Gyakorlatozunk

Hétfő hajnalban kiderült, B. egyfajta készenléti állapotban alszik, és erről hétfő hajnalig ő sem tudott, ez valami zsigeri dolog lehet nála így a szülés előtt négy héttel. Az történt, hogy épp a bal oldalamra akartam fordulni, amikor is a hajnali derengésben valahogy beleakadtam az ágy mellett szobrozó éjjeli lámpa zsinórjába, fogalmam sincs, hogy csináltam, az elmúlt években különösebb konfrontációra nem került sor közöttünk. A beleakadásnál természetesen magamra rántottam a szerkezetet, félálomban annyira nem esett jól, hogy üvegbúra landolt a homlokomban, aztán az agresszív lámpa leszánkázott rólam, feldöntötte az útjába kerülő könyveket, mindezt nem túl halkan, és hogy még pokolibb legyen a zűrzavar, az alattomos szoptatós párna ráfogott a nyakamra, de izomból, úgyhogy pár másodpercig sajgó puklival a fejemen levegőért kellett küzdenem. B. a robaj és a torkomból felszakadó halálhörgés hallatán felriadt, hogy  jólvagymitörtént?, teljesen olyan hangon, mint aki biztos abban, hogy gyermekének anyja pillanatokon belül közli vele A Hírt, miszerint kismillió fájás köszöntött rá és a magzatvíz is csöpögőben, irány a kórház, hiszen mi másért venné ilyen furcsán a levegőt. Miután sikerült letépnem a nyakamról a szoptatós párnát (lánykori neve fojtogató fenevad), megnyugtattam B.-t, hogy jól vagyok és minden rendben, persze nem tudom, mennyire tűnt hitelesnek az állításom egyik kezemben a szoptatós párna végével, másikban a lámpazsinórral, ezért hozzátettem még azt is, hogy nyugi, nem kell szülnöm. B. csak ezután mert elaludni.
Nem unatkozunk, na.