Foglalkozásom: anya (értsd: mindenes)

Szakács vagyok, aki a mutatóujja hegyével adagol egyetlen babakanálnyi húsos-őszibarackos-krumplis szmötyit a Sir szájába. Huszonöt részletben.

Pincér vagyok, aki a fürdőszobába készíti Sir Andrew poharát és vizét, ha az uraság megszomjazna, bár az uraság álláspontja szerint a mosakodókrémes fürdővíz is tökéletes szomjoltó. 

Konyháslány vagyok, aki ugyan minden este lelkiismeretesen elmosogatja S. A. poharait, kanalait, kulacsát, de sterilizálni hónapok óta nem hajlandó vagy lusta vagy amit akartok.

Mosónő vagyok, aki soha nem fogja megtudni, hol koszolja össze magát a Sir a tiszta lakásban, mindenesetre kétnaponta kimossa a gúnyáit, textilpelenkáit.
Testőr vagyok, aki a puszta pillantásával elrettenti a Sir Andrew-t simogatni/puszilgatni szándékozó idegeneket. Jó, ez így nem teljesen igaz, mert még mindig nem tudok elég csúnyán nézni.  

Manikűrös-pedikűrös vagyok, aki lehetetlen pózokba csavarodik az alvó gyerek mellett/felett/mögött, hogy rövidre nyírja a körmeit.

Gyerekorvos vagyok, aki a fiát ismerve úgy dönt, a doki által felírt köptető helyett orrszívóval dolgozik, és láss csodát, valóban felesleges a köptető.

Túsztárgyaló vagyok, aki mélyen a fia szemébe nézve kifejti, miért nem szerencsés, ha továbbra is vasmarokkal szorítja a nyakszirthajamat. (Kisfiam, még két perc és kitöröd anyád nyakát...)

Pszichológus vagyok, aki kedvesen elmagyarázza a sarjnak, hogy a lila plüssszamár nem ellenség, hanem barát.

Fodrász vagyok, aki kézzel túr az uraság puha hajába, pedig tudja, hol a fésű.

Bőrgyógyász vagyok, aki hülyeségnek tartja az ekcémagyanút, és tényleg az, S.A.-nak soha nem volt ekcémája.

Tanár vagyok, aki tegnap arra tanította a fiát, hogy ne ítéljen bőrszín alapján (ld. lila plüssszamár).

Ápolónő vagyok, aki óvatosan ezer puszit nyom Sir Andrew homlokpuklija köré. Két nap alatt ötször verte be a fejét. Ugyanott. Véletlenül.

Személyi asszisztens vagyok, aki bejelentette a gyereket a kardiológiára, mert a gyerekdoki jóindulatú és ártalmatlan szívzörejeket hallott. Újabb felesleges kört futunk, ez a megérzésem.

Sofőr vagyok, aki babakocsiban, kendőben, mei-ta-ban és karban szállítja a Sir-t, és akinek a szülés előtt meggyőződése volt, hogy bele fog halni a tizenakárhány kiló (Sir+babakocsi) állandó emelgetésébe. (Még nem halt bele.)

Társalkodónő vagyok, aki akár a tésztaszűrőről is monologizál, és a legképtelenebb hangokat adja ki magából azért, hogy megnevettesse a fiát. Remek terápia (például fáradtság ellen), ha kacagni hallom/látom a gyerekemet.

Animátor vagyok, aki adott esetben énekes-táncos produkcióval szórakoztatja Sir Andrew-t, és közben hálát rebeg azért, hogy az uraságnak nincs összehasonlítási alapja.

Takarítónő vagyok, aki nem gondolta, hogy képes profin porszívózni és felmosni a hátára kötött gyerekkel. A gyerek kilenc kiló, azt hiszem.

Kertész vagyok, aki reggelente a kukacvirágok regényes életéről mesél a csupán pelenkát viselő S. A.-nak, amíg három percre bemutatja napistennek.

Masszőr vagyok, aki az első hónapokban számtalanszor elmúlasztotta az uraság hasfájását.

Fogorvos vagyok, akinek hamarosan lesz munkája. Jippííí.

Lakberendező vagyok, aki saját maga által barkácsolt szőnyeget álmodott a gyerekszobába, vonattal, csigával, autóval, sünnel - amikor még tudott aludni és álmodni.

Postás vagyok, aki becsületesen továbbítja az uraságnak a postán érkező meglepetéseit - és mindig előtte bontja fel a csomagjait.

Személyi edző vagyok, akit Sir Andrew végkimerülésig nyúz. Én dőlök ki, nem a fiam.

Sztájliszt vagyok, aki bátran ad az uraságra piros és narancssárga nadrágot, mert az vagány és vidám.

Fényképész vagyok, aki felvállalta, hogy rendet tesz Sir Andrew csillió fotója és videója között. Mégis, hogyan szortírozzak, ha minden egyes darabot szeretek?

Pék vagyok, aki nem tudna tésztát dagasztani puszta kézzel, ha a fiával nem edzene hátra, felkarra, csuklóra és mellizomra.

Hírszerkesztő vagyok, akinek tegnap este váratlanul akadt 45 darab szabad perce, mert mindkét fiú elaludt. (A bökkenő csupán annyi, hogy elfelejtettem közzétenni a bejegyzést. Szerencsére nem ezen múlik A Világ sorsa. Utálom az anyakori szenilitást.)

És még egy csomó minden leszek a következő hónapokban, években, már most sejtem.

És a család lelke is vagyok. Ja, ez nem foglalkozás.