Játékbarlangban járt a gyerek

Alig szálltam fel a buszra, ami dorwékhoz visz, egyből megszólítottak a mei-tai és Andris miatt. Négyen. Valami lehet az aurámban, mert engem mindig leszólít valaki, és mióta van a cápa, azóta egyre sűrűbben, őt nagyon sokan nem bírják szó nélkül hagyni, se pasik, se nők. Az egyik azt kérdezte, kényelmes-e a gyereknek ez a kendő (nem, bzmg, azért hordom ebben, hogy fájjon neki - a kendőzést már ki sem javítottam), a másik nagyon dicsérte Andrist, meg a hordozásról és a lányáról akart beszélgetni, akinek négy diplomája van, képzeljem el, és a harmadik gyerekét szülte nemrég, pedig azt hitte, szülés helyett a karriert választja, hiszen négy diplomája van, a következő utas a hozzátáplálásról értekezett (almát és krumplit adjak Andrisnak, az a szokás), a negyedik pedig a fiam születésnapját tudakolta, valami ezoguru lehetett, mert a Mérlegre ráncolta a homlokát és sóhajtozott, aztán rátért az unokájára, hogy nehéz beszoktatni az oviba. Azt is kérdezte az egyik nő, hogy sírós gyerek-e az Andris vagy jó baba. Szerintem a sírós baba nem rossz, de ebbe a fejtegetésbe nem akartam belemenni, nehogy a dorwos megállóig benne ragadjak a társalkodónői szerepben. Az áldott jó szívem miatt így is minden kérdésükre válaszoltam. A jóbabázós nő egy megállóval korábban szállt le, mint mi, előtte odajött hozzám és csillogó szemekkel lelkendezett egy sort, hogy Andris valóban jó gyerek, ilyen csodababát még nem is látott. Tény, a fiam nem az a sírós fajta, barátságosan mosolyog és szemlélődik, de hogy emiatt csodababa lenne... Hát, nem hiszem. Az oda- és a visszautat is pisszenés nélkül nézelődte végig, annyira koncentrált, dorwéknál meg belevetette magát a játékbarlang kínálta örömökbe (szőrmés! könyv simogatása, klaviatúrabirizgálás, katicás csörgő rázogatása satöbbi), egy pillanatra sem állt meg. A mai nap tanulsága, hogy a fiam bődületes mennyiségű ingert képes befogadni, és nem fárad el jobban, mint máskor. A sapkája, ami nagy rá kicsit, az úton többször megzavarta a világ tanulmányozásában, így állandóan letépte a fejéről, amikor a szemére csúszott, és volt olyan is, hogy nem látott tőlem valami nagyon izgalmas dolgot, ezért megpróbált arrébb tolni - ez a mei-tai-ban elég lehetetlen vállalkozás.  

Dorwéknál cseppet sem volt zavarban, gátlástalanul az őt érdeklő játékokhoz kommandózta magát. Néha fel-felnézett, mit szólok az akcióihoz, de nem hangzott el semmiféle nemszabadandrásnemszabad, úgyhogy kedvére csatangolt az új terepen. Ja, tegnap óta kúszik a sarj (éljen!, éljen!, éljen!), de a hempergés egyelőre jobban megy neki, ezért csak akkor hajlandó kúszni, ha valamit nagyon, de nagyon meg akar fogni - vagy az apját kívánja elkápráztatni. A nemszabadandrásnemszabad kategóriába egyébként a virágok tartoznak, nem mintha ez érdekelné a babát, ha egyedül hagyom és feltűnően nagy a csend, tuti, hogy épp valamelyik növényem becserkészésén mesterkedik. Reggel kábé háromszor távolítottam el az egyik fikusz közeléből, és biztos vagyok abban, hogy holnap is megtalálom ott néhányszor. Másfél óra alvás után Andris és Vackor tovább ismerkedett egymással, nem hagyták ki a rituális haj- és pofazacskófogást sem. (Lehet tippelni, az én kisfiam melyiket tapogatta.) Készült olyan fotó is, ahol Vackormester megáldja Andrispadavant, majd berakom.

A hazaúton Andris nagydarab, tetovált fickókat is nézegetett - mindegyik rámosolygott a gyerekre.