A sellő, a gésa és az éhenkórász

Valószínűleg ott siklott félre az információ, hogy a dokim orvosi nyelven fejtette ki az úszás kismamaállapotra gyakorolt jótékony hatását, én meg nem vettem a lapot, teljesen elvesztem a méh működési mechanizmusában, pedig a dokinak elég lett volna annyit mondania, hogy az úszás kurvajó, csibike, olyan az egész, mintha lecsatolnák magáról a hordóhasát és a butykosmellét, a felszedett kilói eltűnnek, úgy sellősködhet, mint fénykorában. Így, leegyszerűsítve a dolgot, kihagyva a méhet és minden zavaró orvosi fenetudjamicsodát. A környéken persze nincs uszoda, meg ott egyébként is nagyon hideg a víz, úgyhogy a kommunikációs zavar nem okozott törést az életemben. A nyaralás alatt azonban teljesen új világ tárult fel előttem: Ha már volt, bevettem magam a kellemes klímájú, nagyon pöpec medencébe, és mihelyt habtestemet nyakig merítettem a vízbe, illetve tettem néhány úszásra hajazó mozdulatot, meglepve konstatáltam, hogy jé, ez olyan, mintha lecsatolnák rólam a hordóhasamat és a butykosmellemet, a felszedett kilóim eltűnnek, és úgy sellősködhetek, mint fénykoromban. Végtelenül könnyűnek éreztem magam. Cápagyerek eleinte furcsállotta a helyzetet, szerintem teljesen ledöbbent, hogy nemcsak neki van medencéje, hanem az anyjának is. Egyedül a mellúszást nehezményezte a maga térdeplős-könyöklős módján (egyszer-egyszer úgy megrúgott, hogy meglepetésemben eltátottam a számat és vizet nyeltem), a hátúszást és a lebegést élvezte. Az a néhány vendég, aki néha betévedt a medencébe, a hasamra nézve biztos a szívéhez kapott, hogy az elsüllyedt Atlantisz előttük bukkant fel a habokból, de én nem zavartattam magam, pihekönnyű testtel úsztam és lebegtem (ha nem vacogok benne, imádom a vizet), pedig parázhattam is volna, hiszen itthon felejtettem a kabalakúpomat. És most beszéljünk a hüvelygombáról Erről csak annyit, hogy a nőgyógyász miatt még hónapokkal ezelőtt kiváltottam egy kúpféleséget, mert váltig állította, hogy (mint minden kismamának) hamarosan folyni és viszketni kezd ezem meg azom, én meg azt gondoltam, amíg nem kell bevetni, jó helye lesz a szekrényben. Azóta sem folyik és viszket semmim (nem mintha vágynék rá), ezért a cucc kabalakúppá nőtte ki magát. Aztán elfelejtettem bepakolni a bőröndömbe. Az első nyaralós napon volt némi rossz érzésem, hogy mi van akkor, ha pont itt, pont most, aztán úgy döntöttem, tojok rá, nem lesz semmi. Nem is lett, mert boszorkányságból jó vagyok. Ahogy kijöttem a medencéből, úgy éreztem magam, mintha a normandiai partraszállásban vettem volna részt. Nem, engem nem lőttek a németek, azt viszont remekül el tudom képzelni, mit érezhettek a szövetségesek katonái, amikor többkilós felszereléssel beugráltak a vízbe, majd kimásztak a szárazföldre. Kicsit megroggyant a térdem, ahogy visszakaptam a kilóimat-litereimet. Mivel nem fáj se a hátam, se a derekam (még?), fel sem tűnt, hogy ennyire nehéz hasat és melleket hurcolászok a testemen. (Jó, hát hol máshol, a zsebembe tényleg nem gyűrhetem.) Úszás után belebújtam a túlméretezett szállodai fürdőköpenybe és szinte autentikus gésának éreztem magam a sok magamra tekercselt anyagban, csak nekem nem a hátamat díszítette a kispárnaszerű kitüremkedés, hanem a mellem alatt foglalt helyet. A csúszós terepen bemutatott tipegésem szintén gésahűre sikeredett, úgy sejtem, ilyen módon haladhat a bokán lőtt pingvin is.    

Az éhenkórász dolog meg úgy alakult, hogy a szálloda éttermében minden pincér szívén viselte a sorsomat és már az első estén kivételeztek velem. Az történt, hogy eleve nem bírtam levest enni, csak főételt, és a direkt nekünk félrerakott desszert rám eső része sem fért belém. Mondták, hogy nyugodtan vigyem fel a szobába, pedig az tilos, ráadásul tipikus zabagép kismamának éreztem magam, ahogy az édességgel megpakolt tányért fogva caplattam fel az emeletre, a szembejövő vendégek meg jóindulatúan néztek rám, hogy jajj, de aranyos, spájzol estére a kis falánk anyuka, ez volt az arcukra írva. A későbbiekben előfordult, hogy pl. a reggelinél nem jutott hely a kakaóscsigának vagy a vacsoránál a szilvás gombócnak, és fájt volna a szívemnek (meg a gyomromnak), ha el kell szakadnom tőlük, ezért egy-egy kisebb adagot diszkréten feljuttattam a szobába. B. örök cinkostársam: A profiterolos repetáért ő sétált le az étterembe, nekem már nem akaródzott még egyszer feltűnni ott, így is mindig mosolyogtak rám a pincérek és a nempincérek. A szobában felgyűlt tányérokat szépen elmostam, nehogy rendetlen zabagépnek tartsanak.