Tegnap ilyenkor hagyta abba Andris az üvöltést, mindenféle fogzásos cucc annyit ért, mintha málnás étcsokival kenegettem volna az ínyét, úgyhogy egy órán át ringattuk, simogattuk, puszilgattuk a gyereket, ennyit tudtunk tenni B.-vel és baromi kevésnek éreztük. És az okos könyvek szerint ezek a metszők jönnek ki a legkönnyebben. Klassz. Az éjszakai fájdalmak ellenére Andris a szokásos energiagombóc stílusában nyomja végig a napokat. Igen, elkiabáltam a lassabb tempót. (Ha valaki látja a blogom körül ólálkodó Murphy-t, vágja tarkón a nevemben is. Köszi.) Megint a nyomában loholok, mert mindig kitalál valami meredeket. Az az egyik kedvenc szórakozása, hogy felmászik B. asztalának a polcára (vagy mi az, nyomtatót meg ilyesmit lehetne pakolni rá), és némi töprengés után megpróbál lekászálódni a kábé harminc-harmincöt centi magasságból - fejjel előre, mert nem szereti komplikálni a dolgokat.
Ami engem illet, alváshiányban fogok kipurcanni, ez most már biztos, éjszaka félóránként-óránként kelek a gyerekhez, aki este kilenctől reggel kilencig aludna, ha hagynák a fogai. Nappal kétszer harminc-negyven perc alvásra hajlandó, hogy erőt gyűjtsön, a harmadik alkalmat elhagyta, miután írtam róla a blogomban. Nem tudom, meddig lehet ezt így bírni, szerintem akkor sem tudnék nyolc órát aludni, ha lehetőségem lenne rá, állandóan felriadnék, már csak megszokásból is. Talán mégis inkább teknőst kellett volna vennünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése