Ezt írtam be tárgynak a B.-nek küldött mélben, mert nem volt egyszerű napom: Andris szinte megszakítás nélkül sírt éspervagy nyűglődött 5.45 és 13.05 között. Összesen huszonöt percet bírt aludni. Babaságából adódóan érzékeny a frontra és három hónapja jön a foga, de eddig egy-két óránál többet nem nyűgösködött, és meg lehetett nyugtatni. Ma semmi nem volt jó neki, minden apróságon sírva fakadt, például ha a szájába vette a sárga gumikacsáját, azért sírt, ha kiesett a szájából a sárga gumikacsa, akkor meg azért. Patthelyzet, egy baromi nagy patthelyzet volt a nap fele. Két percet sem tölthettem nélküle, mert egyből sírni kezdett. A kibújó fognak/fogaknak nyilván én örülök majd a legjobban. Nem tudtam, hogy az egyik legdurvább dolog a világon, ha órákon keresztül a gyerekem panaszos sírását kell hallgatnom, ráadásul úgy, hogy egyrészt esélyem sincs megbeszélni vele a problémáit, másrészt rémesen rossz ütemben ébredtem 5.45-kor valami borzalmas álomból, fáradt és zaklatott voltam, de egy pillanatot sem szusszanhattam, 5.45 és 13.05 között minden Andrisról szólt, én megszűntem létezni. Ha jól emlékszem, még délelőtt szakadt ki belőlem egy istenes ordítás. Nem tudom megmagyarázni - ordítanom kellett. Teli torokból. Egyből megkönnyebbültem. Álltam a gyerekszoba közepén, Andris azt hitte, játékból ordítok, mert ugye hajcibálásnál szoktam sikongatni, hogy örüljön, és mert vele szemben soha nem emelem fel a hangomat, neki nincs olyan tapasztalata, hogy például haragszom rá, elutasítom, csúnyán nézek vagy hasonló. Nem gondoltam, hogy a sokórányi sírás ilyen feszültséget generált bennem. A néhány másodperces ordítás után úgy éreztem, haladéktalanul fel kell csapnom Müller Péter Örömkönyvét, és amit az adott oldalon olvasok, az lesz a megoldás a helyzetre. Az Örömkönyv nem az a kimondott babatanácsadó kézikönyv, de valamiért felcsaptam, hátha. Ott volt a késztetés a zsigereimben. Ültem a vécén, a gyerekem természetesen sírt, kezemben a könyv. Ez a sor jött velem szembe: "Ennek a mesének - mint minden mesének - vannak gyönyörű és iszonyatos fejezetei. Vannak benne jók és gonoszok, örömök és szenvedések, de még a legmélyebb pokolban is tudnunk kell, hogy ez nem marad így - ez történetünknek egy sötét fejezete csupán -, majd jön helyette egy másik, napfényes kibontakozás." Felnevettem. Ez nekem is eszembe juthatott volna, ha tudok pihenni egy kicsit, de nem tudtam. Azon nevettem, hogy ilyen találó sorra bukkantam ad poci, meg azon is, hogy Müller Péter a második világháború alatt gyerekeskedett, az valódi pokol, basszus, én meg képes vagyok itt ordítani nagyjából a semmi miatt. Összepakoltam magunkat röpke egy óra alatt, mert a gyerek továbbra is sírt és tiltakozott, ha néhány centinél messzebb távolodtam tőle, aztán lementünk sétálni. A kimerült Sir egészen hamar elaludt az új babakocsijában, én meg leültem a játszótéren az egyik padra, műanyag késsel és villával elfogyasztottam a menzán vett ebédemet és miután szalvétával megtörölgettem a számat, a második terézanyus kötetet olvastam egy órán át. A legnagyobb nyugalomban. Sütött a nap, fújt a szél, csicseregtek a madarak.
Ma is tanultam valamit.
8 megjegyzés:
részvétem.
nálunk is ez ment egész nap, azzal a különbséggel, hogy nem sírás volt, hanem nyűglődés. (szintén front+fogak)
nekem a tiétekhez hasonló esetekben a kendő szokott beválni.
Egyszer egy babás (ma már nem is annyira babás, inkább gyerekes) blogban olvastam, hogy az írója hogyan szokta a gyerekei mellett felgyülemlett feszültséget levezetni, és megkérdezte az olvasóit is az ilyen jellegű praktikákról. Volt ott mindenféle válasz... Gyertyás fürdőtől sétán keresztül minde.
Egy szintén kétgyerekes anyuka írta, hogy amikor már nagyon nem bírja, bemegy a fürdőszobába és ordít egyet. Egy párnába, hogy a gyerekeket ne ijessze meg. Akkor először nevettem egyet, de rájöttem, hogy neki van igaza. Inkább csinálja ezt (még ha furcsán is hangzik), mint hogy felrobbanjon.
Azóta egyébként én is többször (sokszor...) kerültem olyan állapotba, amikor sajnos felemeltem a hangom (és most még visszafogottan is fogalmaztam). Nem vagyok rá büszke, de rá kellett jönnöm, hogy akármilyen tudatosan és visszafogottan is próbálok gyereket nevelni (amit ugye a nem stresszmentes munkám is súlyosbít), sajnos simán belefér mindenféle túlzás, hiba, kiborulás... A szeles-frontos idő nálunk is rányomta a bélyegét a hétvégére, egyébként...
Fel fejjel, csibike!
teide
Csapos:Ezt én is olvastam :O) Már nem emlékszem melyik blogon, de emlékszem :O)
Hajrá Csibe és kitartás!
Nálam azt hiszem akkor kezdődött, hogy nem bírtam higgadt maradni minden helyzetben (sőt egy- két igazán idegörlő helyzet után még bagatelben sem), mikor Bendus elkezdett járni...
Aztán néha olyanon veszem észre magam, hogy olyan dolgok illetve hangok hagyják el a számat, amit én pedig soha nem szerettem volna, de néha hoppá és már kint is van. Ez különösen olyankor fordul elő, mikor nagyon fáradt vagyok és plusszba még nőiességem emlékeztetésére is jelen vannak "AMA" napok...
Még így is magasan az átlag felett jársz Csibe és nagyon jól csinálod ;o)
nekem is anno a kenguru vált be és a nagyon sok babakocsis séta... igaz akkor még lehetett benne rázni a seggüket - rugósak voltak... de nem könnyű (és nem akarlak vigasztalni, de nem lesz könnyebb később sem, csak más) :):):)
azért jó hogy vannak :):):)
Elf: Azzal nincs gond, hogy van, az a gond, hogy a fogzás ilyen durva. A babakocsiban még soha nem sírt, nem értem, mi a jó benne a fogának :) Sejtem, hogy nem lesz könnyebb, csak az ember bizonyos dolgokra fel tud készülni lélekben, bizonyos dolgokra viszont nem. Én még az életben nem vezettem le így feszültséget, jött magától.
Csigamami: Azt hiszem, a szülőséggel egy csomó új infó birtokába jut az ember magáról. A szülőség gyakran extra stresszhelyzet :)
teide: Nem vagyok elkenődve vagy ilyesmi, csak ez olyan dolog, amivel még nem találkoztam magamban, mert Andris az első gyerekem :) Az biztos, hogy az elfojtott feszültség nem jó senkinek. Pl. a forró fürdő tényleg remek (vagy az egyéb praktikák), de van, amikor ott helyben nincs rá lehetőség.
Pont ma merengtem azon, hogy a gyereknek kell a korlát, a szabály, és hiába áll hozzá jól a szülő, simán akadhatnak olyan helyzetek, amikor a szülő vérnyomása az egekbe szökik és mivel emberből van, reagál valahogyan. Ezeket a negatív dolgokat is meg kell élni, de azért nagyon nehéz - és én még nem tartok ott, ahol te :)
dorw: Lakásban nem szívesen használom a kendőt, de legközelebb kipróbálom. Ma reggel a homeós bogyó vált be, ennek köszönhetően idilli volt a napunk :)
anno emlékszem volt olyan éjjel, hogy cégig a kezemben voltak és sétáltunk - a szerencsések, meg meg sem érzik, hogy jön a baba foga...
Én is azt javaslom, hogy próbáld ilyenkor a hátadra tenni (kendő/mei tai) közben tudsz tenni-venni is otthon és nem távolodsz el Tőle 2 centinél messzebbre :D
Pocak: Hátamra még soha nem mertem tenni :)
Elf: Amikor fájt a hasa, mi is rengetegszer kézben altattuk, csak úgy bírt pihenni. Néha fárasztó és hosszú távon idegőrlő, de valahol mégis értékes pillanatok :)
Megjegyzés küldése