2011. április 14., csütörtök

Mindezt egy hét alatt művelte a gyerek

Andris lábában benne van a bugi. Meg a karjában is. Az előbb lestem meg alvás közben: ez a gyerek hason fekve alszik - kúszópózban. Még nem tud kúszni, én legalábbis nem láttam, hogy tudna, de állandóan gyakorol, ezek szerint alvás közben is. (A matracát egy szinttel lejjebb raktuk, nehogy kiszabaduljon a cápa.) Ezen a képen itt balra próbál ártatlanul nézni, de ne dőljetek be neki, hatalmas zsivány, egyik napról a másikra olyan produkciókat mutatott be, hogy az apjával azóta sem tértünk magunkhoz. Az alaphelyzet ugye az, hogy mi még soha nem éltünk át pl. mozgásfejlődést, Andris demonstrálja, hogy is néz ki az ilyesmi. Valami egészen különleges érzés látni a gyerekünk fejlődését, van benne büszkeség, csodálat, drukkolás, megilletődöttség, tisztelet.
Mivel a kanapén és az ágyon egyre nagyobb lendülettel forgolódott a gyerek, a habtapiját kiköltöztettem az étkezőbe és a nappaliba, hogy ott gyakoroljon, a talajról szerencsére nem tud leesni. A járólap és a parketta rögtön megtetszett Andrisnak, mert sokkal jobban csúszik, mint a lepedő és a habtapi, pl. a 360 fokos fordulat itt pillanatok alatt megvan. A sikerélményeken felbuzdulva sarjunk nekivágott a nagyvilágnak, azaz a nappalinak. A hófordulós posztban már említettem, hogy a mászástanulást és a klasszikus kúszómozdulatok kikísérletezését egyelőre szünetelteti, ugyanis a húzódzkodás és a hempergés tökéletesen elég a nagyvilág meghódításához. Andris a saját fején tapasztalta, hogy kemény felületen szó sem lehet szeleburdi mozdulatokról. Miután kétszer-háromszor kicsit odakoccintotta a fejét a földre, sírva nézett rám, hogy akkor most ebből hogy lesz kalandozás, én meg nem rohantam hozzá, hanem belenéztem a szemébe és azt a bölcs tanácsot adtam neki megnyugtató hangon, hogy lassan és óvatosan, kisfiam. Andris megértette az üzenetet és abbahagyta a sírást. Tíz-tizenöt percig viaskodott magával, hogy mi legyen, menjen vagy maradjon. Kiült az arcára a belső küzdelem, azt hittem, megzabálom a nagy morfondírozót. Ha megy, csak hempergéssel működik a dolog, de előfordul, hogy megint megkoccolja a fejét, ha marad, be kell érnie a habtapi nyújtotta izgalmakkal. Úgy döntött, a halnál és a kilencesnél milliószor érdekesebb a porszívó, a virágállvány, a kanapé, szóval, megy. Az első néhány hemperedésnél még kinézett rám némi biztatásért, én meg mondtam neki, hogy tudod, Andris, lassan és óvatosan, és minden egyes mozdulatnál megdicsértem. Utána már belejött a hempergésbe, kitanulta, hogy tegye le koccanás nélkül a fejét a járólapra és a parkettára. Rém büszke vagyok rá, szeretem, ahogy kis finom, összehangolt mozdulatokkal becserkészi a célpontjait, és addig ügyeskedik, amíg eljut hozzájuk. Közben komolyan néz, összpontosít, mert ez nagy munka egy baba számára. Néhány mozdulat a repertoárjából:


Élete első küszöbátkelésénél azért izgultam kicsit, bár ezt Andris nem látta rajtam, csak a bátorítást. Az nagyon aranyos, amikor a küszöbnél körbefordul párszor, hogy előkészítse az átkelési pózt, aztán meg ráfarol a küszöbre és megkezdi az áthemperedést. Nagyon elégedett magával, ha sikerül, és rengeteg dicsértet bezsebel tőlem.     
Most, hogy az energiagombóc ilyen szinten mozog, kihívás lett a pelenkázás. Aduászokat rejtegetek a polcon, hogy a pelenkázás kulcspillanataiban lekapjam és Andris kezébe nyomjam őket, így nyerve három-négy perc mozdulatlanságot, amíg a fiam tanulmányozza a frissen kapott kincsét, pl. a tiszta szemeteszacskót, a habtapi narancssárga hármasát, a törlőkendős tasakot. A nemkulcspillanatokban hagyom, hogy a gyerek extrém pózokat találjon magának. Az a gyanúm, hogyha már kúszik-mászik, kénytelen leszek a földön pelenkázni. 
A húzódzkodást a pelenkázóasztalon szokta gyakorolni: rájött, hogy pereme van, amibe bele lehet kapaszkodni, és a peremen túl ott a rendkívül izgalmas szemetes teteje, amire az anyja krémes dobozt és gumikacsát pakolt. Olyan tíz-tizenöt centit húzódzkodik Andris, mindig meglep, hogy ilyen erős baba. A pelenkázó pereménél az a legkedvesebb szórakozása, hogy nézegeti-forgatja kicsit a Sudocrem dobozát, aztán direkt lelöki a földre. Először azt hittem, véletlenül landolt a földön a doboz, de miután néhányszor visszaraktam a szemetes tetejére és ő mindig szándékosan letolta róla, hogy koppanjon a parkettán, mert az tök jó hangos, konstatáltam, hogy hoppá, kísérletezik a baba (meg azt is, hogy a hajolgatástól fáj a derekam). A gyerek így ellenőrzi, működik-e még a gravitáció:


Ez fürdetés után történt: a gyerek a dobozzal játszott, én krémeztem és öltöztettem. Aztán Sir Andrew váratlanul kacarászni kezdett, csak úgy, magától, annyira tetszett neki a doboz lelökése és koppanása. (Sokadszorra is visszaraktam a szemetes tetejére, mert stramm anya vagyok.) Ha jól rémlik, olyan még nem fordult elő, hogy S.A. pusztán a játék öröme miatt kuncogjon a saját kis belső világából kiindulva. Mindenféle hangot adott már ki játék közben, ha jól érezte magát, de az önfeledt nevetgélést eddig csak felnőtt váltotta ki belőle. Ja, azt is imádom, hogy Andris ebben a korban még nem tud színlelni, minden érzése meglátszik az arcán:


Az az egyik legjobb dolog az anyaságban, hogy a gyerekem hihetetlen boldogan tud rám nézni, olyan üdvrivalgásokra képes fülig érő szájjal, hogy rendkívül különleges embernek érzem magam, illetve legszívesebben reggeltől estig puszilgatnám és ölelgetném.  
A következő mutatvány, amivel meglepett minket Andris, az ücsörgés. Talán három-négy hónap körül járhatott, amikor úgy mocorgott, mintha megpróbálná ülő helyzetbe tornászni magát az apja karjában. Két-három hete vettem észre, hogy a gyerek szoptatás után szeretne felülni és távozni az ölemből. Ez utóbbit megakadályoztam, mert az ölem és a talaj között van egy kis távolság. Nem mintha Andrist ez érdekelné, azóta is minden szoptatás után úgy mozdul meg, hogy jó, ennyi volt, köszönöm a kaját, anyám, most már lépek, kezitcsókolom. Most ott tart, hogy sík felületen háton fekve az égbe nyomja a mellkasát, kicsit könyökre támaszkodik, moccanatlan marad pár másodpercig ebben a pózban - és várja az emelkedést. Nagyon tud csodálkozni azon, hogy nem történik semmi. A fürdőkádban viszont elemében van a cápa, úgy néz ki, a víz egyértelműen az ő közege. Az apja ugyanazt éli meg fürdetés közben, mint én a pelenkázásnál (és ebből nem az a legfárasztóbb, hogy húsz percig tart), csak ő még nem dolgozta ki a figyelemelterelő stratégiáját, pedig van bevethető gumikacsa, - hajó, - könyv. Azt gyorsan elmondom, hogy nemrég kezdtem a hozzátáplálást, és a védőnő elmondta, hogy nagy melegben felforralt és lehűtött vizet adjak majd a gyereknek, ha szomjas. Nos, a helyzet az, hogy Andris, miután kiharcolta, hogy az apja engedje, hadd akciózzon kedvére a babakádban, kortyolt néhányat a szappanos fürdővizéből, és én is láttam, hogy egyszer-kétszer direkt beleivott a hullámokba, úgyhogy ennyit a felforralásról. Az ücsörgés meg úgy esett, hogy az apja kezéből kificeregve megkapaszkodott a kád szélében és kedélyesen elnézegette és -markolászta a zuhanyfüggönyt:


Senki nem mondta, hogy ilyen klassz átélni ezeket a dolgokat, minden napra jut egy kisebb-nagyobb csoda. Micsoda izgalmak lesznek itt még, kérem szépen. Remélem, nem kapok szívinfarktust, amikor majd lábra áll a gyerekem.  

10 megjegyzés:

Zé írta...

Hát behalok, marcona férfiember létemre. Ez a tripla kép per harmadik... Szerintem photoshop :)

Marjann írta...

Utolsó előtti képsor utolsó képén min morfondírozik ennyire? Csak nem a gravitációt definiálja éppen?

roza írta...

Én is az utolsó hármas képen vagyok kész:):):)Ott főleg az utolsó:)Hihetetlen:):):)
Imádatom egyre nő:):)

dorw írta...

próba

(most visszaszívat a blogod, mert nem enged kommentelni.)

dorw írta...

na, akkor leírom újra:

a fürdőkádas képen, ahol felkandikál, nagyon-nagyon aranyos. :)
a nagyon elbújt, alattomos pormacskákat megtalálta már? :)

Edina írta...

Annyira aranyos a hármas képen az utolsón, pont, mint aki valami nagyon fontos problémán gondolkodna. Meg kell zabálni.

Elf írta...

szerintem repülni tanul :)

csibike írta...

Elf: És majd híres pilótaként megírja a visszaemlékezéseiben, hogy minden ott kezdődött, amikor a pelenkázóasztalról lepöcköltem a Sudocrem kenőcsöt :)

Edina: A fülét vakarja közben, de tényleg olyan :)

dorw: Amíg nem kúszik, addig esélye sincs rá :) Tegnap már bemutatott egy klasszikus kúszómozdulatot, de csak egy villanás volt.
(Nem tudom, miért, nálam minden engedélyezett a kommentboxban.)

roza: És akkor én mit mondjak? :)

Marjann: A Sudocrem földet ért, azt lesi. Kérdeztem, mi jutott eszébe, annyit mondott, hogy agü :)

Zé: Nem PS, ez a való világ :)

Elf írta...

pontosan - tanulmányozta a dravitációt :) meg amikor a küszöbön kellett átkelni :)

miskolczi írta...

Annyira tüneményes az első képen - is. :) Imádom.
Ildi