Főnök olyan szinten dacoskodott az ebédnél, hogy hiába csúsztak össze a szemei az álmosságtól, nem hagyta magát kiemelni az etetőszékből, illetve az ágyba fektetéssel kapcsolatos, korántsem költői kérdéseimet állandóan ignorálta (nem! nem! nem!), és csakazértis evett tovább. Néha úgy gondolta, remek kispárna a sajtos tészta, ilyenkor három ujjal gyengéden megtámasztottam a fejét és megkíséreltem elvenni tőle a kanalat, de persze nem engedte, csukott szemmel, félálomban is szorította és tiltakozott.
Aztán lenyelte az utolsó falatot és... bealudt.
8 megjegyzés:
de cuki :)
Ismerős! :D
Orsi: Nálatok is bealudt? :)
Ildi: Nem volt könnyű kihajtogatni az etetőszékből :)
milyen szép a keze (is)! :)
Lehet, hogy csak éhes volt az a szegény kisfiú, te meg állandóan elvetted volna tőle a kanalat... :D
teide
De be ám! :)
Én balga otthagytam a tejbegrízzel, amíg kiszaladtam a mosdóba, és mire visszaértem... ááááá. Feje az asztalon a tejbegríz pedig szépen körülötte :D
Éppen nem volt hajlandó egy szemhunyásnyit se aludni ebéd után, így az uzsonnaidőben próbálta pótolni!
anno az oviban egy kisfiű feje ebédnél landolt a babfőzelékben. :)
De édes! :)))
Megjegyzés küldése