Mikor lett ekkora ez a gyerek?

Mielőtt Sir Andrew élénk társasági életéről mesélnék, muszáj megemlítenem, hogy csütörtökön hat hónapos lett az én kis átlagos gyerekem, a paneléletem egyik főszereplője. Itt most hófordulós összefoglaló következik, talán eposzi méretekben, mert szeretek ennyit írni a semmiről. Ha lenne, ide most beraknék egy huncutul kacsintó szmájlit, szmájli hiányában azonban jöjjön a fiam egyik igen beszédes képe, ez azért majdnem olyan, mint egy huncutul kacsintó szmájli:

 

A gyerek alapértelmezett beállításai, miszerint ügyesokosaranyosszép, nem változtak márciusban sem, illetve valamennyit mégis, hiszen még ügyesebb, még okosabb, még aranyosabb, még szépebb szebb lett. Tulajdonképpen nehéz ilyen összefoglalósdit játszani, Andris annyi mindent csinált az elmúlt hónapban. Például nőtt. A védőnő hetven centinek mérte három nappal ezelőtt, én elhiszem neki, hogy annyi. Nagy hetvennégyes és nyolcvanas ruhát hord (nem a védőnő, hanem a cápa), az előbbiből a body még pont jó rá széltében-hosszában, pedig egy gramm háj sincs rajta. Bár néha dögnehéznek érzem, Andris csak nyolc kilót és huszonhárom grammot nyomott a csütörtöki mérlegelésen. Meglepődtem, mert azt hittem, elhagyta a nyolcésfelet, úgy látszik, hiába evett sokat, a rengeteg mozgás felemésztette a bezabált Anyatej Gold jelentős részét. Március második felében megint óránként evett nappal (és áprilisban is folytatja ezt a hagyományt), de most résen voltam, nem követtem el a februári bakit: mihelyt a cápa nagyfogyasztó lett, hagytam a fenébe a házimunkát és aludtam, ha adódott egy kis idő, így nem estem össze a fáradtságtól. (A saját hibáimból szeretek tanulni, igen.) Aludnom kellett amúgy is, mert a fogzás okozott néhány durva hajnalt és szem alatti bőröndkollekciót. A Fognélküli ugyan kialudta a nyolc-tíz óráját, de egy ideig minimum négyszer megszakította az alvását a dologéles fogínyápolás és szoptatás kombó miatt. Tíz perc volt az egész, az öt-hatórányi alvásomat viszont feldarabolták ezek a tíz percek, alighogy visszaaludtam, már keltem is fel.

A védőnő szerint a cápa nemcsak magasságban és súlyban jár az átlag felett, hanem mozgékonyságban is (meg úgy mindenben, Á. biztatott is a sorozatgyártásra, annyira tetszik neki a cápagyerek). Rendkívül fürgén fordul ide-oda, Á. nagyokat pislogott, amikor Andris bemutatta a tudományát a vizsgálóasztalon. Kizárólag az ágyában és a földön lehet egyedül hagyni, a biztonság kedvéért B. lejjebb rakta a matracát, ki tudja, mire képes egy ilyen minivillám. Vízszintesen minden fix pontba belekapaszkodik (pl. apja ujja, küszöb, pelenkázó pereme) és a fix ponthoz húzza magát, nem szeretném egy kétségbeesett hajnali sírásból kikövetkeztetni, hogy ez a művelet már függőlegesen is megy neki. Itt egy mozgásos kép, mindjárt mondom, mi az ábra:

Az a hosszú kék-világoskék izé a Nandu kendőm, épp vasaltam, csak a fotó kedvéért eldobtam a vasalót. A Harisnyás Fenegyerek márciusban hanyagolta a kúszómozdulatokat, inkább a mászásra gyúrt, sok időt töltött el azzal, hogy megpróbálta stabilizálni magát a tenyereire-térdeire támaszkodva. Aztán kiderült, hogy A Harisnyás Fenegyerek okos is: Rájött, hogy hempergéssel oda tudja manőverezni magát a kiszemelt tárgyhoz, ergo felesleges holmi hátgörbítéssel és térdfelhúzással bajlódni, tökmindegy, hogy egyetlen irányt tartva jut el az óhajtott labdáig/ásványvizes flakonig/felnőtteledeles tálcáig, vagy öt-hat kitérővel. Azóta vígan hempereg a kölök, csak néha pihen meg - például felteszi a lábát az ágytámlára és nyuszit gyömöszöl a szájába. Remélem, még időben szólok Az Univerzum Fogantatás- és Terhesügyi Biztosának, hogy a második gyereket HARMADENNYI ENERGIÁVAL KÉREM! Köszönöm!   

