Andris hihetetlen mennyiségeket eszik meg mostanában anyatejből és hétköznapi kajából is. Cirka két hete indult be nála a zabálás, néha csak pislogok űrbázis méretűre tágult szemekkel, hogy hová fér benne ennyi minden. És nem hányja ki. Kaja után egy-másfél órával képes úgy nézni rám és főleg a sonkás kenyeremre, mint a sanyarú sorsú gyermek, akitől az anyja sajnálja a sonkás kenyerét. Mintha a legfinomabb falatból akarnám kihagyni. Megjegyzem, ha Andrisnak gusztusa támad a kajámra (és még soha nem fordult elő, hogy ne támadt volna), az egészen pontosan azt jelenti, hogy csinálhatok magamnak egy másik kenyeret - az enyémet elkobozza. Az igazság kedvéért azt is hozzáteszem, hogy jószívű kisfiú: előszeretettel ajánlja fel nekünk fogyasztásra a szájából kikotort, megnyammogott falatokat.
Valamikor a héten boldog gurgulázás szállt felém a konyhából, épp a ded szobájában teregettem néhány ruhadarabot. Gondoltam, Andris megint felfedezte magának a hét slágerét: a konyhaszekrény egyik fiókjában heverésző befőttes gumikat. (Eredetileg zacskóban tárolódnak, a Főnöknek azonban jobban tetszenek hanyagul szétszórva, én meg tizenötödször már nem akartam zacskóba szuszakolni a gumikat.) A gurgulázást követő, szokatlanul hosszúra nyúlt csend miatt éreztem ugyan egy kis zavart az erőben, de úgy döntöttem, a fiamnak is lehetnek titkai, nem nézem meg, mit ténykedik, majd úgyis mindjárt megjelenik a gyerekszoba ajtajában a legújabb szerzeményével. Ez az új mániája, hogy mindent, amit perpill érdekesnek talál (és elbír), bemutat nekünk, miután az adott tárggyal (pl. szemceruza, hűtőmágnes, papucs, fedő, doboz, fogkefe) lerótt néhány tiszteletkört a lakásban. Ma a kisebbik motort emelte rituálisan a magasba, ahogy a Critical Mass felvonulás résztvevői a bringájukat, a körbehurcolás azonnali elfáradás miatt elmaradt.
Végeztem a teregetéssel, Andris még mindig nem vigyorgott az ajtóban, ezért a keresésére indultam. Félúton botlottunk egymásba, és ha már így alakult, ahogy megpillantottam, reflexből rákiáltottam, hogy Andris! (A valóságban ezer felkiáltójelet tettem a neve mögé, de ezt itt most túlzásnak érezném.) Egyetlen másodperc alatt rögzült az agyamban a kép, miszerint Sir Andrew egy csirkecsontot lóbálva sétál felém az étkezőn keresztül, végtelenül boldogan és büszkén. A kiáltásomra összerezzent, elejtette a csontot és sírva fakadt, én meg a hónom alá kaptam (nem a csirkecsontot, hanem a fiamat), és bevágtattam vele a fürdőszobába, megmosni a kezét és a száját, az is csirkecsontszagú volt, megszimatoltam. Sikálás közben elmagyaráztam S.A.-nak, hogy miért nem turkálunk és táplálkozunk a szemétből, és miért nem vonulgatunk fel s alá a lakásban a szemetesvödörből kibányászott csirkecsonttal a kezünkben. Andris természetesen zokon vette, hogy megfosztottam a nehezen megszerzett trófeájától, a nyuszis könyvével azonban sikerült kiengesztelnem. A szemeteshez vezető utat pedig azért nem barikádoztuk el, mert Andris kizárólag a jelenlétünkben nyúlt nemszabadandris! dolgokhoz, reakcióteszt gyanánt. Eddig.
Ezen a képen az apjától lenyúlt paradicsommal örökítette meg a károsult. (Kizárólag az egész paradicsomra bukik, cikkekre vágva és kicsumázva már nem érdekli.)
8 megjegyzés:
férfi - rágni akar :)
:o) Jajj de jót nevettem :o) Látom a borostyánnal megint megpróbálkoztok :o)
Ismerős a helyzet. A kisebbik gyerekem a wc-ben is előszeretettel kotor(na ha hagynám). A nagy soha nem csinált ilyet :))
az a lényeg, hogy abszolút nem huncut a szeme :)
Most már ne olvassátok neki többször a Jancsi és Juliskát, szerintem megértette!:)
Különben cuki azzal a paradicsommal, kár, hogy a frászt hoztad rá a kiáltásoddal és elejtette csirkecsontot, lefényképezhetted volna azzal is!:)
Gogo: Á, dehogy :)
Királylány: Már a gondolatra is ver a víz... :)
Csigamami: Igen, kb. egy hónapja megint feltettük, mert a többi cucc nem vált már be, és azóta jól viseli, sokat segít a fogzási fájdalmainál.
Elf: Egészen pici kora óta rág hátsó fogak nélkül a hátsó szakaszban, szóval, a rágási élménye hónapok óta megvan :) Az igaz, hogy csirkecsontot még soha nem szopogathatott.
Niki: A vészhelyzet jutott először eszembe, nem is gondolkodtam :) Tudtam, hogy rácuppant a dzsuvából kiszedett csontra, és minél előbb meg akartam mosni a kezét-száját, abban a pillanatban erősen reméltem, hogy nem lesz beteg és a mellemet sem fertőzi meg.
:)
most nem sírok, de a szám a fülemig ér. gyönyörű a Sir!! és a mosolya egyenesen lenyűgöző. na meg a szeme is, szóval az egész gyermek cakpakk zabálnivaló.
:)
Megjegyzés küldése