A kisfiú, aki még nincs kilenc hónapos és aki egy-két percen keresztül már nagyon vagányan ücsörög a hintában, szombat délután felállt - az apukáját használva támasztéknak. Végignéztem, ahogy büszkén (és a saját ügyességén meglepődve) a talpaira tornázza magát, és teljesen bekönnyeztem a meghatottságtól. A hinta nálunk nagy jóság, mindkét fiú imádja, és a nehéz napjaikon életmentő tud lenni. Hintát minden kisgyerekes családba!
Ma este meg együtt pancsoltak egy kicsit a fiúk...
... és Andris odakínálta Dávidnak az egyik edényemet, hátha kapható a közös főzőcskére...
... és egy ideig úgy tűnt, pingvinleves lesz a menü...
... aztán végül autólevesben egyeztek meg a srácok.
Dávid még nem tud ülni, ezért támogatja az apukája. Mivel a fiatalember kitornázza magát az autós hordozóból, a bátyja meg nem engedi át neki a dönthető etetőszéket (én székem!, és amúgy 2.5 év után kellett megtudnom, hogy egy addig számomra láthatatlan füllel dönthető), így az étkezéseinknél az ölemben üldögél, a hadonászásaival és a tányér / pohár / evőeszköz lerántására tett kísérleteivel jelentősen megnehezítve a táplálkozásomat.
A tegnap óta két és fél éves nagyobbik kisfiam meg olyanokat mondogatott a hétvégén, hogy én is szomjas vagyok / én építek tornyot / rajzolj ping(v)int (kakit is kért már, én pedig rajzoltam), a reggelinél meg kirágott egy formát a sonkaszeletéből és a levegőben úsztatva közölte, hogy ez hajó, és amikor reggel visszadőltem egy picit az ágyba, mert B. vállalta a két zsiványt, Andris mondta a hálószobába bekúszni szándékozó Dávidnak, hogy nem szabad, anya alszik, és behajtotta az ajtót.
A hét másik megható pillanata is hozzájuk fűződik: Andris leült játszani Dáviddal, és pár pillanat múlva kihallottam a dumálásából, hogy azt mondja az öccsének: rossz kutya... rossz kutya. Ööö... tőlem tanulta, kergetőzés / birkózás közben szoktam neki mondani nevetve, hogy rossz kutya vagy, kisfiam, rossz kutya vagy, és az olyan édes, amikor megkérdezem, hogy na, mi vagy te haramia?, ő meg röhögve nyögi ki, hogy rossz kutya :) (És ide most szmájlit kellett tennem.)
3 megjegyzés:
Á! Ezek nagyon aranyos történetek! :)
Ez az ajtóbehajtós a legédesebb, legmeghatóbb mind közül! :) Azért az ilyenekért megéri, azt hiszem...
Eszterke: Megéri mindenféleképpen, csak van, akinek könnyebb ez az időszak, van, akinek nehezebb :) Mi az utóbbiak közé tartozunk.
Majmóka: Igen, kár, hogy nincs időm az összes megörökítésére :)
Megjegyzés küldése