Andrisszáj

Imádom, hogy a nagyfiam egyre többet beszél és szavakba önti az élet legfontosabb dolgait, például olyanokat mond már, hogy kukásbácsi pakol kukásautó; te megy oda; apa álmos... alszik, anya pakol (pedig anya is álmos!); hangos a bácsi - bácsi hangos - hangos bácsi; könyv kinyit... ol(va)s; ott benn golyó; kukásautó elment; bácsi usz (úszik), és tudja, hogy másik bagoly és ház kéménye, meg hogy ez és ez a ruhadarab anyaja (anyáé) / öcsié / apaja (apáé), meg azt is, hogy öt, hat, hét, nyolc, és októbertől írtam az újabb és újabb szavakat, hogy forog, tej, kakajó, kő, tó, kuka, tű, tűz, kulcs, papa, torta, duda, kincs, tehén, arra, abba, ház, hús, kék, papucs, pisi, kaka, Barnus, tiéd, tenisz, teteje, alja, tenyér, autós, autók - golyók, pörgő, kakás, de aztán elvesztettem a fonalat, mert néha ömlik belőle a szó, képtelenség mindet felvésni. A legújabb most az, hogy dédi és pöcs, és mielőtt bárki megbotránkozna azon, hogy beszél a gyerek, ez utóbbi a 'csípős' verziója a sarjnál. Mondjuk, azt erősen remélem, nem a játszótéren összegyűlt anyukákkal akarja majd megosztani, hogy apa... pöcs!, azaz hogy az apukája csípős paprikát eszik.