Dávid 0.45-kor kelt, 1.38-kor tettem vissza az ágyába. És most blogot írok. Ebben a lehetetlen időpontban. Alvás helyett. Ez az én oltári nagy lázadásom. Úgy látszik, a következő egy évem arról fog szólni, hogy hajnalban élek egy kicsit. Máskor nem tudok. Persze Dávid következő ébredéséig aludnom is kellene valamit. Az agyam nem feltétlenül ontja magából a jobbnál jobb gondolatokat ilyenkor, de legalább teszek magamért valamit.
Azért nem ékszeren dolgozom, mert a gyerekek tegnap délután teljesen váratlanul szabadságoltak. Másfél órára. MÁSFÉL ÓRÁRA. Az elmúlt egy hónapban soha nem jutott ennyi időm az ékszerekre (és másra sem). Meglepő módon nem egymást váltották alvásnál, hanem némi csúszással egyszerre dőltek ki. Először Andrist altattam el, utána Dávidot. Sir Andrew manikűrözését még gyorsan lezavartam a nagy szabadságosdi előtt, a kisebbik Sir kézkörme ma esedékes, féltem, hogy felébresztem nyírbálás közben. Volt már rá példa, és nem esett jól, meg aztán vasárnap délután kettőtől este nyolcig nem bírtam letenni aludni, hajnalban kétszer kelt, úgyhogy élvezni akartam a gyerekmentes pillanatokat. A körmök várhatnak, a feltöltődésem nem. Mert a négy nap alatt nem sikerült kikapcsolódnom arra a bizonyos 20 percre, úgy jöttek össze a dolgok, ugye. Az, hogy leülök és csinálok valamit, ami nem gyerek és nem házimunka, hanem kizárólag csibike, megvalósíthatatlannak tűnik. És azt soha nem hittem volna, hogy a gyerekes éveim nagyobb részében én, mint csibike, megszűnök létezni a saját életemben. Egyelőre képtelen vagyok elfogadni ezt a tényt. Másfél hete minden nap sírok. Így jön ki a feszültség, a csalódottság, a fáradtság, az elkeseredettség. Ezt sem hittem volna soha. Ha visszamegyek dolgozni, röhögni fogok azokon a dolgokon, amelyek anno a gyerekvállalás előtt felcseszték az agyamat. Ugyan már, Andris és Dávid mellett sokkal keményebb az élet.
Dávid október közepe óta azzal borzolja az idegrendszeremet, hogy küzd a szoptatás technikai része ellen. A fogzás miatt egyetlen pózban tudom megszoptatni: állva. (Szoptatott plusz ringatott Ön állva 7.6 kilónyi gyereket 30-40 percen keresztül?) Máshogy nem hajlandó enni, hiába próbáltam ki kismillió verziót. Andris már szeptemberben sem üvöltött vérvörös fejjel, ha fekve szoptattam Dávidot (még nem fogzott), szóval, ennek sem lenne akadálya, Dávid azonban masszívan harcol ellene. Gyakran sírni lenne kedvem a hátamba és a derekamba maró fájdalomtól, szinte érzem, ahogy szakadnak szét az izmaim. Az sem egyszerű, ahogy a fiam szájába varázsolom a mellbimbómat: beletuszkolom, miközben megnyerőnek szánt mosollyal biztosítom őt arról, hogy ha szívja, jön belőle a tej, kisdobos becsszó. (Tuszkolt Ön már mellbimbót állva 7.6 kilónyi gyerek szájába úgy, hogy mindkét keze a 7.6 kilónyi gyerekkel volt tele?) Minden egyes szoptatásnál küzdök a fiammal, aki ugyan nagyon enni akar, viszont az összes porcikáját azért mozgósítja, hogy ne kerüljön a szájába a mellem. Aztán ha végre eljutunk odáig, hogy cici a szájában és még tej is jön belőle, önfeledten zabál a gyerek, és addig maradna a mellemen, amíg világ a világ. November végén vágják fel a nyelvét, mert kell. Remélem, ezzel elmúlik ez a lélekölő szoptatási mizéria.
A másik, ami gyilkos: Dávid két perc egyedüllét után olyan morgások és nyekergések keretében kezd zsörtölődni, mint akinek óriási fájdalmai vannak. Tíz perc ebből a hangkavalkádból (pl. amíg tisztába teszem Andrist), és egyből pattanásig feszülnek az idegeim. Olyan, mintha beszélni akarna. Egyáltalán nem sír, csak folyamatosan zsörtölődik, megszakítás nélkül mondja a magáét. Utál egyedül lenni. Nem hiszem, hogy nagyon szar lehet az oroszlános játszószőnyegen heverészni max. negyedórán át, mert utána úgyis hármasban-négyesben mennek tovább a dolgok, de mindegy, neki ez kevés, az a minimum, hogy állandóan foglalkozzon vele valaki. Állandóan. Ja, persze. És még csak négy hónapos lesz. Amúgy mosolygombóc továbbra is.
És most megyek aludni, elkapom B.-t. Mert máskor arra sincs időnk - a gyerekek mindig kitalálnak valamit.