Egyébként a babaképű vicces helyzetekbe tudja hozni magát a forgolódásnak köszönhetően, íme az egyik:

Addig hempergett, amíg úgy landolt az oroszlános konditermében, hogy az egyik tartóléc a szeme elé került. A Sir értetlenkedve fintorgott, hogy hát, jó, ha nem látok semmit, akkor nem látok semmit, és megadóan feküdt ott egy darabig, ha jól emlékszem, a röhögésünk azért cselekvésre ösztönözte egy idő után és valahogy feloldotta az önként vállalt elsötétítést. Ja, a konditerme a tévé miatt van letakarva. Sir Andrew nézné, de mi olyan gonosz szülők vagyunk, hogy nem engedjük.

A cápa keze is ügyesedett márciusban, Sir Andrew ennek megfelelően fokozott figyelmet szentelt a tenyerének és az ujjainak (vagy lehet, hogy a mandzsettagombjait ellenőrizte):

Élvezi, hogy mindenféle mozdulatra képes, az egyik kedvence az, hogy amikor fekszik a hasán, rátámaszkodik valamelyik kezére, a másikkal meg virágot szed a domboldalon, például:

Természetesen nincs olyan, amit ne akarna megfogni, megvizsgálni, megnyalni. Imádja markolászni az apja és az anyja haját, annyira élvezi, hogy sikongat közben. Gondolom, nem véletlen, hogy a textilkönyvében is a 'pókszőr' és az 'oroszlánsörény' az abszolút favorit. A sikongatásról jut eszembe, hogy a márciust a hangok hónapjának szerettem volna, a kisfiam pedig valószínűleg olvassa a blogomat, mert a március a hangok hónapja volt - többek között. Továbbra sem tudom azonosítani a szövegelését, de őt ez nem zavarja, mondja-mondja-mondja. A sikongatásai között van egy nazgúlos, na, attól kiráz a hideg, a sarj viszont borzasztóan élvezi, ráadásul sokáig ki is tartja. Lehet, hogy ettől hullik a hajam, egyszerűen elsorvadnak a hajhagymáim egy-egy nazgúlos sikoltás alatt. 

Az év harmadik hónapjában történt az is, hogy megizmosodott a gyerek énképe. Szívszaggatóan tud sírni, ha valami (általában kettő darab galád anyakar) megakadályozza bizonyos dolgok kivitelezésében, mondjuk, abban, hogy egy elegáns mozdulattal leforduljon a pelenkázóasztalról. Meggyőződése, hogy mi egy test és egy lélek vagyunk, vagyis én nem akarhatok mást, mint ő, márciusban kezdte megtapasztalni, hogy van az ő lelke és van az ő teste,  és ez a test tetszés szerint elmozdítható - a szülei által. Szerencsére hamar el lehet feledtetni vele, hogy méltánytalanság érte, teszem azt, az apja kutyaugatásai mindig megvigasztalják.

Márciusban ez a No.1 kép a fiamról, akinek a tekintete és mosolya ebben a hónapban is sok-sok  (férfi és női) járókelőt/eladót ösztönzött verbális cirógatásra, meg arra, hogy gratuláljon az apukájának és az anyukájának:

Igazából rengeteg No.1 képem van a fiamról, csak önuralmat gyakorolok és a többit nem blogolom be. Már nem tudom, hol, de valahol olvastam, hogy egy emberről nem lehet mindent elmondani, és ez még inkább igaz, ha a saját gyerekről van szó. Úgy érzem, Andris mindjárt érettségizik és még alig meséltem róla valamit.

P.S.: Kisfiam, az április legyen a hangok hónapja - kizárólag a hangoké, rendben?