2010. november 16., kedd

A marketingem is klassz

A villamoson átadták a helyet nekem B.-nek, aki nem amortizálódott le hirtelen, viszont nála volt a gyerek. (Itt most hatásszünetet tartok.) Hordozókendőben. Így mentünk a hatodik héten esedékes kontrollra, B. sem akart frusztrálódni a babakocsis tömegközlekedés miatt. A fiúk nagyon élvezték egymás közelségét, Andris rekordsebességgel aludt el az apja mellkasán. B.-nek jól áll a hordozókendő is, nem csak a babakocsi, valahogy még férfiasabb a gyerektől, egész úton a két fiúban gyönyörködtem.
B. remek stratéga: Bekukkantott a váróba, hogy mindenki lássa, pici gyerek anyja vagyok, aki egyelőre cukin alszik az apján, de enni nem tud belőle, és bár a ded sírás közben is cuki a lefelé görbülő szájával, a farkaséhségét demonstráló hangerő már nem annyira. A nyomásgyakorlásnak szuper marketingnek köszönhetően az egyik nő előre engedett, hamar végeztem. A doki csupa jó híreket mondott, pölö mindenem rendben odabent, vége a negyvenegy napja kínzó, kötelező önmegtartóztatásnak, a sebem szép (a környéke még hónapokig érzéketlen lesz), a habfürdő lekerült a tiltólistáról, jöhetnek a hasizomgyakorlatok (ööö... muszáj?). Azt tanácsolta, hogy a következő sarjjal várjunk Andris hatodik hónapjáig, mert ugyan semmi akadálya annak, hogy terhesen szoptassak (több olyan kismamája van, aki épp ebben az állapotban leledzik), a szervezetnek azért elég nagy megterhelés lenne a multifunkció, meg eleve az a jó, ha legalább fél év telik el a szülés és a teherbeesés között. Az A betűs tejgombócot legalább hat hónapig szeretném szoptatni (remélem, az Univerzum Szoptatásügyi Főosztálya támogat ebben), ráadásul a negyvenegy napot nagyon rendesen be kell pótolni valamikor, úgyhogy nincs gond, ilyesmit terveztünk mi is. A vérképem a csodálatosnál is csodálatosabb, vas helyett Elevitet kell szednem, ami így rákészülés a második babára. A kontroll végén a doki kérdezett egy olyan furcsa dolgot, hogy kihagyom-e már az egyik éjszakai szoptatást, én meg nem tudtam értelmezni ezt a mondatot, és nem az agykapacitásom miatt (bár a terhességi amnéziám még most is tart), hanem mert egyrészt igény szerint szoptatok, ergo a gyereket nem hagyom éhesen (sem) sírni, másrészt Andris nagyjából este tizenegytől vagy éjféltől cirka másnap hajnal négyig-hatig alszik, hol itt a többszöri éjszakai szoptatás?, harmadrészt nem gondolom, hogy a minicápának már most ennél többet illene aludnia egyhuzamban, ehhez a performanszhoz még sokat kell fejlődnie. Az a helyzet, hogy nekem nincsenek ilyesféle elvárásaim az Andrissal szemben, nem hiszek abban, hogy minden gyereknek időre kell teljesítenie bizonyos dolgokat, mert van egy közös mérce. Örülök, hogy a fiam jól alszik, teljesen hidegen hagy, ha mondjuk Kovács Pistike ebben a korban a tizenöt órás alvás előtt már megágyazott magának.    

7 megjegyzés:

Macsek írta...

És ez így van jól :)) Aludjék, ha álmos és egyen ha éhes :))

Tudom, sokan írták, de szépek vagytok :)) És ügyesek is!

Unknown írta...

:D:D:D kész vagyok Tőled.. Ez az utolsó mondat... :D
De tényleg ez van , sokan azt gondolják, hogy minden gyerek egyformán működik.. :/

Wattacukor írta...

Jó hír, hogy minden rendben, a baba alvásához külön díjat adnék! :) Csak abból indulok ki, hogy Bogibabánk napra pontosan (najó, kb!) egy éves kora óta hajlandó iccaka aluszni. Addig kötelességének érezte legalább egyszer felébredni szopizni. Az előző kettőm egy hónaposan már aludt éjjel, úgyhogy ez a hármaska most aztán megmutatta, hogy milyen is az ilyen! :) Ja, és ágyazni CSAK emiatt nem tudott még hat hetesen! :D

csibike írta...

Wattacukor: Gondoltam, hogy csak emiatt :) Andris ilyen típus, meg az is jó, hogy kifigyeltem az alvás- és evésritmusát, ennek megfelelően szervezzük az esti dolgokat.

Babka: Engem az lep meg mindig, hogy a dokik is beleesnek ebbe a hibába :)

Macsek: Köszi, nem lehet elégszer hallani/olvasni :)

fuckinsuperhero írta...

41 nap.... jesszus, te hős vagy!
Meg B. is.

De ha meg 41 nap.. akkor a szülés előtti napokban még... khm... hevesen kedveltétek egymást,ha úgy adódott?

(bocsi az intimkedésért)

Sarasvati írta...

fuckinsuperhiro: szegenyeknek muszaj volt :) legjobb szules inditas :)

Csibike: latod en mondtam h nem kell sokat varni es B a kendozest is kisajatitja nem csak a babakocsit :P Ejszakazassal egyet ertunk. Amig durmol siman delig (velem egyutt) addig felolem kelhet 2orankent is :DD
Jaj leirom mert kiakadtam. Tegnap volt tamadoneni... ilyen szoveggel: "mar haaaaaromm hoooonapos es meg miiindiiig van teeeejeeeee? eeees csaaaaak tejcsit kaaap es iiiig hiiiiziiik?" (sok maganhangzo fulfajdito hajlitasokat jelent magas hangon) Nem tudtam csunyat mondani mert epp kopni nyelni nem tudtam a hulyesegetol :o

csibike írta...

Sarasvati: Nem lett volna értelme rám kötni, mert a dokinál le kellett volna venni, aztán újra fel, így felvetettem, hogy logikusabb, ha B.-re kötjük, nem kell zaklatni Andrist, B. meg egyből rábólintott és nagyon élvezte :)
Miért nem mondtad, hogy nincs, bzmg, ott a kecske a fürdőszobában, azt fejem...

fuckinsuperhero: Kötelező hősnek lenni hat hétig, nehogy bármi elfertőződjön belül, meg ott a császárseb, nem szabad terhelni egy ideig. Hüvelyi szülésnél is megvan a hat hét önmegtartóztatás, be kell gyógyulnia a belső dolgoknak.
Nálunk ez az élet szerves része, úgyhogy mi a terhesség alatt végig, az utolsó napokban is, bár akkor már visszavettünk a hevességből. Ha nincs panasz és jólesik, simán lehet, a szülés előtt meg ajánlott, rendszerezi a fájásokat. Andris meg ezáltal is kapott egy csomó boldogsághormont :)