A reggeli idill és annak itt-ott fájdalmas vége

A idill azzal kezdődött még a hónap elején, hogy az egyik reggeli ébredése után összekucorodtam Andrissal a kanapén. B. aludt, még volt másfél órája Tomi dalolós ébresztőjéig (zeneileg Tom Jones keltegeti reggelente - a posztíró megjegyzése), én alig láttam az álmosságtól, a sarj viszont nyolc-tíz óra alvással a háta mögött úgy döntött, készen áll a mai napra, jöhet a játék. Látszik, hogy Andris az első gyerekem: Korábban a gyors tollászkodás után kegyetlenül kivertem az álmot a szememből egy nagy bögre kapucsínóval (a szememet meg majdnem a kapucsínókeverő kanállal), és letelepedtem Andrishoz a habtapira, hogy na jó, itt vagyok, te gyerek, játsszunk, aztán amikor a te gyerek pár órával később lazán visszaszunyált, ott pörögtem a lakásban, mostam, mosogattam, pakoltam, takarítottam, mert nem tudtam aludni a kapucsínó miatt... és baromira elfáradtam. Hiába sajnálom az időt a nappali alvásra, a kiskorú energiagombóc mellett muszáj valamennyit pihennem, többek között ez az első hat hónapunk tanulsága. Bagoly típus vagyok, nem bírok korán lefeküdni, ezért reggel vagy délelőtt kell még egy-két óra szunya a komfortérzetemhez. Komfortérzet nélkül is boldogulok, de azért mégis jobb vele. Törtem a fejemet, hogy oldhatnám meg az extra alvást, plusz azt, hogy Andris ne csak harminc percre hunyja le a szemét. Sokáig tartotta magát az a megoldás, hogy Andris szoptatás után elaludt a karomban és így a fotelben szundikáltam - ülve. Nem túl kényelmes, de pihentető, ha együtt mindig egy-másfél órákat alszunk napközben. 

Andris picinek az a csapkodós-forgolódós baba volt alvás közben (ez a mai napig nem változott, ha egyedül alszik, mostanában kúszik és hempereg álmában), és nem szerette, ha fekve kapja a kaját, így arról szó sem lehetett, hogy szépen elheveredünk az ágyon, összebújunk, eszik, aztán alszunk együtt. A hónap elején azonban úgy adódott, hogy a gyerek önkiszolgáló tejbüfének nézett többször is: ott feküdtem mellette, ő pedig játék közben oda-odagurult a tejcsárdához, ha megéhezett vagy megszomjazott, egyértelműen a tudtomra adta, hogy a mellemre pályázik (tátogott, nyüsszentett egyet-kettőt és éhesen nézett rám), és egyáltalán nem zavarta, hogy fekve kell feltankolnia. Kaja után gurult tovább játszani. Eme tapasztalat birtokában aztán egyszer, amikor nagyonnagyonnagyon álmosan ébredtem reggel,  nyílegyenesen a kanapéra vittem a virgonckodó cápát, eszembe sem jutott a tollászkodás, a kapucsínó, a habtapi, egyetlen vágyam az volt, hogy ha nem is tudok aludni a gyerek mellett, legalább néha-néha elbóbiskolhassak. A kanapéról nem tud leesni, mert eltorlaszolom az utat, ha meg tejbüfézhetnékje támad, úgyis szól. Ő játszik, én durmolok. Úgy gondoltam, Andris túléli, ha naponta csak kilencvenkilencszer játszunk együtt és nem százszor. (Hát, nem én leszek Az Év Anyja, ez van.) A vártnál sokkal jobban alakult ez a reggeli összebújós dolog. Andris nem hiányolta a habtapis közös játékot, ráadásul ilyenkor még nincs igénye a lakás minden pontját érintő kalandozásra, és a sarjnak gyakran nem az a fontos, hogy vele játsszunk, hanem az, hogy ott legyünk mellette, amíg ő mókol ezzel-azzal. Mindegy, mit csinálunk, de legyünk ott. Oké, azt azért jobban díjazza, ha a hátát vakargatom vagy a nyakszirtjét puszilgatom, mintha olvasok. Szóval, félálomban pompásan eljátszadoztam a gyerekkel a kanapén, amikor meg elálmosodott, odabújt hozzám, rácsatlakozott a mellemre. Kaja után először ő aludt el, aztán meg én. Egy-két órákat alszunk így együtt B. ébredése előtt, és egyszerűen szuper ez a reggeli idill, rengeteg energiát kapok abból, hogy ott szuszog mellettem a gyerekem. Ha nyűgös a foga miatt, átölelem, kicsapom neki a mellemet, nem kell tízpercenként az ágyához sietnem. Mindhármunknak jó így, mindenki alszik még egy kicsit nyugiban. Remek reggeli szertartás lett ez nálunk, bár a dolognak néha azért van egy-egy apró (?) szépséghibája: Ma konkrétan arra riadtam fel a bóbiskolásból, hogy Andris hetvenkilenc százalékos hangerőn a fülembe kurjongatva ezerrel cibálja és nyammogja a hajamat, cirka két hete meg ezzel vágott állcsúcson, miközben szunyókáltam. A hajtépés ellen max. annyit tehetek, hogy magnóra veszem és lejátszom az anyai intelmeket, miszerint ne cibáld és ne zabáld a hajamat, kisfiam, inkább simogasd, azt nagyon szeretem, a kanapéra viszont az ütős ébresztés óta kizárólag puha textiljátékokat szórok.