Andrisok

Sir Andrew szerdán visszafogott házigazdaként sertepertélt Vackor körül, többnyire a karomból nézte, mit csinál a másik Andris, aki egyből otthon érezte magát nálunk, hihetetlen vehemenciával vette birtokba a gyerekszobát és benne a Sir játékait. Olyan műsorszámokat produkált a minitornádó, hogy nemegyszer alig bírtuk abbahagyni a röhögést, pedig dorw látott már tőle ezt-azt. A fiam nem díjazta, hogy kedves vagyok Vackorhoz, sőt, megpuszilom-megölelem, úgyhogy gyakran a karomba mászott. Azt is gyanakodva nézte, ha szemezett velem a Vackorfiú:

Még soha nem láttam féltékenynek Andrist, és egyébként nem is volt jó passzban, mert rögtön szóvá tette, ha pl. Vackor megfogta a lábát, és nyűgösködött mindenféle apróság miatt. Andris másfél-két hete felhagyott a nonstop pörgéssel, lassabb tempóra váltott, inkább szemlélődik, elmerül a játékokban, illetve rengeteget dumál, mostanában annyira nem jellemző rá az erőpróbálgatás, szerintem emiatt nem tudott együtt duhajkodni Vackorral. Azért olvastak egy kicsit közösen Mackó leveleiről, és szimultán autórágcsálásra is sor került, mert ha Andris hajlandó volt felülemelkedni a féltékenységén, remekül elmókoltak egymással a srácok:

Néhányszor pár percre egyedül maradtam a gyerekekkel, és ahogy elnéztem őket, végleg eldőlt bennem, hogy akarok még gyereket, kettőt biztosan... és talán egyet a sor végére, de ezt a negyediket csak nagyon halkan pötyögöm ide. Júniusban volt olyan, hogy már sírtam B. vállán a fáradtságtól, ott kérdezgettem magamtól napokon keresztül, hogy kell-e nekem még egy gyerek, alkalmas vagyok-e két-, három- vagy négygyerekes anyának, fogom-e bírni, lesz-e időm és erőm mindenkire és mindenre, akit és amit szeretek, és hiába voltam iszonyúan fáradt, nem tudtam azt mondani, hogy elég Andris. Több gyereknyi szeretet van bennem, meg persze kérdések tömkelege, de egyszerűen a zsigereimben érzem, hogy még nem teljes a családom.  

P.S.: Tessék, még egy kedvenc képsorozat a szerdáról. (Ááá, a blogspot mindig lekicsinyíti, katt a képre az XL-es méretért.)