12 megjegyzés:
:(((
Miért kell november végéig várni egy nyelv-felvágással,ha szükséges????????
de nagyon ölellek!
a múltkor már meséltem neked, hogy nálunk is a negyedik hónap volt a legkritikusabb. addigra kimerültem, a gyerek már nagyon tudta, mit akar, ilyenkor van egy durva növekedési/fejlődési ugrás, hiába szopott annyit, mint egy bálnaborjú, nem volt elég az sem - banyek, 70 dekát hízott 2 hét alatt! - és akkor bedobtam a törülközőt: kapott sütőtököt. ez szinte rögtön rendezte legalább az éjszakai felkeléseket.
Állva szoptatás...hmm..ismerős....és még a hideg verejték is levert (rossz emlékek). Én egy hordozót alakítottam úgy, hogy abban pont a cicihez feküdjön a szája. (Nálunk a gyereknek is "állva" kellett lennie). És sétálva szoptattam , sokáig...Nem részletezted nálatok, hogy megy, ezért írtam.
Kitartást! (Azért irigyellek, hogy le tudsz mondani az alvásról, nálam ez nem megy, mert rögtön lebetegszem, ha nincs meg a pihenés, alvás adag. Ennek kell lennie az elsőnek)
Azért nem vagy semmi.... Bendusnál anno ezzel vége is lett a szopinak... Lévén, hogy a tejet azzal próbáltam szinten tartani, hogy fejtem...aztán mikor vért fejtem a mellemből, akkor azt mondtam, hogy ennyi volt édes fiam, ha nem kell a cici, akkor kapsz tápszert....kb. 4 hétig harcoltam vele....sosem fogom elfelejteni azt a kétségbe esett már lila fejet, ahogy Bende minden egyes porcikájával a cici ellen tiltakozott... megértelek.... úgy emlékszem 4 hónapos volt Ő akkor...
Hajrá Csibe!
Egyébként meg a gyerek gyönyörű és rettenetesen mega nagyon hasonlít ezen a képen Szőr Endrúra :o)
Csibi, teljesen átérzem. Nekem is ezt volt a leges legnehezebb elfogadni, hogy nincs "én" és őrült ritkán van "mi". Lassan, nagyon lassan sikerült állítanom az optikámon, a hozzáállásomon. Már negyedik éve élek az általad írt módon... Neked azért idővel könnyebb lesz, ahogy elég nagy lesz Dávid is ahhoz, hogy kialakuljon egy rendszer, ami mindenkinek tartható. A munkahelyre én jelenleg "pihenni" járok.. :) Kitartás! és továbbra is szeretettel gondolok rád :)
Zazi is tartott kétszer szopási sztrájkot, az elsőn 10 nap fekve és sötétben szoptatással sikerült túllendülni, a másodiknál 5 hónapos korában feladtam...emlékszem, egy barátnőm arcára, aki probléma nélkül szoptatta mindkét lányát a kezdetektől és szívesen adott tanácsokat, egyszer eljött és életében először látott olyat, hogy egy éhes gyerek elutasítja a mellet...
Ja, és persze azt is akartam írni, hogy drukkolok, hogy idővel jobb legyen...
Danival 3 hónapig küzdöttem a szoptatással, aztán feladtam. Oké, nekem a tejem sem akart beindulni, de Dani is olyan szinten küzdött elenne, hogy egy ordítással teli birkózás volt a "szoptatás" minden alkalommal.
Akármilyen nehéz Dáviddal, a lényeg, hogy hihetetlenül szép gyerek! :-))
/Olyan nehéz szóellenőrzés van a bogodban, hogy csak minden 3. próbálkozásra sikerül elküldeni a kommentemet. /
Én is a kendőben szoptatásra gondoltam, nekünk működik, de tény, hogy gyakorolni kellett. Drukkolunk nagyon és kitartást! Amúgy egyszer csinálhatnánk egy gyerekes-ékszeres napot, amikor felváltva ékszerezünk és gyerekre vigyázunk, mert én is nagyon vágyom már a gyöngyeimre... :)
Hát, engem is megrohantak az emlékek... Ha őszinte akarok lenni, ezek pont nem a legszebbek.
Emlékszem, mondták hogy túlélhető, sokkal jobb lesz, de még csak a pislákoló fényt sem láttam az alagút végén, gyakorlatilag hónapokig a túlélésért küzdöttem napról-napra.
De tényleg túlélhető, és tényleg sokkal jobb lesz! Kisdobos becsszó! :) Most itt rohangál a három rosszéletű ebadta kölke 2,5-től 5,5 évesig bezárólag, és esküszöm (eltekintve az alkalmi őrjöngésektől, balhéktól), kifejezetten élvezem az életet velük, még így egyedül is!
Egyszóval: kitartás Csibike! Fantasztikus gyerekeid vannak, hasonszőrű szülőkkel megáldva, és hidd el, elképesztő jó lesz!
Egy újabb hajnalban jövök a válaszokkal :)
Megjegyzés küldése