Elkobozta a porszívómat, én pedig elmerengtem

Andris kezdettől fogva nagy rajongója a porszívónak. Eleinte csak nézegette, piszkálgatta, aztán ahogy nőtt, úgy nyúlt hozzá egyre bátrabban, például felmászott rá, beledumált a csőbe. Az orrszívást utálta, de külön egységként kezelte, nem rótta fel a porszívó bűnéül. Amíg tudtam hordozni, a hátamra kötött cápával porszívóztam, ezt is nagyon élvezte, és ha nyűglődött valami miatt és már semmi nem esett jól neki, magamra kötöttem és simán bealudt a monoton zajtól - ilyenkor egy kicsit ráérősebben tologattam a cuccot. (Ajánlom vészmegoldásként ezt az eljárást, a gyerek elalszik, a lakás ragyog. Klassz, nem?) Soha nem fordulhat elő, hogy a közreműködése nélkül porszívózok a lakásban, ha itthon van. Egyszer akartam a fürdetés alatt lebonyolítani, nagyon tiltakozott, az apukája nem is tudta addig fürdetni, amíg ki nem kapcsoltam a gépet. Másnap együtt kitakarítottunk. 

Hónapokkal ezelőtt szokott arra rá, hogy a kikapcsolt porszívóval porszívózást imitál nagyon profin, az utóbbi egy-másfél hónapban már egyértelműen jelzi, hogy élesben is takarítani akar. Ma megint kivette a kezemből a porszívót. Hát, tessék. Ki vagyok én, hogy meggátoljam a világ felfedezésében? A szakszerű mozdulataiért odavagyok, a kedvenc képem a guggolós - a legeldugottabb helyekről is kizavarja a porcicákat.

Ebben a korban ez még csak játék, és örülök, hogy mindent ki akar próbálni a fiam (jó, pölö az etetőszék megmászási kísérlete annyira nem boldogít), de eszembe jutott, pont ma mondtam dorwnak, soha nem terveztem, hogy a három fiú rabszolgája leszek, az a jó, ha mindenki kiveszi a részét a házimunkából. Enyém a legnagyobb falat nyilván, plusz a család/családi élet menedzselése is, zokszó nélkül viszem a hátamon a családomat, ha úgy hozza az élet, viszont néha szeretnék pihenni, megvannak a hobbijaim, nem kívánok pusztán a melóban és a házimunkában kiteljesedni, a szabadidőmet (röpke óránál többről nem merek álmodozni, és azt ki tudja előre, hogy ez per nap vagy per hét viszonylatban jelentkezik-é két-három gyerek mellett) pedig úgy lehet biztosítani, ha nem egyedül csinálok mindent. B.-vel ez jól működik évek óta, nem lennénk együtt, ha anyapótléknak és szobalánynak tartana. Láttam a családunkban is házi rabszolgákat (nem vettem észre, hogy örömmel élik úgy az életüket, ahogy, inkább csak teljesítették a kötelességüket, de ez már az ő dolguk), irtózom a hagyományos női-férfi szereposztástól, holott nem vagyok harcos feminista. (Csak harcos, hehe.) Úgy szeretném szélnek ereszteni a gyerekeimet, hogy mosnak, főznek, takarítanak magukra. Képesek rá. Legyenek önállóak és talpraesettek, elsősorban maguk miatt. Igazság szerint 20-25 évesen már nem akarom itthon látni őket, tanuljanak-dolgozzanak, lakjanak egyedül vagy mással/másokkal. Ezt tartom egészségesnek az ő szempontjukból is. Aztán majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgaink. Nem vagyok az a típusú anya, aki nem engedi ki a szárnyai alól az ő kicsi fiacskáit, lesi minden kívánságukat és értelmetlen az élete, ha nem ugrálhatja körül a családját. Abban hiszek, hogy a teljes emberek boldogok igazán.