Lábai előtt hevernek a nők

A gyerekrészleg várótermében ücsörögve megint rádöbbentem, hogy hoppá, van egy gyerekem. Ezt persze eddig is tudtam, feltűnt, hogy terhes vagyok, meg szültem és elég egyértelmű, hogy egy jó illatú, imádnivaló tejgombóc szuszog a karomban (kaja után beájult), ennyi jelből csak észrevettem, hogy anya lettem, de mégis, néha szokatlan, hogy például ülök a dokinál és nem engem szólítanak, hogy fáradjak be a vizsgálatra, nem is B. nevét mondják, hanem egy kisfiúét, akinek én vagyok az anyja. Az is fura, hogyha valaki a fiús anyukákat emlegeti, eltelik pár másodperc, mire észbe kapok, hogy ja, én is olyan vagyok, ugyanakkor meg teljesen magától értetődő, hogy itt az Andris, úgy simult bele az életünkbe, mintha mindig itt lett volna. 

Az ortopédián izgultam kicsit, most először mentünk olyan helyre, ahol várakozni kell sok más szülővel együtt és fehér köpenyes doki vizsgálja meg az uraságot. A Sir rögtön felébredt, ahogy az apja kivette a hordozókendőből és a páholyként funkcionáló karomban békésen szemlélte a várótermi nyüzsgést (babakocsi érkezése, síró kisgyerek, elguruló pöttyös labda satöbbi), teljesen lekötötte. Nem izgatta fel magát vetkőztetés közben sem, önfeledten röhögcsélt egy szál pelenkában, hol az apjára vigyorgott, hol rám, pedig én ott is elmondtam neki, milyen vizsgálat vár rá (hajtogatják a lábát és ilyenek), de úgy tűnik, a Sir rettenthetetlen, fittyet hány holmi  (lábhajtogatós) vizsgálatokra. Az sem zavarta, hogy a dokinő megszabadította a pelenkájától, barátságosan nézegette, kábé így:

Ezen a képen az apai nagymama karjában mereng, hasonló módon szemezett a dokinővel is, cseppet sem volt megszeppenve, aztán amikor az elolvadt a bájos pofijától és a nyugalmától, a Sir bevetette legütősebb fegyverét, hogy egyszer s mindenkorra lenyűgözze: rávigyorgott, olyan flörtölősen. (Borzasztó huncut tud lenni.) Abszolút bevált a számítása, ugyanis a doki ezután kedves hangon folyamatosan azt mondogatta neki a vizsgálat alatt, hogy milyen szép és milyen gyönyörű (tőlem is hallja eleget, de az szerinte nem ér, én elfogult anya vagyok), ezt pedig imádja Sir Andrew, kimondottan élvezi, ha dicsérik a nők. Akkor sem nyüszögött, amikor hasra fordították, pedig abból itthon mindig balhé van. Egekig hizlalt egóval most a tornagyakorlat is belefért. A csípőjének sincs semmi baja, például a babáktól elvárt angol spárgája tökéletes. Januárban azért ellátogatunk a dévényesekhez, mondja még egy valaki, hogy minden oké, 2:1 arányban majd nem duruzsolja a kisördög a fülembe, hogy detényleg?, detényleg?, detényleg? 

A doki úgy látta, Sir Andrew nem tartja olyan határozottan a fejét, ezért még többet kell hasra tenni, hogy tovább erősödjenek a nyak- és hátizmai. Nem tudom, pontosan mi az elvárt fejtartás két hónaposan, szerintem Andris ügyes: hason majdnem kilencven fokban emeli a fejét, az alkarjára támaszkodva a mellkasa nagyon szépen felemelkedik az ágyról. Ha nem fáradt, egy emelésnél húsz-huszonöt másodpercig is megtartja magát ebben a pózban, néha pedig már azzal próbálkozik, hogy kisujjal nyomja ki magát, mint a nagyon edzett felnőttfiúk. Oda szoktam feküdni Andris mellé, hogy biztassam, látom az arcán (meg hallom a nyekergésén-sírásán), micsoda meló ez az egész. Persze Andrisnak csak jót tesz, ha minél többet gyakorol, bár az érintettet erről még nem sikerült meggyőzni, tegnap is hidegen hagyta, hogy csodálatos csuklyás izommal kecsegtettem.