A kisfiú, aki csavarhúzókkal aludt

Hétvégén úgy szundítottam kicsit napközben, hogy Andris nem ébresztett fel tízpercenként: sem a kedvenc könyvét, sem az imádott legokutyáit, sem a számára végtelenül szimpatikus tavaszi cipőmet nem nyomta a kezembe - és az arcomba sem. A betegségem alatt riadtam fel arra, hogy az egyik nyári papucsomtól furán kapok levegőt, és nem a szaga miatt, Sir Andrew egyszerűen úgy érezte, nekem arra a papucsra feltétlenül szükségem van alvás közben, és lehetőleg az orczámon. Amíg B. nem figyelt egy pillanatra, a Sir előbányászta és elrendezgette rajtam a papucsokat. 

A zavartalan alvás zálogára ébredés után derült fény: B. hozzáfogott az egyik könyvespolcos elem összeszereléséhez (feltérképezendő a nehézségi fokozatot). Andris először megbabonázva figyelte az ismeretlen és rendkívül érdekes tevékenységet, aztán csatlakozott az apjához. Azt már én is láttam, hogy a gyerek a legoszirénái bevetésével támogatta a szerelés sikerét (a kukás- és a rendőrautót fosztotta ki), akkurátusan elhelyezte őket a polc két végén. 

B. mesélte, hogy a Sir egyből szerelembe esett a két piros nyelű csavarhúzóval és pillanatok alatt elleste, hogyan kell működtetni a szerszámokat. Imádtam, amikor a fiam kézen fogott és odahúzott a polchoz, és nagyon komoly arccal és nagyon komoly technikával nekiállt csavarozni. Egy csomó mindent úgy csinált, ahogy az apjától látta. (Mindig ledöbbenek, milyen ügyesen utánoz minket. A hülyeséget is, igen.) Aznap olyan tízszer osztotta ki rám a lelkes közönség szerepét.

Valamivel később elfáradt A Mester és ledőlt aludni. Természetesen a csavarhúzókat nem lehetett eltávolítani a közeléből, mert egyből jött a sírás-rívás, ezért helyet kaptak a kisebbik tigris és a lábakról lerángatott zoknik között. (Mániája, hogy zokni nélkül szép az élet.)

A gyerekvédelmiseket azzal nyugtatnám meg, hogy  mihelyt álomba zuhant a ded, az anya megragadta a szerszámokat és átadta az apának. 

P.S.: Remélem, a fiamnak legközelebb nem az jut eszébe, hogy betonfúróval akar aludni.