2011. április 18., hétfő

A fiam kiröhögött egy eladót

Tegnap este kigazoltam a ruháim nagy részét, úgyhogy most már valóban nincs egy rongyom se, amit felvegyek. Az így kialakult vészhelyzeten azzal próbáltam segíteni, hogy bementem az egyik ruhaboltba, mert én ilyen leleményes nő vagyok. Lélekben rákészültem, hogy el kell vernem a havi anyapénzem felét, de szerencsére csak egy darab türkiz felső kacsintott rám, hogy vigyem magammal. A rövid bevásárlókörút alatt Sir Andrew a babakocsijából csápolt kifelé, egyrészt rendületlenül próbált felülni (mint mostanában mindig), másrészt mindenáron bele akart csimpaszkodni az útjába kerülő ruhákba és emberlábakba. Gyorsan megragadtam a türkiz cuccot, S. A. kezéből kiszabadítottam az aktuális textilt, aztán ügyesen elszlalomoztam a kasszához, sem emberben, sem ruhában nem tettünk kárt, pedig a Sir nagyon elszánt volt. A kasszánál egy szőke csajhoz kerültünk, nem lehetett húsznál több. Amikor elkérte a bankkártyámat, Sir Andrew röhögni kezdett. A szőke csaj egyáltalán nem rezonált a babakocsiban duhajkodó sarjra, szinte rá sem nézett, úgyhogy biztos nem a csajra nevetett vissza a főúri mivoltából kivetkőző ded, nem is szemeztek vagy ilyesmi. A Sir röhögőgörcsöt kapott, gurgulázott és sikongatott is, szinte vártam, hogy csapkodni kezdje a térdét röhögés közben, annyira jól szórakozott. Rejtély, mi történt, ilyet még nem csinált nyilvános helyen, én meg csak az istentelenül röhögő fiamat láttam-hallottam. A szőke csaj sajnos zokon vette, meg is jegyezte, hogy a fiam kiröhögi. Pusztán azért nem mondtam, hogy hát, végül is jogosan, ha emiatt megsértődsz, mert röhögnöm kellett azon, ahogy S. A. röhög. A mellettünk álló öltönyös pasi is röhögött a fiamon, egyedül a szőke csaj nem. Hiába faggattam, a Sir nem árulta el, min mulatott ilyen jót. Úgy látszik, a kisbabáknak is megvannak a maguk titkai.



P.S.: Ezen a képen a Sir függönnyel borítja be az anyja fejét, mert nem tartja fotogénnek.

4 megjegyzés:

Elf írta...

tuti megérdemelte :):):) mmint az eladócsaj - gondolom tetszett Sirnek a savanyú feje :)

dorw írta...

mert megérdemli! azért kapta! :)
disznónak gyöngyöt, eh... :)

csibike írta...

Passz, lehet, az ő szögéből valami nagyon mulatságos volt rajta :)

Adim írta...

Ez nagyon mókás volt! :)))
Én is jót röhögtem volna.
Sztem a mélynövésű észrevette, hogy a csaj csak az egyik lábát szőrtelenítette, mert reggel a másikra már nem volt ideje... :)