Nagyjából délig azt hittem, hogy a hozzátáplálásos fejleményekről fogok ma regélni, de más lesz a téma, ugyanis Andris ebéd után megtörölte a számat. Az ilyen történelmi jelentőségű pillanatoknál mindig elhomályosul a tekintetem, most sem alakult másképp. A gyerek kilenc és fél hónapos, ugye. Miután befejezte az ebédet (sült almás-őszibarackos zabpehely, ez utóbbi főzve, tudósított Sir Andrew hű krónikása a menüről), szokás szerint megtörölgettem a kezét seggpopsitörlő kendővel (univerzális az ilyen, szuperül eltávolítja a mindent) és az arcát is (ezt nem távolította el, megtöröltem), főleg a két pofazacskó között, aztán kioldottam az etetőszékből, átkarolva felállítottam, hogy a nadrágjáról is leszedegessem az ebédmorzsákat, és ahogy odahajoltam hozzá, elmarkolt egy kendőt a tálcáról és odanyomkodta a számhoz, főleg a két pofazacskó között. Én megtöröltem az övét, ő megtörli az enyémet. Ez így korrekt, nem igaz? Majdnem padlót fogtam, úgy meglepődtem. Andrist megdicsértem (ilyenkor nagyon kópésan vigyorog), összepusziltam, és felhívtam az apját, hogy elújságoljam neki A Hírt. Őrület.
A védőnő szerint Andris előrébb tart a fejlődésben, mint a kortársai (és kiderült, hogy 74 centi), 11-12 hónapos dolgokat produkál a legtöbb területen, de van olyan, ahol még messzebb jár, például a mozgékonysága és az érdeklődése, kíváncsisága egészen kivételes. Á.-ban azt is kedvelem, hogy nem az az ajnározó típus, tisztában van azzal, hogy Andris mellett nem nonstop napsütés és El Dorado koktél az élet. Mondta, hogy nem irigyel. Egyébként azt gondolom, hogy ennek az egésznek csupán annyi a jelentősége, hogy oda kell figyelni Andrisra (nem csak nekünk, majd az óvodában, iskolában is), megfelelő mennyiségű és minőségű ingerekhez jusson, eleget pihenjen, ilyesmi. Elszállni nem fog magától, nem szeretném és nem hagyom.
Izgulok kicsit, hogy ne csesszük el a nevelését.
P.S.: A többi ügyeskedését sem akarom eltitkolni, majd egy másik posztban jövök a tényekkel. Maradjanak velünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése