Igen, ha külsős akárki nézi a teljes hangerőn hisztiző fiamat, elretten a gyerekvállalástól. Tegnap délután boltba mentünk családostul, és amikor Andris azzal szembesült, hogy vége a boltos futkározásnak (B. kíséri a vágtázó Andrist, én meg vásárolok a kendőbe kötött Dáviddal), fizetünk és megyünk haza, nem a legbájosabb és a leghalkabb énjét vette elő. És ilyenkor tiszta erőből küzd, pl. szabadulni próbál az apukája karjaiból. Mindkettőnek vöröslött a feje. Láttam az elborzadást néhány vásárló szemében. B.-vel tőlünk szokatlan módon egymásra ripakodtunk a kasszánál, mert Andris baromi gyorsan felcseszte az agyunkat, aztán a kocsi felé menet megbeszéltük, nehogy már a gyerek miatt szóljunk oda egymásnak úgy, ahogy az elmúlt mindjárt hat évben még soha. A gyerekvállalás remek önismereti és párkapcsolati kurzus.
Aki nem tapasztalta, az nem tudja, mennyire idegőrlő különböző intenzitású hisztit hallgatni a nap kétharmadában. Visítás, üvöltés, nyávogás. Ez megy nálunk cirka Andris másfél éves kora óta, mert korán kezdte a dackorszakot, és a klasszikus dacéra még csak a következő hónaptól esedékes, basszus. Ha belegondolok, hogy a legjobb esetben is minimum egy évig eltart ez az idegcincáló viselkedés, legszívesebben belevetném magam a Daubner sütikészletébe. Meg a fagyikészletébe is. Mindig kerültem az olyan kapcsolatokat, ahol hisztis, szeszélyes, totálisan énközpontú xy lett volna a pasim, erre tessék, itt a gyerekem, aki hisztis, szeszélyes és totálisan énközpontú, és aki az életkorából kifolyólag képtelen a belátásra, a mérlegelésre. Ma este másfél órásra nyúlt az altatás, ebből egy órát tett ki a hiszti, pölö olyasmiért, hogy a szoptatós párnára tettem a lábamat, erre Andris balhézni kezdett, hogy az az ő párnája, vegyem le a lábamat. Nem vettem le, nyilván, és azt is elmagyaráztam neki, hogy az én szoptatós párnámat ráncigálja, amit jófejségem okán nem használok a rendeltetésének megfelelően, hanem engedem, hogy ficánkoljon rajta. Az én és az enyém hónapok óta állandó a szókészletében, simán megjegyzi, ha az öccsére az ő pólóját adom.
Néha beleesek abba a hibába, hogy magától értetődőnek veszem Andristól az együttműködést, pusztán azért, mert nagyon okos gyerek. Fura, mert adott esetben meg sem várja, hogy reagáljunk egy kezdeményezésére, már jön a hiszti, holott eleve nem is akartunk ellentmondani neki. Az a legrosszabb, hogy tiszta erőből küzd, mondjuk, fürdés utáni törölgetésnél, és időbe telik, amíg lehiggad, ugyanis remekül behergeli magát. Az sem jó, hogy soha nem tudhatom, mi vár rám a következő pillanatban. A hiszti-jókedv-hiszti-jókedv sorminta nem éppen idegrendszerbarát. Ma amúgy tökjó hangulatban telt az egész nap, Sir Andrew tünemény volt, sehol egy negatív megmukkanás, aztán este jött a kétórás balhé, mert a fürdetés előtt kiborult attól, hogy fürdeni kell, holott ő a család többi tagjával játszott volna még. Ha belegondolok, idén a fürdetések talán 5 %-a zajlott hiszti nélkül. És mindez hihetetlenül gyilkolja az apa és az anya türelmét. Utálok kiabálni, rosszul érzem magam tőle. Nem vagyok hozzászokva, és nem is akarom megszokni. Azt sem, hogy a napokon át tartó hiszti miatt felgyűlt stresszt sírás formájában vezetem le. Azt sem, hogy haragszom a fiamra.
Ha épp nem hisztizik, Andris mosolygós, vidám és vicces kisgyerek, aki imád a társaság középpontja lenni, szívesen bohóckodik. Kíváncsi, önálló, magabiztos, jószívű, hihetetlenül fejlett a mozgáskultúrája, végtelenül kreatív és nagyon jó agya van. A mai altatásnál például azzal nyűgözött le minket, hogy amikor Dávidot ringatva büfiztette B., Andris bölcsőtartásban a karjába vette a plüssoroszlánját, ugyanúgy ingatta a testét, mint B., és ugyanolyan finoman ütögette a plüssoroszlán hátát, ahogy B. Dávidét. Egyszer lát valamit és rögtön utánozza. Tökéletesen. Fogalmam sincs, honnan tudja a pókjárást meg a törpejárást, de csinálja. A plüssállatait hónapokkal ezelőtt vitte el először egy körre a motorján: maga elé ültette az aktuális utast és úgy motorozott. A motorral meg csodákat művelt, pölö hátralökte magát, aztán kétoldalt felemelte a lábát és így gurult. És kipróbálta csak úgy magától, hogy milyen hangot ad ki a földre leesett evőkanál, ha a lábujjai közé szorítja és úgy motorozik vele a lakásban. Ja, a plüssállatokat szintén hónapokkal ezelőtt kezdte el etetni-itatni, általában azzal kínálta meg őket, amit éppen ő is evett. Amióta itt vagyunk anyósoméknál, még inkább rákapott a táncra (imádom, ahogy táncol), most ott tart, hogy különböző akrobatikus elemeket visz a mozgásba, pl. fullterpeszből megpróbál spárgába lemenni. És ezek abszolút a saját fejéből pattannak ki. Ja, szuperül használja a buborékfújót, a nyáron tanulta, amikor a fürdőszobában buborékfújással szórakoztattam és nagyonterhesen nem vonzott a játszótéri negyven fok.
A hisztijére akkor szoktunk kiabálással reagálni, ha egyrészt ki akarjuk zökkenteni, másrészt meg ha már a napok óta tartó hiszti másként kiadhatatlan feszültséget generál bennünk. Alapvetően azonban higgadtan kezeljük az őrjöngéseit, normál hangerőn, kedvesen, társalgási stílusban megpróbáljuk elterelni a figyelmét, és amikor lenyugodott, elmagyarázzuk neki, mi miért történik. Elmondjuk, hogy ezzel a viselkedéssel nem ér el semmit, hagyja abba a hisztit és beszéljük meg, mit szeretne és abból mi valósítható meg. Andrisnak fontos az is, hogy elhangozzon: nagyon szeretjük, és megértjük, hogy azért hisztizik, mert pl. nem akarja abbahagyni a játékot a fürdés miatt. Folyamatosan kommunikálunk vele a hiszti alatt, és mihelyt hagyja, a karunkba vesszük, hogy ott nyugodjon meg. Nem nevetjük ki, nem gúnyoljuk ki. A hiszti életkori sajátosság, és akinek nagy az akarata, az hisztiben sem kispályás. Andrisnak jót tesz a hiszti, egy balhéban gazdag időszak után látom rajta a harmóniát és a megkönnyebbülést, és minden agysejtgyilkos megnyilvánulása ellenére azt mondom, hogy adja ki magából a feszültséget, ne fojtsa el sem most, sem felnőttként. Szeretném, ha úgy nőne fel, hogy ki akarja és ki tudja nyilvánítani az érzelmeit. Persze nem hisztivel, de amíg nem beszél rendesen, addig nincs más eszköze. És ne álljon be abba a sorba, hogy férfiember nem beszél arról, mit érez, mi fáj neki, mi teszi boldoggá. Az elfojtás szétmarja a férfiak lelkét-egészségét is.
Aki nem tapasztalta, az nem tudja, mennyire idegőrlő különböző intenzitású hisztit hallgatni a nap kétharmadában. Visítás, üvöltés, nyávogás. Ez megy nálunk cirka Andris másfél éves kora óta, mert korán kezdte a dackorszakot, és a klasszikus dacéra még csak a következő hónaptól esedékes, basszus. Ha belegondolok, hogy a legjobb esetben is minimum egy évig eltart ez az idegcincáló viselkedés, legszívesebben belevetném magam a Daubner sütikészletébe. Meg a fagyikészletébe is. Mindig kerültem az olyan kapcsolatokat, ahol hisztis, szeszélyes, totálisan énközpontú xy lett volna a pasim, erre tessék, itt a gyerekem, aki hisztis, szeszélyes és totálisan énközpontú, és aki az életkorából kifolyólag képtelen a belátásra, a mérlegelésre. Ma este másfél órásra nyúlt az altatás, ebből egy órát tett ki a hiszti, pölö olyasmiért, hogy a szoptatós párnára tettem a lábamat, erre Andris balhézni kezdett, hogy az az ő párnája, vegyem le a lábamat. Nem vettem le, nyilván, és azt is elmagyaráztam neki, hogy az én szoptatós párnámat ráncigálja, amit jófejségem okán nem használok a rendeltetésének megfelelően, hanem engedem, hogy ficánkoljon rajta. Az én és az enyém hónapok óta állandó a szókészletében, simán megjegyzi, ha az öccsére az ő pólóját adom.
Néha beleesek abba a hibába, hogy magától értetődőnek veszem Andristól az együttműködést, pusztán azért, mert nagyon okos gyerek. Fura, mert adott esetben meg sem várja, hogy reagáljunk egy kezdeményezésére, már jön a hiszti, holott eleve nem is akartunk ellentmondani neki. Az a legrosszabb, hogy tiszta erőből küzd, mondjuk, fürdés utáni törölgetésnél, és időbe telik, amíg lehiggad, ugyanis remekül behergeli magát. Az sem jó, hogy soha nem tudhatom, mi vár rám a következő pillanatban. A hiszti-jókedv-hiszti-jókedv sorminta nem éppen idegrendszerbarát. Ma amúgy tökjó hangulatban telt az egész nap, Sir Andrew tünemény volt, sehol egy negatív megmukkanás, aztán este jött a kétórás balhé, mert a fürdetés előtt kiborult attól, hogy fürdeni kell, holott ő a család többi tagjával játszott volna még. Ha belegondolok, idén a fürdetések talán 5 %-a zajlott hiszti nélkül. És mindez hihetetlenül gyilkolja az apa és az anya türelmét. Utálok kiabálni, rosszul érzem magam tőle. Nem vagyok hozzászokva, és nem is akarom megszokni. Azt sem, hogy a napokon át tartó hiszti miatt felgyűlt stresszt sírás formájában vezetem le. Azt sem, hogy haragszom a fiamra.
Ha épp nem hisztizik, Andris mosolygós, vidám és vicces kisgyerek, aki imád a társaság középpontja lenni, szívesen bohóckodik. Kíváncsi, önálló, magabiztos, jószívű, hihetetlenül fejlett a mozgáskultúrája, végtelenül kreatív és nagyon jó agya van. A mai altatásnál például azzal nyűgözött le minket, hogy amikor Dávidot ringatva büfiztette B., Andris bölcsőtartásban a karjába vette a plüssoroszlánját, ugyanúgy ingatta a testét, mint B., és ugyanolyan finoman ütögette a plüssoroszlán hátát, ahogy B. Dávidét. Egyszer lát valamit és rögtön utánozza. Tökéletesen. Fogalmam sincs, honnan tudja a pókjárást meg a törpejárást, de csinálja. A plüssállatait hónapokkal ezelőtt vitte el először egy körre a motorján: maga elé ültette az aktuális utast és úgy motorozott. A motorral meg csodákat művelt, pölö hátralökte magát, aztán kétoldalt felemelte a lábát és így gurult. És kipróbálta csak úgy magától, hogy milyen hangot ad ki a földre leesett evőkanál, ha a lábujjai közé szorítja és úgy motorozik vele a lakásban. Ja, a plüssállatokat szintén hónapokkal ezelőtt kezdte el etetni-itatni, általában azzal kínálta meg őket, amit éppen ő is evett. Amióta itt vagyunk anyósoméknál, még inkább rákapott a táncra (imádom, ahogy táncol), most ott tart, hogy különböző akrobatikus elemeket visz a mozgásba, pl. fullterpeszből megpróbál spárgába lemenni. És ezek abszolút a saját fejéből pattannak ki. Ja, szuperül használja a buborékfújót, a nyáron tanulta, amikor a fürdőszobában buborékfújással szórakoztattam és nagyonterhesen nem vonzott a játszótéri negyven fok.
A hisztijére akkor szoktunk kiabálással reagálni, ha egyrészt ki akarjuk zökkenteni, másrészt meg ha már a napok óta tartó hiszti másként kiadhatatlan feszültséget generál bennünk. Alapvetően azonban higgadtan kezeljük az őrjöngéseit, normál hangerőn, kedvesen, társalgási stílusban megpróbáljuk elterelni a figyelmét, és amikor lenyugodott, elmagyarázzuk neki, mi miért történik. Elmondjuk, hogy ezzel a viselkedéssel nem ér el semmit, hagyja abba a hisztit és beszéljük meg, mit szeretne és abból mi valósítható meg. Andrisnak fontos az is, hogy elhangozzon: nagyon szeretjük, és megértjük, hogy azért hisztizik, mert pl. nem akarja abbahagyni a játékot a fürdés miatt. Folyamatosan kommunikálunk vele a hiszti alatt, és mihelyt hagyja, a karunkba vesszük, hogy ott nyugodjon meg. Nem nevetjük ki, nem gúnyoljuk ki. A hiszti életkori sajátosság, és akinek nagy az akarata, az hisztiben sem kispályás. Andrisnak jót tesz a hiszti, egy balhéban gazdag időszak után látom rajta a harmóniát és a megkönnyebbülést, és minden agysejtgyilkos megnyilvánulása ellenére azt mondom, hogy adja ki magából a feszültséget, ne fojtsa el sem most, sem felnőttként. Szeretném, ha úgy nőne fel, hogy ki akarja és ki tudja nyilvánítani az érzelmeit. Persze nem hisztivel, de amíg nem beszél rendesen, addig nincs más eszköze. És ne álljon be abba a sorba, hogy férfiember nem beszél arról, mit érez, mi fáj neki, mi teszi boldoggá. Az elfojtás szétmarja a férfiak lelkét-egészségét is.
