyébként a későbbiek tekintetében nézz rá a http://www.lilliput.co.hu/ oldalra

Bejci írta...

Amit korábban olyan fura volt látni,- pl. amikor kismamák simogatják a pocakjukat- az kismamaként olyan természetesnek hat, mintha mindig ezt csináltuk volna.. ugyanígy a beszélgetés is! De ez tök jó! És gondolati szinten is "elérsz" hozzá, hiszen egyek vagytok és mégis külön kis személyiség már ilyenkor. Arra vagyok kíváncsi, mikor kezd el blogolni! :))

csibike írta...

Bejci: Remélem, vár még cirka tizenöt évet :)

vasasvirag: Pasi... Köszi a linket, megnézem :)

Évi: Nem tudom elképzelni, hogy ne beszéljek hozzá :) Az majd kiderül, hallgat-e rám.

csibike írta...

margelis: Az mi? :) Én majd a Lelki köldökzsinór c. könyvben olvasottakat szeretném kipróbálni, de attól tartok, elalszom, mielőtt kapcsolatba léphetnék a méhemmel :)

Elf: Nem tudom, sokszor írják az okos helyeken, hogy ha hülyén érzi magát a kismama, ne csinálja, ezért gondolom, hogy van, aki nem :)

oximoron: Úgyis ő dönti el, milyen szülinapot szeretne :)

Niki írta...

www.baby-plus.hu. Nem olcsó, de amit ígértek a használatával kapcsolatban az nálunk teljesen bejött. Van aki ebben hisz, van aki másban.:) A Lelki köldökzsinór c. könyvet nem ismerem, én kismama jógára jártam, és ott is olyan klassz kapcsolatba tudtam vergődni a pocaklakómmal, hogy csuda!

Csigamami írta...

a 10. 10 nevnap szempontjäbol sem hanyagolhato gyönyörü nap ;o)