Harmatos gyöngyvirág-lelkületűek inkább ne olvassák

Képzeljük el azt a pillanatot, amikor Sir Andrew a létező legrövidebb zöld alatt a zebra közepén megmakacsolja magát és nem hajlandó továbbmenni, a piros miatt a közelben álldogáló buszhoz akar rohanni, és bömbölve a földre hanyatlik, amikor az anyja haladásra sürgeti - a motorberregést túlkiabálva, farkasszemet nézve a mindjárt induló autókkal, buszokkal... Majdnem kitéptem Andris karját, miközben a járdára vonszoltam. Sir David rajtam a manducába kötve, szóval, nem unatkoztam, és azon sem lepődtem meg, hogy csuromvizesre izzadtam a pólómat, amíg hazaértünk: Andris elfáradt a sétában, felvettem valahogy, így 7.6+13.2 kilót cipeltem magammal az utolsó néhány méteren, plusz rajtam a télikabát és a hátizsák. Van rá esély, hogy gyorsan megszabadulok a 17 kilónyi súlyfeleslegemtől.

Andris amúgy alapjában véve leszokott az ilyen jellegű hisztikről, és az a nagyon brutál, önmagából kivetkőzős hiszti, ami már Dávid születése előtt is előfordult, de csak utána vált mindennapossá, teljesen megszűnt. A fordulatot A Módszer hozta, amit dorw ajánlott a bébiszitteres tapasztalatai alapján, és amihez meg kellett keményítenem a kis lelkemet. Miután hazaköltöztünk anyósoméktól, Andris gyakran elővette az üvöltős, visítós, vörösfejes, taknyanyálaegybefolyós hisztijeit, akár hajnalok hajnalán is. Bármiért. Az egyik altatásnál kitalálta, hogy ne feküdjek mellette, hanem üljek fel és vegyem a karomba. Jó, persze, hiába vagyok hullafáradt, legyen. Ringattam egy ideig, aztán kimászott a karomból hempergés céljából, én meg elnyúltam az ágyunk mellett berendezett vackán. Jött a hiszti, hogy azonnal üljek fel, ne feküdjek. Oké, belementem, nehogy felébredjen Dávid. Megint ringattam, megint kimászott egy idő után hemperegni, én megint leheveredtem. Jött a hiszti, de olyan hangerővel, hogy a hisztiken edződött és az aznap pont nehezen elaltatott Dávid felébredt, B. meg nem tudott elaludni. Andris egyszerűen nem volt hajlandó abbahagyni a hisztit, egyre inkább belehergelte magát. Mert csak. Semmi nem használt, csak üvöltött és üvöltött. Na, ebben a helyzetben döntöttem úgy, hogy gyere csak, kisfiam, kipróbáljuk A Módszert. Felkaptam Andrist, ruhástul beleállítottam a fürdőkádba, és a zuhanyrózsából pár másodpercig a tarkójára-nyakára engedtem egy kis langyos vizet. Üvöltött. Miközben leszedtem róla a vizes mindenfélét és törülközőbe csavartam és bepelenkáztam-átöltöztettem, higgadtan és kedvesen elmagyaráztam neki, hogy nagyon szeretem, de ebben a családban négy ember él, mindenkinek alkalmazkodnia kell a másikhoz, és nincs olyan, hogy felébresztjük a másikat, hogy cseszegetjük a másikat ésatöbbi, olyan van, hogy mindent megbeszélünk egymással, és próbálunk jó megoldásokat találni. Láttam rajta, hogy megértett. Szépen elaludt, nem is ébredt fel éjszaka. Másnap megrúgott pelenkázás közben, mondtam neki, hogy még egy rúgás, kisfiam, és hideg vizet kapsz a nyakadba. (Ami ugye véletlenül sem hideg.) Nem hitte el, megrúgott, úgyhogy vittem a kádba. Üvöltött. A csapot viszont nem nyitottam ki, csak megkértem, hogy hagyja abba a rugdosást (ez egyébként magától igen gyorsan megritkult a hazaköltözésünk után). A későbbiekben talán kétszer-háromszor akart durvábban hisztizni, ilyenkor mindig megkérdeztem, hogy Andris, szeretnél hideg vizet a nyakadba, vagy meg tudjuk beszélni a problémádat? Az utóbbit választotta. És szinte egyik napról a másikra abbamaradtak a hisztik, a kicsik és a nagyok is, meg a rugdosás is. Nálam, mert ugye az apjánál egészen addig próbálkozott hisztivel plusz rugdosással, amíg B-től is megkapta a zuhanyt. Utána már nála sem feszegette a határokat. És most van egy kétéves gyerekünk, aki legtöbbször olyan tüneményes, hogy el sem hiszem, aki nem rugdos, nem ütöget, nem balhézik önmagából kifordulva, aki nem ébred visítva hajnalban, és aki rosszabb napjain beéri a nyűgösködéssel vagy az egészen lájtos, könnyen kezelhető hiszticsírával. Rengeteg minden összeállt a fejében (másfél éves korában volt már egy ilyen hatalmas fejlődési ugrás), megértette és megtapasztalta, hogy a hiszti valóban nem járható út. Neki erre volt szüksége, kizárólag szép szóval, figyelemeltereléssel, egyebekkel nem értük volna ezt el. És mivel okos gyerek, az apjánál is letesztelte, meddig mehet el, bemondásra nem hitte el, hogy B. is beviszi a zuhany alá. B.-nek ugyanúgy nagy levegőt kellett vennie a zuhanyhoz, mint nekem, de megtette, mert Andris különben újra és újra megrúgja. Ráadásul neki apaisten és falkagazda minőségben is állnia kell a sarat.

Sokkal könnyebb így az életünk. Andrisé is. Ritkán kell 'megfenyegetni' a zuhannyal, legutóbb például akkor került rá sor, amikor Vackorral az első egy órában szünet nélkül kakaskodtak (aztán például egymás nyakába borulva ugráltak az ágyon), és Andris nem szándékozott abbahagyni a sírást-üvöltést. Fontosnak tartom, hogy a gyerekeim szabadon kifejezzék az érzelmeiket, és azt is, hogy megbeszéljük, mi bántja őket, de a nem őszinte nagyjeleneteket nem szeretném tolerálni, és azt sem szeretném, ha bármelyik sarj úgy tapasztalná, hogy a műdráma a boldogulás útja lehet. A nagyfiamnál mostanában nyesegetjük le ezeket a vadhajtásokat. És működik. Örülök, hogy az elmúlt másfél hónapban talán egyszer-kétszer sírt őszintén. Simán megmondom neki adott esetben, hogy Andris, hagyd abba ezt a sírást, mert nem őszinte, beszéljük meg, mi a baj. És megérti. És hajlandó együttműködni. Mert érzi, hogy szeretjük, és azt is, hogy az ő kis dolgai is fontosak nekünk.

Ja, továbbra is imád zuhanyozni.