Azt vettem észre, hogy ha az én lelkiállapotom rendben van és zenmamiként térülök-fordulok egész nap, Andris kevesebbet hisztizik, úgyhogy ha tombol a Sir, először mindig magamban nézek szét. Nem miattam hisztizik, de pontosan leveszi a kis radarjaival, ha az érzéseimet nem a peace&love uralja, és gyakrabban balhézik. Próbálom elsimogatni az érzelmi egyenetlenségeimet. Nem könnyű az anyasors, mondtam már?
4 megjegyzés:
Hát, még egy darabig nem lesz könnyebb, tudom ezzel nem épp vigasztallak. Igazából a hisztik majd csendesednek, lesz helyette veszekedés, visítás a testvérrel, mindenféle játékért, meg ki tudja miért. Hangerő nem lesz kisebb, csak másért lesz.
Andris most még biztos, hogy Dávid születésének hatása alatt van. Persze a testvér féltékenység nem mindig teljesen nyilvánvaló, mert pl. Olivér sem bántja Miksát és Andris sem. Mégis féltékenyek a kisebbre és ezt hisztikkel, határok feszegetésével jelzik. Okosat én sem tudok, én is túlélek és próbálkozom a megoldásokkal:)
Veled vagyok lélekben!
... Pffff.... nem egyszerű. Okosat sem tud mondani az ember, mert minden gyerek más. Nálunk pl. úgy megy, hogy hagyom hisztizni, meg beszéljük meg, többnyire hál ég működik. Ha nem, akkor nem kiabálok, mert attól csak még jobban felhúzza magát, hanem nagyon határozott, ellenmondást nem tűrő hangnemben rászólok, hogy most és azonnal hagyja abba (igen ilyenkor belefojtom, tudom.... de amikor már nem bírom ezt teszem...) és ez mindig használ. (mondjuk erre legtöbbször a német nagyszülők előtt kerül sor, mert nem akarom hónapokig hallgatni, hogy szar anya vagyok, mert azt igen nagyon az arcomba tudják vágni és minden egyes találkozással és kendőzetlenül....)Sajna én nem tudom levezetni a feszültségem sírással, pedig dejó lenne. Valószínűleg, ha menne, akkor hagynám, had tomboljon...
Testvérféltékenységhez nem tudok hozzászólni, mert mink most egy új kiskuytával próbálkoztunk, mondtam, ha ezt sikerül összehoznom, akkor jöhet a tesó. Persze, hogy összehasonlíthatatlan, pedig a kiskutya is legalább annyi törődést igényelne legalább az első időkben, mint egy kisgyerek, s ha konfliktus adódik, akkor a kutya abszolút háttér játékossá válik, így egyelőre ott tartunk, hogy van egy hihetetlenül hisztis kutyánk, akinél eljutottunk addig, hogy sajnos odacsapunk....:o( :o)))) Szóval mi még várunk a második gyerekkel :o)
Csibém.... Igaziból hajrá és kitartás és tuti, hogy úgy jó, ahogy te csinálod, mert nálad jobban senki nem ismeri a gyereked!!!!
Csak olyan semmitmondó dolgokat tudnék mondani, hogy minden nappal közelebb vagy a hiszti végéhez.... :D
Megkaptad az e-mailemet a számommal? ha nem akkor kérlek írj a vasas.virag@gmail.com-ra
vasasvirag: Megkaptam, köszönöm, csak még semmit nem tudok mondani, egyelőre sűrű az élet nálunk.
Csigamami: A kutya meg sem közelíti a második gyerek témát. Főleg azért, mert Bende rögtön látja: a kutya az kutya, nem pedig olyan kisfiú, mint ő, akit addig kizárólagosan szoptattál, ringattál, babusgattál ésatöbbi.
Ritkán kiabálunk és rövid ideig, de muszáj, ha Andris annyira behergeli magát, hogy mással nem lehet kizökkenteni, és néha meg jólesik, hogy egyszer-egyszer kiabálással is kiadhatom a feszültséget.
Ha rászólsz, hogy hagyja abba, és utána megbeszéled vele, mi történt, miért reagált úgy, ahogy, az nem elfojtás.
Szeri: Igen, a testvérféltékenység ott van, meg az új környezet, meg az, hogy másokkal élünk együtt, akik más ritmusban kelnek-fekszenek, meg az, hogy az apukája néha nincs ott az esti altatásnál, meg az, hogy itt nincs játszótér a közelben, ergo gyerektársaság sem.
Megjegyzés küldése