08.11.
21.38-23.50: Andris lefektetése után rögtön összebújunk B.-vel és álomba zuhanunk (Dávid 19.05 óta durmol)
08.12.
23.50-0.24: Dávid ébred, tiszta pelenka és kaja, szoptatás közben mindketten bealszunk
0.24-1.33: Andris sírva ébred, Dávidot az ágyába szállítom, Andris hisztériás rohamot kap
1.33-3.05: Andrist lefektetem, Dávid ébred, tiszta pelenka és kaja, hány/bukik egy kisebbet és egy nagyobbat, kétszer átöltöztetem, takarítok, amíg elalszik, sétálgatok vele a lakásban
Ma még nem aludtam. Talán napközben összehozunk nekem egy-másfél órát.
Öngól az, amikor két (napközben nem alvó, illetve rosszul alvó) kisgyerek anyukájaként blogot írok szunyálás helyett. A gyomrom görcsben, a hátam fáj. Most ez a blog a nyugibogyóm.
Andris pár hónapja hisztizik rendszeresen. Nappal, éjjel. Dackorszak, rémálmok, fejlődési ugrás, testvér. Mióta Dávid megszületett, egy-egy nap 60-80 százalékában nyűglődik, sír, üvölt. Nincs olyan napunk, ami teljes egészében békésen, nyugodtan telne. Egy hónapja minden apróság miatt képes kiborulni. Féltékeny az apjára, miközben imádja. Féltékeny Dávidra.
Ma hajnalban negyven percen keresztül közelharcot vívtam vele. Hiába öleltem, pusziltam, nyugtattam, csak üvöltött, üvöltött, üvöltött a karomban. Szabadulni próbált. Sikoltozott. Megütött, megharapott. Negyven percen keresztül küzdött tiszta erőből a 22 hónapos kisfiam. Csatakosra izzadta a pólóját, verítékétől csúszott karja-lába. A végén kimerülten sírt és nyüszített a karomban, aztán elaludt. Az arcára folyt a könnyem. Nem tudom, hová akart menni, mitől borult ki, mi fájt neki ennyire. Nem ez volt az első ilyen éjszakai/hajnali eset, viszont a legintenzívebb. Hihetetlen akarata van a fiamnak.
Dackorszak, rémálmok, fejlődési ugrás, testvér. Talán mindez egyszerre. Talán az, hogy túl gyakran kell rászólni/rákiabálni mostanában, mert feszegeti a határait, a határainkat. Néha elégedetten mosolyog, ha felemeljük a hangunkat, néha kétségbeesést látok a szemében. Nyilván rossz üzenetet hordoz, ha Dáviddal a karomban kiabálok vele, de nyilván nem fogom hagyni, hogy üveggolyót dobjon a tükörbe, és a századik szép szó után nyilván nem tudok türelmes maradni.
Megcsináltattam a horoszkópját, mert tudni akartam, milyen adottságok, lehetőségek rejlenek még benne, miben lehet őt támogatni, segíteni. Valahol ott volt bennem az aggodalom is, hogy B.-vel rosszul szülősködünk, és ha ez így van, nagyrészt az én saram, mehetek a fenébe a megérzéseimmel, az ösztöneimmel, a pszichohülyeségeimmel. Az elemzés elolvasása után megnyugodtam: nem ismertem félre a fiamat, jól látom az ő milyenségét egészében és részleteiben, B.-vel ügyesen nevelgettük. Eddig. Nincs könnyű feladatunk sem most, sem később. Igaz, senki nem ígérte, hogy az lesz. Egy másik emberről van szó, miért is lenne könnyű.
Ha szerencsém van, Dávid még alszik egy-két órát a következő ébredésig, megyek, megpróbálok aludni, hogy reggel őszintén, mosolyogva mondhassam a fiaimnak: Jó reggelt, örülök, hogy látlak titeket!
6 megjegyzés:
Szia Csibike! Nem írtam még soha neked, pedig régóta olvaslak. Bő fél év múlva, a dackorszak nyitányára érkezik a kisfiam kisöccse. Itt szeretném megköszönni az őszinte, kozmetikázatlan sorokat, amiket leírsz. Ha majd egy éhes csecsemővel a karomon tehetlenül nézem, ahogy a kétévesem éppen önkívületi állapotban ordít, akkor nem vádolhatom a világot azzal, hogy "nekem ezt miért nem mondta senki?!" Köszönöm.
Érzem, ahogy összeszorul a szívem amikor olvasom a soraidat! Nem is lehet erre mit írni!:(
Szegénykém, nagyon-nagyon sajnálom, hogy ennyit szenvedtek.
Fogalmam sincs, mit lehetne csinálni azon kívül, amit úgyis megteszel.
Talán lehetne mindig újra elmondani Andrisnak, hogy mennyire fáj neked az ő szenvedése, és kérni, segítsen megoldani a helyzetet
Tudom, hogy nehéz, hiszen a picivel is sokat kell törődni, és ezt Andris nyilvánvalóan a jogos igényei sárba tiprásának tekinti.
De bízom benne, hogy előbb-utóbb megtaláljátok a közös hangot ismét, mert hajlandó lesz odafigyelni rád, és akkor már csak múló rossz emlék lesz ez a keserves időszak.
Addig is fel a fejjel, nagyon drukkolok, hogy mielőbb elcsituljanak a durva viharok.
Vica: Köszi a drukkolást, jól jön :)
Andris ma tüneményes volt, nagyon jó hangulatban volt szinte egész nap, jót tett neki, hogy kiadta magából a feszültséget. Az ilyen napok segítenek a túlélésben.
Niki: Azért nincs nálunk világvége hangulat, tudunk nevetni is :)
Zebranyul: Örülök, hogy írtál, szia itt és köszönöm :)
Remélem, nem hozom rád a szívbajt ezekkel a bejegyzésekkel, egyáltalán nem biztos, hogy pl. nálatok is így fognak alakulni a dolgok.
Szeretnék majd arról is írni, hogyan próbálunk segíteni Andrisnak.
Ne má, h nálatok is éjszakai karatekid van!!!! Egyszegyerekem hajnali 2től 2.30-ig az utóbbi 5 napban mindig felkelt és végigüvöltötte azt a félórát: nem-nem-nem-nem--anya-anya-anya-anya..és semmi nem segített...de minden nap...végül az jött be(1x) hogy teljesen fel kell ébreszteni, hogy teljesen nyitva legyen a szeme, mert nem tud kijönni az álomból és azért csapkod. Ezt hangos énekléssel és ringatással értük el...Próbáld ki, hátha...Kitartás! P
Nálunk 3 gyerek van, és az eddigi tapasztalatok alapján akkor szokott leállni a nagyobb testvér lelkében dúló háború, amikor a kicsi elkezd interaktív lenni. Abban a pillanatban, amikor nagytesó észreveszi, hogy ez az eddig csak bőgő-alvó MÁSIK gyerek úgy néz rá, mint egy félistenre, és minden apró grimaszolásán gurgulázva kacag, jelentős enyhülés tapasztalható, legalábbis nálunk így volt, és elég hamar eljött, 3-4 hónaposan már a kicsik felakadt szemmel imádták a nagyobbakat, akik ettől az imádattól sokkal jobban érezték magukat :-)
Tarts ki, ez az eleje nagyon nehéz tud lenni. Én azt tapasztaltam, hogy az egy gyerekről a kettőre váltás a nehéz, ott kell megtanulni kettétépni magad, kettőről a háromra, stb az már piskóta...
Megjegyzés küldése