2013. március 15., péntek

Lesz ez még rosszabb hosszabb is

Andris tök szép mondatokat talál ki mostanában, meg olyat is mond, hogy én szeretem őket... apát, anyát, és ez teljesen önállóan jön nála, nem betanított, például nem is tudtam, hogy ki tudja mondani azt, hogy őket. Fura, hogy annyi ideig hallgatott, most meg közli velem, hogy én korcsolyázok. Ja, végre sikerült olyan tepsis krumplit tálalnom Sir Andrew elé, amit jóízűen elfogyasztott (repetázott!), az ítélete pedig úgy hangzott, hogy ez finom... ez ízlik. Amúgy megint iszonyat nehéz vele, nem hall meg semmit, amit nem akar, rengeteg a csakazértismegcsinálom, hiába mondja apám-anyám, hogy ne tegyem, és ebben benne van az is, hogy fürdés közben ne locsolja ki a vizet a kiskannával a fürdőszoba kövére, meg az is, hogy ne gyömöszöljön ötméternyi vécépapírt a vécébe. Őrület, mi lett megint az imádnivaló nagyobbik kisfiamból, holott az előző megőrülés óta alig telt el 4-5 nyugodtabb nap. Néha büntetésnek érzem az anyaságot, egyáltalán nem számítottam ilyesmire, amikor gyerekekről ábrándoztam. És az ilyesmi nem egyszer a napokon keresztül hallgatott vonyítást, vinnyogást, műsírást és hisztit jelenti. Minden ok nélkül. Mert szeretjük, babusgatjuk, foglalkozunk és játszunk vele, nincs elhanyagolva, kap enni-inni, és még tévét is nézhet, meg a játszótérre is levisszük. Azzal nem tudok semmit sem kezdeni, hogy például áll a szoba közepén, aztán hirtelen jön a rettentő hangos sírás - direkt sír és direkt nem hagyja abba. És amikor végre beszélni lehet vele, kiderül, hogy azt szeretné, vegyek le neki egy nyamvadt lufit a tűzhely feletti szekrényből. Nem bírom megérteni, hogy miért nem jön oda, hogy anya, én lufit szeretnék, hiszen van lába és beszél, mi a fenének kell ez az idegölő dráma.
Önállóságban és akaratban Sir David simán felér Andrissal, és még csak 8 hónapos múlt, bakker. A pelenkázás horror, mindenért reklamál, ami nem tetszik neki, rúgkapál és dobálja magát és szabadulni próbál (első helyen a pelenkázás és az öltözködés megosztva). Hihetetlenül erőseket rúg pelenkázás közben, csodálom, hogy még nem szakadt be a mellkasom. És már egy hónappal ezelőtt is olyan ügyes volt, hogy kikommandózta magát az autósülésből. Beleültettem, kapott egy ásványvizes palackot, hogy játszadozzon, amíg kimosom a játszótéri homokot a bátyja nyakából (nem tudom, miért gondolta azt, hogy két marok homokot kell szórnia a saját nyakába), aztán öt perc után azt vettem észre, hogy a fiatalember hason fekszik az előszobában... és görgeti a vizes palackot. Huncut, zabálnivaló és ekcémás, de erről majd legközelebb.
Úgy két napja ez a kis vaddisznó meg a bátyja együtt viháncol, olyan tesós módon, remekül elvannak együtt 10-15 percig, csak a röhögéseket és a farolásokat-szaladgálásokat hallom/látom. Andris bohóckodik/ügyeskedik Dávidnak, aki már képes úgy reagálni Andris szerint, hogy érdemes neki bohóckodni/ügyeskedni. A hét elején meg rájuk szóltam kábé ezredszer, hogy fiúk, hagyjátok békén azt a k**** ajtót! (tényleg ezt mondtam, bocsánat, minimum kétszer tíz ujj miatt lettem ideges, és ebből az egyik tíz igen pici még), a két haramia meg egymásra nézett, aztán rám, és azt láttam a szemükben, hogy ők ketten ugyanazt gondolják rólam - és az az ugyanaz nem túl hízelgő rám nézve.
A nap végén remeg a lábam a megerőltetéstől, általában hajnal öttől este kilencig-tízig egyetlen órára tudok megállni, ha a gyerekek véletlenül egyszerre alszanak, és egyikük sem alszik 30 percnél kevesebbet. Ma itt volt anyu, aztán az anyósom, nekem mégsem jött össze a pihenés, így alakultak a dolgok. Tragédia. És tegnap este fél tízkor csak úgy tudtam elaludni, hogy két sor epres milkát tömtem magamba, mert úgy éreztem, megdöglök, ha nem ehetek két sor epres milkát. Igen, fogynom kell: 15 kilót az augusztusi nyaralásig, ha nem akarok zsákban balatonozni. Mondjuk, túl sok értelme azért nincs lefogyni, mert két hét alatt rengeteg hekket, sült kolbászt, lángost, palacsintát és miegyebet akarok enni a Balcsin. És lecsót, naná.

