A cápakölyök szívhangja oldja a stresszt

Szerdán volt az, hogy stresszoldás keretében elrohantam a védőnőhöz, mert például egészen komolyan kiakadtam azon, hogy a negyvenperces tömegközlekedésem alatt senki nem ajánlotta fel az ülőhelyét. Ahogy felszálltam, hirtelen mindenki rádöbbent, mennyire fáradt és elcsigázott, és olyan ülőtevékenységekbe feledkezett, mint sms- és körömnézegetés, gyönyörködés az elsuhanó betonrengetegben, állandó szemkontaktus tartása a szomszéddal. A hatvanon túli bácsik-nénik védettnek nyilvánították magukat - a tizenöt és hatvan közötti populáció is. Naivan azt reméltem, legalább a bőszen traccspartizó negyvenes-ötvenes  anyákban pislákol némi szolidaritás. Nos, nem pislákolt. Talán azt gondolták, párnával tömtem ki a pólómat. B. szerint nem néztem ki elég szarul, pedig de. Abban a nyomott, frontos levegőben izzadtam, mint egy ló, sőt, mint egy egész ménes, bágyadt voltam, alig pihegtem, ilyen időben nehezebb levegőt venni, menni, tenni, megállókon keresztül állni, kapaszkodni a kanyarokban, védeni a pocakomat a lökdösődéstől. Esetleg azzal megindítottam volna t. embertársaimat, ha a nyakukba hányok éspervagy ájulok, passz. Tudom, hogy nem éppen bűbájos dolog részemről, de csúnyaságok széles repertoárját kívántam a közönyösöknek-közömbösöknek és ezzel egész jól eltereltem a figyelmemet a sajgó lábamról, a feszülő alhasamról és a légcserém nehézségeiről. Ülőhelyért meg nem fogok kuncsorogni.

Úgy éreztem, negyvenpercnyi Tirpákia után muszáj meghallgatnom a sarj szívhangját, az biztos lenyugtat, plusz bíztam abban is, hogy Á. (a védőnőm) lefordítja nekem orvosiról magyarra az AFP-s leletemet és a laborpapíron becsillagozott részeket. S lőn, ez történt. Á. az a típusú ember, akire fel tudok nézni, mert szakmailag és emberileg is meggyőző. Cirka egy órán át beszélgettünk mindenféléről, például a laboreredményeimtől kezdve a felesleges vizsgálatokon át a kismamák / anyák társadalmi helyzetéig - kisimult homlokkal tértem haza. Azt hiszem, semmi nem menti meg Á.-t attól, hogy nagyon megkedveljem. Abba most nem megyek bele, hogy terhesként még inkább azt gondolom, A Kismamának / Az Anyának baromira nincs becsülete és támogatottsága ebben az országban, mert csak az egekbe szökik a vérnyomásom, inkább elmondom azt, hogy minden értékem tökéletes, a hízásom mértéke is, úgyhogy eme pszichés szakmai behatásra szerda óta nem érzem magam partra vetett kósza bálnának. Egyelőre vashiányból is jó vagyok, még csak mostanában kezdenek elfogyni a tartalékaim. Természetesen a szívhanghallgatás volt a szeánsz csúcspontja. Névnélküli Ivadék kezdetben hihetetlen cseleket vetett be annak érdekében, hogy még véletlenül se lehessen elkapni a szívdobogását, pusztán azt hallottuk, hogy suhan el a vizsgálófej elől. Vizuálisan abszolút az a kép ugrott be, ahogy a cápás filmekben itt-ott felbukkan Az Árny, de csak a víz porzik utána sejtelmesen, semmit nem lehet látni. Amikor Á. egy pillanatra kiment a szobából, megkértem a cápakölyköt, hogy légyszi, csak egy pici szívhangot mutass anyádnak. A gyerek szót fogadott, közelebb úszott a köldökzsinórhoz és annak biztonságos takarásában engedte, hogy a vizsgálófej befogja a szívdobbanásait. Szokásomhoz híven egyszerre nevettem és könnyeztem. 

Holnap ultrahang, azt hiszem, nem festem ki a szememet.