A lába a fő szenzáció

B. kérdezte valamelyik este, hogy mitől ilyen piros a gyerek bal orcája? A gyerek kúszni tanul, avattam be az orcapirosság okába. Igen, egyelőre az arcán. Andris jelenleg ott tart a kúszástanulásban, hogy az egyik lábát maga alá húzza, a fenekét felpúposítja, a kezével pedig megpróbál támaszkodni, illetve ha a kiszemelt játékot akarja megkaparintani, vetődésre használja a karjait, viszont a fejét nem emeli fel - tolja maga előtt azon a pár centin, amit megtesz. És mert kitartó, makacs jószág, egy órán belül kismilliószor csiszolja a mozdulatait. Meg az arcát, innen a pirosság. Tegnap délelőtt történt először olyan, hogy ezzel a sajátos láb-, fenék- és kartechnikával ÉS magasba tartott fejjel (és nyögdécselve-fújtatva) haladt előre úgy öt centit. Jó, hát nem az a nesztelen kommandós kúszás a lágyan susogó őszi avarban, engem a napozástól kissé elzsibbadt, reumás krokodilra emlékeztetett a sarj mozgáskultúrája, ennek ellenére lelkes anyaként halálra dicsértem, ő pedig hálásan fogadta az egyszemélyes szurkolótábor ovációját. Minden centinek és mozdulatnak nagyon tudok örülni, lenyűgöz a fiam fejlődése, kész varázslat, ahogy napról napra építi fel a mozdulatsorokat és ez még csak a kúszás. Hihetetlen, hogy nemrég pusztán egy magatehetetlen kisember volt, most meg már ilyen csodákra képes.

A kúszás mellett arra gyúr a cápagyerek, hogy a hátáról a hasára forduljon. Az elmúlt héten gyakran láttam égbe tartott lábakkal:

Nagyon elszánt, ha nem sikerül a mozdulat, csalódottan kiált egyet. Gyakorlás közben annyira koncentrál, hogy beharapja az alsó ajkát, összeráncolja a szemöldökét és azzal a jellegzetes, ellentmondást nem tűrő harcipocok ábrázatával emelgeti a lábait, nyög és sóhajtozik, mert nagy munka ez ám. Általában belekapaszkodik a saját nadrágjába, hogy így is megtámogassa a lábemelgetést. (A sarj öltözékéről hadd mondjam el zárójelben, hogy egyrészt nem ismerek olyan pszichológiai tanulmányt, amely a sok csík személyiségfejlődésre gyakorolt káros hatásairól szól, másrészt vannak olyan helyzetek, amikor a még száradó vagy szennyes ruhák miatt az anya kizárólag a pucér segg és a sok csík között választhat. Amúgy szeretem a cápa csíkos szereléseit, ez a következő képek alapján egyértelmű, azt hiszem.) Miután a dolgoknak ezt a részét kipipálta, továbbfejlesztette a mozdulatot:

Az oroszlános tornateremben éppen az oldalán fekve birizgálja a tükörhasú katicát (a nagy és ügyes babák már nem a kezüket nyújtogatják a katicáért, hanem odafordulnak hozzá). Az aréna közepére fektettem le a gyereket, ő pedig önmagát hengergetve megtett húsz centit, hogy hozzáférhessen a katicához, és addig emelgette a lábait, amíg átjutott az aréna egyik merevítőrúdján. Ma reggel azzal szórakoztunk az ágyon egymással szemben fekve, hogy a gyerek a mutatóujjamba kapaszkodva felém lendítette a felemelt virgácsait, kicsit megpihent az oldalán, aztán a fejét tekergetve és a lábaival kalimpálva hasra fordult. Egy ideig nem tudta, mit kezdjen a maga alá szorult kezével, csak nézett rám, hogy akkor ez most így mi, de végül hősiesen megemelte a mellkasát, a kéz meg kiszabadult.  Én csak abban segítettem neki, hogy a kritikus ponton megtámasztottam a pelenkás fenekét, ne dőljön vissza a hátára a lendülettől. Tök ügyes baba. 

A lába teljesen bűvöletben tartja, például a pelenkázón is folyamatosan ficereg és forog és emelgeti a csípőjét, gyakran percekig üldözöm a pelenkával és énekelnem kell, hogy arra a pár pillanatra, amíg ráadom, mozdulatlan maradjon. (Az első hangokra lemerevedik és kíváncsian néz, mondjuk, nem csodálom, nem vagyok egy Aretha Franklin.) Ja, és rugdos, de izomból. Ébredtem már úgy, hogy bang!, szünet, bang! bang! bang! bang!, szünet, bang! bang!, szünet, mert Sir Andrew átszellemülten csapkodta a lábaival az ágykeretre rögzített plüssoroszlánt, borzasztóan élvezte a robajt, ahogy a műanyag csipesz a fakeretnek ütődik. Legutóbb azon mesterkedett, hogy megrúgja a cirka tíz percre felakasztott körforgó gyanútlan egereit:

És már a fürdőkádban is alkalmazza a legújabb mozdulatait, elrúgja magát a kádtól és csúszkál, belecsapja a vízbe a lábait, meg kiteszi őket a kád peremére (iszonyú aranyos látvány a peremen kapaszkodó pici lábujj), forog balra és forog jobbra, szóval, cápáskodik, bár gyanítom, hogy az igazi cápa nem kezd el hüppögni, ha víz megy a szemébe.