Főleg hófordulósos

Dávid olyan jó kis egészséges baba a gyerekdoki szerint, hogy a mindennapos bukásával/hányásával sehová sem tudja beutalni, mert kiröhögnek, ha elmondom, hogy még így is cirka fél kilót hízott az elmúlt két hét alatt. A gyerekemből orrán-száján sugárban kilövellő anyatej hiába durva látvány, egyelőre várunk, hátha kinövi, vagy történik olyasmi, amivel kezdeni lehet valamit. Gondos anyjaként összefoglaltam a ded számára a szoptatás új módjával kapcsolatos tudnivalókat: nincs zabálás, nincs habzsolás, nincs belefeledkezés, és főleg nincs hányás. Mihelyt azt látom, hogy úgy kajál belőlem, mintha öt másik cápával kellene megküzdenie a betevő anyatejért, kicsit megszakítom a szoptatást, hogy kizökkentsem a falásból, aztán némi szünet után folytathatja az Anyatej Gold szürcsölését. A pelenkázón megemeltem a szivacs fejrészét néhány kinőtt 2-es pelenkával, és ha a hátára fektetem, mindig teszek valamit a feje alá. Ezek az újítások elnyerték a fiatalember szimpátiáját, nem mondom, hogy már imád a hátán feküdni, de legalább nem tiltakozik a letevés utáni második másodpercben. A gyerekdoki javasolta az ágy fejrészének könyvek által kivitelezett megemelését úgy harminc fokban, én meg azon töröm a fejemet, melyik vastag könyvem meggyalázásáért nem fájna a szívem. A Gastrotuss Baby szirupból kétszer kapott pár cseppet a fiam, egyből hányta is kifelé, úgyhogy ezt hanyagoljuk. Egy újabb drága gyógyszertári babacucc, amit feleslegesen vettünk meg. Klassz. (Nem.)

Moho sapiens a Dávid, ez tény. Az első hónap végén elhagyta az öt kilót, a doki anno majdnem hatvan centinek mérte. Hosszú baba, a doki egyre csak hajtogatta a takaróként funkcionáló textilpelenkát, hogy hol a vége a gyereknek. Nem spóroltuk ki az anyagot ebből a gyerekünkből sem, aki ugyan nem husi, viszont puszilgatni való toka- és combhurkát növesztett egy hónap alatt. Nagyon gyorsan megemberesedett, már elég jól meg lehet fogni mindenét, nincs az az érzésem, hogy mindjárt elroppantom a csuklóját. Azt hittem, Andris tizenkét-tizenhárom kilója után semmiféle nehézséget nem okoz Dávid emelgetése, de kiderült, hogy igenis megérzem a kilóit a karjaimban és a hátamban, a derekam meg begörcsöl néha egy-egy kendős séta után. A rugalmas kendő továbbra is nagy jóság, áldassék a neve. Pillanatok alatt elalszik benne, akár a hasa fáj, akár bukás után nyűgösködik. Az éjszakai alvása tulajdonképpen rendben van, általában kétszer ébred, és olyan 3-6 órákat nyom egyben. 

Azt is hittem, hogy Andris szinte mindenre felkészített, nem érhetnek olyan nagy meglepetések Dávid mellett. Tévedtem, ez pár hét után kiderült. Egyrészt újdonság a rajtam landoló pisi/kaki/hányás, másrészt a kisebbik fiam sem hajlandó nyugton maradni pelenkázás közben, pedig úgy örültem, hogy végre lesz egy gyerekem, akivel nem kell megküzdenem pelenkacsere közben. Dávid igencsak aktív baba éber állapotában, meglepően aktív, például az Ikeában negyven percig elnézelődött ébredés után. Nézelődött, igen. Aki látja, azon csodálkozik, milyen értelmes a tekintete, mennyire figyel. A hajnali séták alatt el-elkap az érzés Dávid szemébe nézve, hogy a Bóbita énekelgetése helyett valami komolyabbal kellene előrukkolnom. Ha ébren van, sokat mocorog, egyelőre ő sem az a típusú gyerek, aki órákon keresztül elnézegeti a kezét. Zokon veszi, ha hiába nyúlkál, nem éri el a kiszemelt tárgyat. Az nagyon aranyos, amikor a meglendített karjával homlokon csapja magát, és a koppanás után morcosan néz, hogy ezmegkivolt? Andrishoz hasonlóan a társaságot kedveli, és legyen sok látnivaló, de persze a karomban, mert a játszószőnyeg nem olyan izgalmas, meg a szimpla fekvés sem. Csak percekre lehet letenni, különben reklamál. Nem jósolok magunknak sok nyugalmat a következő hónapokra-évekre. És nyugalom alatt azt értem, hogy szeretnék leülni öt percre. Nem öt órára, mert arról álmodni sem merek. Öt percre. Öt csendes, akciómentes percre. (Amikor még itthon volt B., az egyik nap négy órán keresztül próbáltam kiszakítani magamnak 20 perc napközbeni pihenést. Nem sikerült, mindig akadt legalább egy kiskorú valaki, aki megakadályozta a szusszanást. Így marad az, hogy a nemanyás-nemgyerekes dolgaimra az alvásidőmből csípek le, persze abban az esetben, ha képes vagyok nyitva tartani a szemeimet.) 

Dávid meglepett azzal is, hogy órákon át ébren bír maradni. A maximum nyolc óra. Eddig. És csak nemrég született. Baromi nehéz két kisgyereket szimultán szórakoztatni, mondjuk, az már simán megy, hogy szoptatás közben peonzát hajigálok. A pedikűrös szerint csinos, fiatalos anyuka vagyok, kivirultam és megfiatalodtam a gyerekek mellett. Hát, igen, megöregedni sincs időm, úgy tűnik. A pedikűröshöz amúgy családilag robbantunk be, B. Andrist hajkurászta a szalonban, nekem meg úgy bizgették a lábamat, hogy Dávid az ölemben-karomban nézelődött, és persze lehányt+lekakált közben, mert nálunk mindig történik valami.