2013. augusztus 11., vasárnap

... Sir David meg cukiskodik

Dávidot már nem akartam beleszuszakolni az előző bejegyzésbe, blogilag amúgy is elhanyagolt ded, még meg sem szültem virtuálisan, elég hamar elmaradoztak a hófordulós összefoglalói, itt nem köszöntöttem a szülinapján, ja, és bevallom, még nem kapott szülinapi tortát. (Ajándékot igen.)  
Ezt majd mind pótolni szeretném.... ööö... egyszer biztosan összejön. 
Meggyőződésem, hogy azért küldtek nekem az istenek ilyen makacs, akaratos kiscsávót, mert egyszer kijelentettem B.-nek, hogy Andris mellett már minden szart megéltünk (értsd: nála az első másfél év sem tartozik a habkönnyű kategóriába), kizárt, hogy az égiek ennél nehezebb esetet delegáljanak hozzánk. Mióta van egy Dávidom, nagyon vigyázok arra, hogy hasonló kijelentés ne hagyja el a számat egy esetleges harmadik gyerekkel kapcsolatban. Apropó, harmadik gyerek. Olyan szinten széthajtott állapotban leledzem, hogy kizárt dolog a két éven belüli fogantatás plusz szülés, minden lelki és fizikai porcikám tiltakozik ellene. Majd, valamikor, talán, most ez az álláspontom, mert hiába szeretnék még gyereket, nincs erőm-energiám hozzá, és alig várom, hogy Sir David nagykorú legyen, azaz két-három éves, és a nagyszülőkre is rá lehessen bízni, mi meg kicsit fellélegezhessünk B.-vel és újra belevessük magunkat az életbe, és aludjunk, mozizzunk, kettesben sétáljunk, egyebek. Amúgy is az az érzésem, hogy nem jut elég idő Dávidra, egy kicsi főleg tőle venné el a figyelmet.
Szóval, a cukiskodás. Dávid kezdetben úgy ítélte meg, hogy a rá kedvesen mosolygó nénik és bácsik ijesztő emberek, ezért sírt kicsit és segítségkérően nézett rám, meg átölelte a nyakamat és bújt hozzám, aztán leesett neki, hogy a rá kedvesen mosolygó nénik és bácsik csupa hízelgő dolgot mondanak róla, ő az a szép és aranyos kisfiú, akiről beszélnek, így egy ideje élvezi a dicséreteket (pózol és villogtatja a szemét, bűbájosan mosolyog ésatöbbi), és ha valaki nem venné őt észre, mint pl. a hekkes néninél a mellettünk ülő asztaltársaság, kurjongatással vonja magára a figyelmet. Mivel Sir David bűbáj és sokat mosolyog társaságban, senki nem hiszi el nekem, hogy alapvetően makacs és akaratos cápa, aki a földön fekve önnön testét és önnön testrészeit a földhöz csapkodva képes hisztizni - dobhártyazúzó hangon visítva. 
Vele is nagyon nehéz az élet. Például én még ünnepnapokon sem etethetem meg villával / kanállal, mert ő ezeket az eszközöket hónapok óta kizárólag egyedül hajlandó használni, és amennyiben több villával / kanállal próbálkozom, mindegyiket kicsavarja a kezemből és a földre hajítja. (Nagyon durván erős baba.) Ha az ölemben ül, kegyesen megengedi, hogy apró falatokat dugjak a szájába, de a jellemző inkább az, hogy elmarkolja a tányérról pölö a sonkát, és egyedül falatozik. Mindkét gyerekemnek az a jelszava, hogy 'én oldom meg, egyedül oldom meg, ne segítsen senki!', és ahogy ezt most írom, csendben röhögök magamban (a fiúk alszanak), mert tulajdonképpen mit csodálkozom, én is ilyen vagyok, és születésüktől fogva azt próbálom elősegíteni, hogy a gyerekeim önállóak legyenek. Dávid hónapok óta egyedül eszik kanállal, de ha olyan passzban van, a nagymamák egy-egy falatot a szájába kanalazhatnak, ő meg cukin mosolyog közben. Andrisnak is rengeteg önálló ténykedése van, ezeket is össze kellene gyűjtenem valamikor.  Na jó, azt elmesélem, hogy a triciklijét elengedett kézzel, kizárólag lábbal kormányozza és körbe-körbe is tud menni vele ezen a módon, emiatt az apjával megszavaztunk neki egy pótkerekes felnőttgyerek biciklit (a bukósisakot kizárólag otthon hajlandó hordani), és ezt olyan profi módon hajtja, hogy alig hiszik el nekünk, hogy még nincs három éves.
Az élet azért is nehéz Dáviddal, mert vele is gyakran csatáznom kell, nyilván ő is a saját akaratát óhajtja érvényesíteni az enyémmel szemben. Jólesett volna, ha vár ezzel még legalább egy évet.   
Az meglepett, hogy amikor megkértem Dávidot, tolja közelebb a magnót, mert nem érem el és nem tudom kinyitni neki a kazettás részt, közelebb tolta a magnót. Simán megért egy csomó mindent, és szerencsére nem annyira határfeszegető, mint Andris, gyakrabban elfogadja a nemszabadot és a hozzá fűzött magyarázatot, mint a bátyja. A szemén látom amúgy, hogy oké, engedelmeskedik látszólag, de alig várja, hogy mikor nem vagyok ott a nemszabad dolog közelében, hogy a távollétemben mégiscsak megfogja / megnyalja pl. a tiltott kábelt, nemezgolyót... 
Sir David féltékenysége nem könnyíti meg a jótestvéri viszony kialakítását. Ha éppen egyikük sem ásta elő a csatabárdot, eszméletlenül édesek tudnak lenni, tök jól eljátszanak együtt (pl. imádnak kergetőzni), Andris eteti az öccsét, nagy csendben és még nagyobb egyetértésben megdézsmálják a pufis zacskót, ez az idill azonban soha nem tart tovább öt-tíz percnél. Dávid egyből ugrik, ha Andris van az ölemben-karomban és minden erejét beleadja abba, hogy lefeszegesse rólam a bátyja kezét, illetve kitúrja őt a helyéről. Szerelmetes öleléseket és puszikat szoktam tőle kapni, B. nem egyszer mondta ezek láttán, hogy szüljek már neki egy lányt, ilyeneket ő is akar. Egyelőre be kell érnie az enyémekkel.  

2 megjegyzés:

vasasvirag írta...

Tényeg nagyon cuki! Csak biztatni tudlank, hogy egyre könnyebb. Én most kezdek fellélegezni, hogy lassan 2 illetve 3,8 éveek lesznek. Napról napra javulnak a kilátások. A 3. gyerekkel kapcsolatos érzéseidet teljesen átérzem. Mi mostanra terveztük, hogy nekilátunk a harmadiknak, de kikönyörögtem egy kis haladékot (nem volt nehéz, mert nem csak engem fárasztanak, ki, de az apjukat is :D)Így fél év múlva újratárgyaljuk az ügyet.

csibike írta...

Hááátttööööö... nálunk Andris mindig hoz valami újat, ha épp fel akarnánk lélegezni, ezért a könnyebbség inkább az, hogy Dávid egyre ügyesebb és okosabb fiú :)