P.S1: A fogmosás sem marad el, alvásidőben Dávid megbízhatóan ébreszt többször is.
P.S2: És persze imádom őket, de attól még brutálkemény az életem velük.
P.S3: Csak annyit szeretnék, hogy LEGYEN KÖNNYEBB. Egy icipicit, legalább.
P.S4: Baromira zavar, hogy kövér vagyok. Jó, nem kövér, de a 80 kiló nem 65 kiló, és ez bőven elég a lelki kövérséghez.

12 megjegyzés:

teide írta...

Látod, milyen jó, hogy csak augusztusban mentek nyaralni..? Mi júliusban, kevesebb időm van a fogyásra, amit még el sem kezdtem...

Egyébként pedig... nem is tudom, mit mondjak. Talán, hogy egyszer ennek az időszaknak is vége lesz. NÁlunk ugye nagyobb a korkülönbség, de erős a gyanúm, hogy így sem sokkal egyszerűbb. A hisztik helyett más van, de az is idegörlő, és sokszor érzem magam rosszul esténként, amiért ismét elhagyott a türelmem. Fogalmazódik bennem is, hogy mi bánt, mit kellene másképp csinálni, de valahogy leírni is nehéz, mert attól még nincs megoldva pl. a testvérféltékenység, ami nagyon áttételesen érzékelhető.
Én este egyébként elalszom. Gyakorlatilag néha öt percen belül, ahogy a kanapéra kerülök tévénézési célzattal. És utána hajnali 4 és 5 között elindul a vezérhangya, jár az agyam, és egy idő után föladom, és nem próbálkozom a visszaalvással.

Persze, ettől nem lesz neked könnyebb, csak veled reménykedem, hogy megnőnek majd, hogy jön a jó idő, amikor valahogy minden könnyebbnek tűnik, és a nyár, amikor talán én sem leszek olyan stresszes a munkától, és egy sima játszóterezés földobja a napokat.

Évi írta...

Te nyóóóóóóóóóóócvan??? Nem igaz.

Uhh Csibike nálunk is egyre nehezebb :) és ha Ádi nekiindul akkor elsz igazán brutál,ezek szerint. Aztahéccencségit.
(nekem annyiból könnyebb h Miki időben hazaér,talán)
Minden együttérzésem (őszinte) és ölelésem.

Én 2 táblányit tudnék betömni,amúgy.

hajni írta...

nem tudom, hogy rosszabb lesz-e vagy jobb, de mindenképp MÁS lesz hamarosan, amikor majd értelmetlen hülyeségeken fognak veszekedni és verekedni egymással. én emiatt szoktam reménytelenül kiakadni. iker fiaim vannak, de tudom, hogy a "síma" tesók is ugyanezt csinálják, főleg a fiúk...
az enyémek 4 és fél évesek, és még nem látom a végét...
régebb nagy hülyeségnek tartottam a "kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond" mondást (főleg, mert már a "kis" gond is nagynak tűnt, azt hittem, rosszabb nem lehet), mostanában egyre inkább félek, hogy mik jöhetnek még ezután...
bocsánat, hogy nem tudok valami bíztatót írni, azt hiszem nálam is elkelne pár szem csoki...
hajni

Family Maker írta...

