2010. május 10., hétfő

A gyerek, aki lelóg a képről

Az ultrahang előtt cirka két héttel mindig jól megijesztem magam olyan töprengésekkel, hogy tényleg rendben van-e minden odabent, és persze úgy érzem, hogy igen, de jön a kisördög és sugdos a fülembe, hogy mi van, ha mégsem, két-három napba is beletelik, mire elhajtom. Utána újra magabiztos vagyok és bátran kijelentem, hogy anyai radarjaim szerint nem is lehetne jobb dolga az albérlőnek, aki egészen kikupálódott az elmúlt hetekben, íme: 


Kicsi ufónk harminc deka és olyan huszonöt centi így tizenkilenc hét után, a két lába már rá sem fér a képre.  Egész jól csinálom ezt a gyereknövesztéses dolgot, nem? Biztos, ami biztos alapon megkérdeztem B.-t, hogy jól rajzoltam-e be a gyerekünket, azt mondta, tökéletes. Az ultrahangos nő határozottan beazonosította az ivadék motyóját, szóval, most már még biztosabb, hogy fiúnemű, ezért a rajzon megelőlegeztem neki az édesapa hosszú szempilláit, a nők bomlani fognak utána. A fügefalevél berajzolását megspóroltam, ugyanis a fiatalember combcsontja pont takarja az apai örökséget. A kora reggeli ultrahangot annyira nem szerette, dörzsölte is a szemét, a kedvünkért azonban felénk fordult. Minden értéke tökéletes, ezzel a tudattal intettem búcsút az egyessel kezdődő heteknek.
A hétvégén egyébként volt egy olyan álmom, hogy a pelenkás, barna hajú, barna szemű kisfiúnk fölé hajoltam, ő meg erre kinyitotta a szemét, elmosolyodott és mutatta a kezével, hogy minden oké, anya. Élőben ennél sokkal virgoncabb a kiscápa, ma este például erőteljesen kapirgálta a méhfalamat, mert zokon vette, hogy kicsit az apja hátához szorítottam a pocakomat. Abszolút megértem, én sem szeretem, ha mondjuk falhoz préselnek a liftben.  
Ja, és ultrahang után kitöröltem a fülembe folyt könnyeket.

19 megjegyzés:

roza írta...

Jaaaaj, ez hihetetlenül édes,hogy felétek fordult :):):)

Elf írta...

jókisfiú :)

Anita írta...

Gratulálok a kisfiúhoz:D Szép a rajz:D

dorw írta...

ügyesek vagytok! :) a miénk még mindig rejtélyeskedik, már a dokim is csak röhögni tud :P mindenesetre uniszex színű cuccokkal és mérsékelten fiús mintákkal készülünk :P

Csigamami írta...

jokepü krapek na! Bär a rajzdon nemi feminim vonäsokat velek felfedezni, de lehet csa B. hosszu szempilläi teszik :o)
örülök, hogy minden okes :o)

Névtelen írta...

Óóó csibim::) Nagyon szépen megnőtt a kissrác, tuti a legjobb dolga van.:) Én valamelyik nap könnyeztem egy kicsit a monitort nézve, ahol a számomra tegnap született unokahugim az első lépéseit tette meg webcamos közvetítéssel. Hát most na. Ilyen dolgok ezek.:)

csibike írta...

Toothfairy: Nem lehet letagadni, hogy ezek megható pillanatok :)

Csigamami: PS-sel így sikerült a rajz, úgy tűnik, mégsem Picasso a lánykori nevem :)

dorw: Még mindig? :) Ejha, nagyon tehetségesen takargatja magát.

csibike írta...

Anita: Köszi :)

Elf: Vagy legalábbis néha hajlandó a szülei kedvében járni :)

roza: Ráadásul az ultrahangos hajlandó volt képet csinálni róla, az a nem semmi :)

Niki írta...

Nagyon szép Gyerek, nagyon szép rajz!:)

wf írta...

Ügyesen növeszted, csak így tovább! ;)

szorgosmano írta...

Szipog és boldogan tapsikol keresztbe csavart ujjakkal!Hajrá Hajrá Kispihés!!(a "kikelés" után ha korrekt a megállapítás akkor Kiskakas)Tarts ki,légy jó,KAPASZKODJ TOVÁBBRA IS JÓ ERŐSEN a Mamihoz!!!:)))))

oximoron írta...

olyan jo erzes olvasni, hogy ennyire boldog vagy VELE es Általa!
az pedig még nagyobb fegyverteny, hogy egeszseges, mindene a helyen, még az apai oroksege is! :)
javaslat a legkozelebbi UH-ra vagy 4D-s babamozira: az eloadas elott tegyel a fuledbe fuldugotvagymit, es akkor nem kell kitorolnod a konnyfolyot, ami ott landol benne! :)

gyonyoru baba lesz, meglásd! :)

Szeri írta...

Amikor mi 4D-s ultrahangon voltunk, Olivér a bal kezével szépen hátranyúlt és megvakarta a hátát, pont úgy, ahogy az apja szokta:))))))
És két gyerek után is simán meghatódik az ember, ha a következő magzatát látja a monitoron:)

EsztyMom írta...

annyira leleményesek ezek a kis rajzocskáid!

gratulálunk az apai örökséghez:))) és a szép pillákhoz is!:)

zinajda írta...

Örülök, hogy minden rendben van Veletek.:) Tényleg profi albérlet- és gyereknövesztő vagy:) és igen... tényleg gyönörű a picurka:) aki ugye már egyre nagyobb:)

csibike írta...

Köszi, bár sejtem, hogy a cukiságfaktor nálunk, szülőknél magas igazán :)

manner írta...

Jajdejó :)))))

Béb írta...

Én vhonnét tudtam, h kisfiúlesz... Majd, ha dögös negyvenes leszek, ne engedjetek a közelébe! :-P

sumi5 írta...

Tisztára Rád hasonlít! :)