Hiánypótlás és nem túl jó minőségű fotók

Ez itt balra egy robotbácsi, haja is van, és virágot tart a kezeiben. Andris kérte az apukájától, B. meg mindent meg tud építeni legóból, mindent. A robotbácsi úgy került Andris szókincsébe, hogy mutogatta Dávid pólóján a kis robotokat, mondtam neki, hogy robot, a bácsi-t már ő tette hozzá. Kis kreatív beszédben is, mert amikor szemöldökét összevonva helytelenítette a kinti dübörgést, hogy hangos bácsi, gondolván, hogy valaki fúr, én pedig pontosítottam, hogy nem a bácsi hangos, hanem a repülő, közölte, hogy hangos repülő. Hasonló módon született a kukás dédi, összerakta magától a kukás bácsi mintájára, ugyanis a nagymamám nem guberál és kukásautót sem vezet. És olyat is tud már, hogy például tessék, anya, csüccs, azaz üljek le arra az általa kiválasztott székre. Amúgy a bevetésen lévő kukásautó csodálása az egyik legnagyobb öröme, ha meghallja, hogy tolat, már rohan az ablakhoz, hogy KUKÁSAUTÓÓÓÓ!!!, csillog a szeme és teljes az eksztázis. A youtube-on is elég gyakran nézünk kukásautót (a milliós letöltések mi vagyunk), ami engem illet, lassan doktorálhatok kukásautóból.

 Mióta megtalálta a régi napszemüvegemet, naponta többször is az orrára biggyeszti, és napszemüvegesen gyurmázik vagy motorozik vagy hintázik. Gyakran én is megkapom A Szent Napszemüveget, már mostam babafeneket, pelenkáztam, gyurmáztam, legóztam napszemüvegben. Érdekes élmény, ne hagyjátok ki, anyák.

A napszemüveges Sir Andrew gyakran illegeti magát a tükör előtt, főleg a moci hátán tetszik magának borzasztóan, és szokta gyakorolni, hogy az orra hegyére ereszti a szemüveget és a pereme felett nagyon férfiasan és jelentőségteljesen belenéz az ember szemébe, teljesen hé, bébi, pattanj fel mögém! a pillantása.

Motorral egyébként úgy megy, mint a villám, nem ismeri a félelmet lejtőn lefelé sem, és ha majd szép vékony leszek a nyárra, ne felejtsük el, hogy nem az istenektől kaptam eme klassz adományt, hanem az volt az ára, hogy heti több órában loholtam a manducába kötött majd' kilenc kilós kisebbik kisfiammal együtt a száguldó Sir nyomában (plusz téli szerelés, plusz hátizsák). És a lépcsőket, meg az itthon lenyomott kilométereket még nem is részleteztem.

Szombat óta már nem hosszú a Sir haja, ugyanis hagyta, hogy a fodrászom levágja. Keddtől gyakran felhoztam neki azt a témát, hogy a fodrász néni kindertojást ad azoknak az ügyes kisfiúknak, akik hagyják, hogy levágja a hajukat. Kettő darab kindertojást, hangsúlyoztam minden egyes alkalommal. Andris ritkán kap kindertojást, a fodrászolós héten direkt nem is vettünk neki, mert mindenféleképpen le akartam vágatni a haját. Nos, a tojásoknak (és a leleményes anyának) köszönhetően Andris új frizurával jött ki a fodrásztól. Amíg a fodrász vagdosott, Andris bontogatta a csokitojásokat (a tojásokat még a legelején G. kezébe varázsoltam), és csak kicsit kapdosta el a fejét. Sírás nem volt.

Dávid sem egy Sámson (az egyik boltban konkrétan lekopaszozta egy néni), úgy sejtem, nála is több kindertojásba kerül majd a fodrászkodás. Ja, G. azt mesélte, hogy mi tök jók vagyunk a tojással, mert ismer olyan családot, ahol a gyerekkel vágás után a játékboltba mennek. Lehet, egyszer mi is emeljük a tétet, de egyelőre a ropi és a túró rudi és a kindertojás a királyság.

A kicsi fiam cirka egy hónap alatt eljutott odáig, hogy hiába morog úgy, mint egy falka dühös oroszlán, ily módon egyetlen centit sem halad előre, ezért egészen hatalmas erőket mozgósított a mobilizálódás érdekében. Néha balettosra sikerül egy-egy mozdulat, de ha már nagyon akar valamit, képes előre is elmozdulni úgy, hogy kézzel húzza, lábbal tolja magát. Az egy helyben történő hason pattogás hiábavalóságáról még nem sikerült meggyőznöm, makacsul hiszi, hogy a kitartó pattogás következtében egyszer a levegőbe fog emelkedni hasról dobbantva.

Ja, Dávidfiam rájött, hogy létezik a fiók, mint olyan, és kihúzható, ergo erősen cidrizek az ujjai miatt. Néha megsimogatja a matricaállatokat a fiókokon és az ágytámláin, mert ő ilyen kedves gyerek, még a matricaállatok lelkével is törődik.

A gyönyörű, anyatejszagú babámban azt is imádom, hogy mindig mosolyog rám ébredés után, mert az én lelkem is fontos neki. Azt hittem, hogy sírós, túlérzékeny gyerek lesz, hiszen Andris mellett terhesen soha nem tudtam pihenni, gyakran hallhatta Andris hisztijét, nem egyszer sírtam a terhesség alatt, és tessék, mosolygombóc ez a gyerek.

Persze a mosolygás-nevetés ne tévesszen meg senkit, kőkemény akarata van a kisebbik Sir-nek, de olyan, hogy néha, amikor már totál felszántotta az idegrendszeremet a makacskodásával, időt kérek tőle és bemegyek egy másik szobába mélyeket lélegezni. 

A bátyját isteníti, a szülei egyértelműen a második helyre szorulnak mögötte. Imádja, ha Andris bohóckodik neki. Többször meglestem már őket, ahogy összebújva mókolnak: Andris leül/lefekszik az öccse mellé játszani, játékot tesz elé, dumál és mesét olvas neki. Gyakran bemutatja az öccsét azoknak az embereknek, akikkel együtt liftezünk, az öcsi az első, akit megemlít, anya meg apa itt is csak a második. (Szerencsére.) 

És ilyen, amikor a három fiú közösen épít valami legóizét. Az olyan jó, hogy főzés közben bekukkantok a nappaliba és ezt látom.