A vinnyogós követelőzésre (egyébként kevés dolog tud annyira kikészíteni, mint az a hang): Bodza veri a seggét a földhöz és vonyít, erre azt csináljuk, hogy elmondjuk neki (mindig ugyanaz a szöveg), hogy a vonyítást nem értjük, ha akar valamit mutasson rá és mondja, hogy kérem vagy azt hogy szeretném és azt megértjük. Ez ment kb 3 napig, amíg vonyított nem kapott meg semmit, csak ültünk mellette vagy csináltuk a dolgunkat tovább többször elmondva ezt a mondatot. Amint rámutatott és mondta, hogy "kéem" vagy "szeetne" akkor megkapta. Hamar megtanulta, bár néha még mindig bepróbálkozik, de mára már elég annyit mondani neki, hogy "tudod, hogy a vonyítást nem értjük".
Bár ő még nincs másfél éves, messze vagyunk még az igazi hisztikorszaktól.

Anita írta...

Drága Csibike!

Én csak szeretném megköszönni, hogy ezeket megírod nekünk, és megosztod velünk!!!

Babi írta...

Szerintem mi nagyon hasonlítunk egymásra! :-)

Teljesen együtt érzek veled!!!

csibike írta...

Babi: Remélem, a jó dolgokban is :) Köszönöm!

Anita: Igazán nincs mit :) Nálunk kábé egy éve igen nehéz, remélem, másoknál sokkal könnyebb, meg azt is, hogy talán segíthetek kicsit ezzel-azzal.

Family Maker: Milyen jó, hogy a lányok beszélőkéje gyorsabban fejlődik :) Nálunk ez a módszer a mai napig fut, de nem vált be, annál nagyobb a sírás, minél jobban mondjuk. A figyelemelterelés, a kizökkentés működik, pl. a legnagyobb dráma közben mosolyogva, hidegvért megőrizve rákérdezek, hogy Andris, kérsz kakaót? Gyere, csináljuk meg együtt. Persze nem mindig működik ez sem, és én sem tudok mindig türelmes lenni.

Hajni: Na, ikerfiúkkal sem lehet könnyű az élet :) Azért várom, hogy nagyobbak legyenek, mert akkor már pl. egyedül mennek vécére, szépen beszélnek, nagyszülőknél lehet hagyni őket egy napra. Mindez jelentős könnyebbség lenne. Arról nem ábrándozok, hogy minden könnyű lesz, mert nyilván nem.
Egyél csokit, és sok-sok lelkierőt kívánok neked is :)

csibike írta...

Évi: Úgy vagyok nyolcvan, hogy arányosan eloszlik, mázli. Senki nem gondolná a nyolcvanat, én sem, de van mérlegem :) Köszönöm!

teide: Én sem kezdtem még el, szoptatás mellett nem lehet :)
A testvérféltékenységet ne is emlegesd, megőszülök minden egyes nap...
A melóról már több dolgot is akartam kérdezni, de majd mélben.
Igazából tényleg Az Idő segít, ahogy egyre nagyobbak lesznek.

Ági írta...

Csibike, nem lehet, hogy nem is amiatt a (pl.) lufi miatt kezd el sírni, hanem sírás közben találja ki, hogy neki az kéne? Persze ettől még nem tudod, miért kezdi el a hisztit, sajnos.

Évi írta...

Csibike,rajtam is,mindenhol kövér vagyok :))))
(bár te biztos magasabb vagy nálam)

dorw írta...

közel sem látszol annyinak, ha megnyugtat. :)

(én csak remélni merem, hogy _én_ látszom annyinak. :P)

ja, Vackor mostanában mimózában nyomja. bármit mondunk neki rettentően besértődik, és panaszos sírásban tör ki. :)

Family Maker írta...

Igen, mostanában nekem is sokszor eszembe jut, hogy szerencsés vagyok (erre főleg éjszakánként kell magam emlékeztetni) a lyánnyal, de még 2,5 hónap mire kiderül mit is tud egy fiú.

Az örök jolly joker: kakaó! :) én már feladtam, hogy úgy főzzek bármit is, hogy nem ül velem a konyhapulton. Elég hosszadalmas, főleg mikor 3 szelet kenyeret is belenyom a tojásba egyszerre bundáskenyér sütögetés közben vagy kiborogatja a fűszereket, de ez van. Őszintén nekem is jobb, mint ezredjére felolvasni a Meseboltot a játszószőnyegen.